Ahol a fűtött helyiség mellé reggeli is jár

Ahol a fűtött helyiség mellé reggeli is jár

Archív

Fotó: Boda L. Gergely

Következnek az első vásárhelyi éjszakák, amikor fagypont alá csökken a levegő kinti hőmérséklete, de az utcán élők, szabadságukhoz ragaszkodók egyelőre még nem rohamozták meg a marosvásárhelyi hajléktalanszállót. Az épületben jelenleg belső felújítást végeznek, amire szinte minden évben szükség van, hiszen a szociális lakásokban élők – Major Márta szakosztályvezető szerint – nagyon „lelakják” a szobákat.

Simon Virág

2017. december 03., 15:442017. december 03., 15:44

Marosvásárhelyen a városháza által fenntartott, Rozmaring utcai menhelynek két rendeltetése van, részben szociális otthonként működik, részben éjszakai menhelyként. Míg előbbi részén azon személyek, családok kapnak ágyat, szobát, akik nehéz sorban vannak, és nem tudnak albérletbe költözni, a menhelyen elsősorban éjszakára fogadják be azokat a hajléktalanokat, akik az utcán élnek.

Noha mindkét „otthonban” korlátozott időt tölthetnek el a lakók, sokan évekig arra kényszerülnek, hogy itt húzzák meg magukat. Legutóbbi sajtótájékoztatóján Dorin Florea polgármester érdeklődésünkre elmondta, a menhely készen áll a hideg időszakban ellátni feladatát és befogadni az utcán élőket, hogy megmelegedhessenek, tisztálkodhassanak, elfogyasszanak egy meleg teát, egy reggelit. Azonban szóvá tette azt is, hogy

az intézmény szociális részén vannak olyan családok, akik évek óta beköltöztek, és nem hajlandók saját lábukra állni.

„A szakosztály elemzi a helyzetüket, és dönt arról, hogy továbbra is jogosak-e a szociális szobára” – mondta a városvezető.

Major Márta, a városháza szociális igazgatóságának vezetője érdeklődésünkre elmondta, sajnálatos módon valóban vannak olyan személyek és családok, akik évek óta a szociális központ lakói, és továbbra sincs hová menniük. A városházának nincsenek szociális lakásai, vagy nagyon kevés, így azokat, akik nem tudják fenntartani saját magukat és gyermekeiket, nem tudnak albérletet fizetni, be kell fogadniuk.

Ők a fenntartási költségekhez járulnak hozzá, úgymond közköltséget fizetnek annak fejében, hogy az otthonban lakhatnak.

Major Márta elmondta, a nehéz helyzetben lévő családokkal, személyekkel igen sok gond van, hiszen nem vigyáznak a szobákra, az otthon belső berendezésére, ráadásul

rendszeresen feljelentik a hivatalt a nép ügyvédjénél, arra panaszkodva, hogy nem biztosítanak nekik megfelelő életkörülményeket.

Ami az éjjeli menedékhelyet illeti, itt nincsenek állandó lakók, illetve amennyiben beteg, sérült személy jön be, egyénileg elemzik helyzetét, és ha megkívánja, megengedik neki, hogy ne csak éjszakára, hanem nappal is a melegedőben maradjon. Az általános szabály azonban az, hogy éjszakára fogadják be a város hajléktalanjait, és csakis azokat, akik nem ittasak.

Lehetőséget biztosítanak számukra, hogy tisztálkodjanak, melegben aludjanak, és egy reggelit is kapnak.

Ha nagyon hideg van, akkor nem kell visszatérniük az utcára, hanem akár több napot is bent maradhatnak. A menhelyen dolgozók szerint azonban legtöbben nehezen bírják a társaságot, és inkább a fagyos utcákon töltik a napot. A marosvásárhelyi éjszakai menhelyen a hideg éjszakákon mindenkit befogadnak, szükség esetén pótágyakat is betesznek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 29., péntek

Rongálás a hegyesbükki keresztnél

Épp 15 éve, hogy felállították a Gyergyóremetéhez tartozó Hegyesbükkben a keresztet, mellé pedig egy oltárként szolgáló asztal is került, amely háborítatlanul állt ott egészen mostanáig, míg valaki kárt tett benne.

Rongálás a hegyesbükki keresztnél
Rongálás a hegyesbükki keresztnél
2024. március 29., péntek

Rongálás a hegyesbükki keresztnél

2024. március 29., péntek

Az elmúlt fél évszázad legmelegebb márciusi hétvégéjén ünnepelhetjük a húsvétot

Valószínűleg az elmúlt hét évtized legmelegebb márciusi hétvégéje lesz a mostani. A vezető meteorológus előrejelzése szerint az ország minden régiójában 20–22 fok feletti hőmérséklet várható, így igazán szépnek ígérkezik az idei húsvét.

Az elmúlt fél évszázad legmelegebb márciusi hétvégéjén ünnepelhetjük a húsvétot
2024. március 29., péntek

Elhullott őz teteméből evett az átutazó barátkeselyű

Hét napot tartózkodott Romániában a Fremuth nevű barátkeselyű. A jeladóval ellátott madár két év alatt több mint tíz európai országot látogatott meg.

Elhullott őz teteméből evett az átutazó barátkeselyű
2024. március 29., péntek

Nagy füsttel járó tűz Gyergyószentmiklóson: Ro-Alert riasztást kaptak a lakók

Négy település önkéntes tűzoltói siettek pénteken délután Gyergyószentmiklósra, ahol egy csarnok tetőszerkezete kapott lángra.

Nagy füsttel járó tűz Gyergyószentmiklóson: Ro-Alert riasztást kaptak a lakók
2024. március 29., péntek

Amikor a parkolóhely értékesebb az autónál

Megkezdte a közterületen elhagyott személygépkocsik elszállítását a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség. Egyelőre négy parkolóhelyet szabadítottak fel.

Amikor a parkolóhely értékesebb az autónál
2024. március 29., péntek

Napokig készítették a hímes tojásokat, majd kiállították a legszebbeket

Hagyományőrzéssel és közösségépítéssel ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját az Erdélyi Múzeum Egyesület sepsiszentgyörgyi fiókegyesülete, mely a hét elején tojásíró kalákát, majd a termésből kiállítást szervezett.

Napokig készítették a hímes tojásokat, majd kiállították a legszebbeket
2024. március 29., péntek

Hungarikum-díjat kapott a székelykapu

Hungarikummá vált a székelység kisépítészeti csodája, a székelykapu. A díjazásra a napokban megtartott IV. Hungarikum Díjátadó Gálán került sor. Az elismerést Szőcsné Gazda Enikő, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzkutatója vette át.

Hungarikum-díjat kapott a székelykapu
Hungarikum-díjat kapott a székelykapu
2024. március 29., péntek

Hungarikum-díjat kapott a székelykapu

2024. március 29., péntek

Három autó ütközött a csíkszeredai Ligat hídon

Láncbaleset történt Csíkszeredában a nemrég felújított vasúti felüljárón pénteken délelőtt. A balesetben egy személy sérült meg.

Három autó ütközött a csíkszeredai Ligat hídon
2024. március 29., péntek

Húsvéti szentmisék és istentiszteletek rendje a székelyudvarhelyi templomokban

A húsvéti ünnepkör alkalmából Székelyudvarhelyen tartandó szertartások, szentmisék, illetve istentiszteletek rendjét foglaltuk össze nagypéntektől húsvét hétfőig.

Húsvéti szentmisék és istentiszteletek rendje a székelyudvarhelyi templomokban
2024. március 29., péntek

Útlezárások a nagyszombati feltámadási körmenet és az ételszentelés idején Csíkszeredában

Nagyszombaton és húsvét vasárnapján több útszakaszon és időpontokban kell útlezárásra, forgalomkorlátozásra számítani a csíkszeredai templomok környékén – tájékoztat Facebook oldalán Bors Béla, Csíkszereda alpolgármestere.

Útlezárások a nagyszombati feltámadási körmenet és az ételszentelés idején Csíkszeredában
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!