
A Studio9 csoportosulás egyik tárlata
Fotó: Sándor Csilla
A Csíki Székely Múzeumban megrendezett Székely Géniuszok nyomában konferencia részeként Túros Eszter művészettörténész a képzőművészetnek otthont adó csíkszeredai kiállítóterekről tartott előadást. Mint kiderült, nem csak hagyományos galériák, hanem valódi formabontó helyszínek is színesítették már a várost.
2024. június 18., 20:302024. június 18., 20:30
Hétfő délután a múzeum munkásságáról hallgathattak előadásokat az érdeklődők a Csíki Székely Múzeumban. Az előadások mozaikszerűen tálalták mindazt, ami a Patina múzeumi folyóirat harmadik számában megjelent, mintegy ízelítőként szolgáltak ehhez. A Patina ezen száma egyébként már megvásárolható.
Az esemény utolsó előadását Túros Eszter művészettörténész tartotta „Szellem keresi helyét” – A csíkszeredai kortárs képzőművészet változó helyeiről címmel.
amit a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola melletti holtteret kívánta rendeltetésszerűen használni, így Szigeti Gábor képzőművész az épületoszlopokat kidekorálhatta. Mint az előadáson is elhangzott, sokan emlékezhetnek még erre a mozgalomra.
Az előadás alapját az adta, hogy Csíkszeredában jelentős képzőművészeti élet bontakozott ki az elmúlt évtizedek során: nem csak a művészeti oktatás, hanem számos művész is képviseli a várost.
A gazdag művészeti élet megköveteli a saját teret is, Túros Eszter szerint
Az előadáson ezen galériák emlékét elevenítette fel a művészettörténész, így az elkövetkező sorok sokakban nosztalgiát kelthetnek. Túros Eszter képzőművészekkel készített interjúkat, remélvén, a későbbiekben is sokat segítenek majd másoknak az így szerzett információk.
Az első galéria, amiről szó volt, a Golden Gallery-ként ismert Petőfi utcai galéria, amely a rendszerváltás előtt a Romániai Képzőművészek Országos Szövetségének galériája volt. Habár utóbbi felállásában megszűnt létezni, Balási Csaba üzletember és fotográfus átvette és kialakított egy galériát, ami egyben műkereskedésként és művészellátóként is funkcionált.
Az egykori Tilos kávéház
Fotó: György Attila
A második kiállítótér már sokkal formabontóbb volt, a híres Tilos kávéház. Az underground kulturális helyszínen kiállításokat is szerveztek, leginkább kortárs művészek munkáiból. A következő bemutatott kiállítótér az egykori Kriterion Galéria, ahol zömében erdélyi képzőművészek munkáit láthatta a közönség. A Kriterion Galéria egyébként nem szűnt meg, 2011-ben Új Kriterion Galéria néven éledt újjá hamvaiból.
Az előadás további részében szó esett a Kossuth utcai galériáról és a Székelyföld Galériáról is, amelyeknek egyaránt az volt fő jellemzője, hogy
Bemutatta a Megyeháza Galériát is, ami habár jelentős változásokon ment át az évek során, és persze eredeti célja nem is a művészetnek otthont adó tér volt, ma már tárt karokkal várja mindazokat a művészeket, akik akár első, akár többedik alkalommal kiállítani szeretnének.
hiszen nélkülük nem lenne ilyen színvonalas a helyi kulturális élet.
Ilyen alakulat volt a Projekt, ami 2008 és 2011 között élt, kiállításaikon elsősorban a fiataloknak adott teret a csapat. Említésre került a Studio 9 is, kilenc csíkszeredai képzőművész 2006-ban alakult csoportosulása, és ha nem is az eredeti felállásban, de ma is létezik a formáció.
A nemrég feloszlott TAG csoport volt a következő, akiknek utolsó kiállítása 2020-ban volt, művészetüket Európa szinten megmutathatták. A Grafirka egyesületben hat női alkotó vesz részt, céljuk az edukatív képzőművészeti nevelés, mai napig élő formációról van szó.
Száraz növényzet gyúlt ki a Hargita megyei Galócás községben, a tűz mintegy 20 hektáros területet érint.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
szóljon hozzá!