
Helytelen útirányjelző tábla mutat Büdösfürdő irányába. A Sîntimbru Băi hamarosan Sântimbru Băi-re módosul
Fotó: Gecse Noémi
Minden î betűt tartalmazó településnév módosulni fog egy nemrég elfogadott törvénytervezet szerint, a magánhangzó helyét az â betű veszi át. A változtatást az indokolta, hogy a helyesírási szabályok 25 évvel ezelőtt lefektetett előírásait – miszerint az î betű használata csak a szavak elején megengedett – számos település nevének esetében máig figyelmen kívül hagyták. A módosítás által változnak a személyes okmányok is.
2018. július 10., 11:052018. július 10., 11:05
Az 1968-ból származó kettes számú törvény módosítására kidolgozott tervezetet döntő házként fogadta el a szenátus, és azt követően lép majd érvénybe, hogy Klaus Johannis államfő kihirdeti, és megjelenik a Hivatalos Közlönyben. A kezdeményezők szerint
a sînt helyett pedig a sunt lett a helyes forma.
Bár a döntés immár több mint 25 éves, az alkalmazása még mindig nem egységes: számos település román nevét időközben megváltoztatták az új szabályok szerint, másokat azonban mai napig î betűvel írnak. Ilyen például Marosvásárhely, amelyet a helyes Târgu Mureș helyett Tîrgu Mureș-nek írnak, vagy Büdösfürdő, amelynek román neve még mindig Sîntimbru Băi a Sântimbru Băi helyett. Arról nem is beszélve, hogy
A hasonló eltérések kiküszöbölése érdekében elfogadott törvénytervezet értelmében a hatályba lépése után minden településnevet egységesen â betűsre változtatnak majd. Ez maga után vonja például a helységnévtáblák cseréjét, illetve a megváltozott nevű településeken élő (vagy onnan származó) lakók hivatalos iratainak (személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél) cseréjét is. A jogszabály azonban nem kötelezi azonnali cserére az érintetteket, a megváltozott településneveket csak a dokumentumok érvényességének lejárta után írják be az új iratokba. Az igénylők kérésére azonban korábbi cserére is van lehetőség.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
1 hozzászólás