
Az RMDSZ első elnökére emlékeztek szombaton, január 23-án a zágoni református temetőben és a Mikes Kastély kertjében a szövetség megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából.
2010. január 25., 12:262010. január 25., 12:26
2010. április 08., 20:102010. április 08., 20:10
„Személyiségével és tetteivel Domokos Géza bebizonyította, hogy egy ember is képes érdemben hatni a történelem menetére” – összegezte Markó Béla szövetségi elnök, Domokos Géza szerepét a rendszerváltás utáni erdélyi magyar érdekvédelmi mozgalom és közképviselet kialakításában. Az elnök méltatására a Mikes Kelemen Művelődési Központ kertjében, Domokos Géza tiszteletére 2008-ban felállított kopjafa előtt került sor. Markó ugyanott rámutatott: mindnyájunknak szerencsénk volt Domokos Gézának a diktatúra éveiben kivívott tekintélyével, hiszen éppen azáltal, hogy senki által meg nem kérdőjelezett személyiség került a szövetség éllére, a maga kiegyensúlyozottságával és bölcsességével egyben lehetett tartani a frissen alakult entitást. A szövetségi elnök ugyanakkor kifejtette: \"Az RMDSZ húsz évvel ezelőtti megalakulása az erdélyi magyarság egyöntetű akarata volt, viszont a szolidaritás és az egység kialakításában Domokos Gézának megkérdőjelezhetetlen szerepe volt. Ezért a szövetség 20 éves fennállásának ünneplésekor központi jelentőségű az első elnök személye iránti tisztelet kinyilatkoztatása. Egy valóban kiemelkedő személyiség előtt hajtottunk ma fejet, aki igenis képes volt változtatni a történelem, egyébként megmásíthatatlannak tekintett menetén\".
Romániában nincs intézményesített iskolai szemészeti szűrés, de Sepsiszentgyörgyön már ötödik éve zajlik ingyenes és átfogó vizsgálatsorozat a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében. Minden kisiskolásnak fontos lenne átesni rajta.
Gróf Mikó Imrét ábrázoló, eredetileg Kovásznára szánt alkotását a minap leplezték le Budapesten, közben városának is ajándékozott munkát. Vetró András azt mondja, nem tud tétlenül ülni, most éppen a Bálványosi Art Camp hétvégi kiállítására készül.
Őrizetbe vettek egy 50 éves, Bákó megyei férfit, akit több kézdivásárhelyi lakásba való behatolással és autóból való lopással gyanúsítanak. A rendőrség szerint a férfi visszaeső bűnelkövető, és mindössze három hónapja szabadult a börtönből.
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 51 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy súlyos bántalmazott egy 62 éves sepsiszentgyörgyi férfit.
Veterán traktorok felvonulásával, működő stabil motorok bemutatójával, kulturális programokkal és kézműves-foglalkozásokkal várják az érdeklődőket szombaton a Csernátoni BuRRogtató 2026-os kiadásán.
A „zászlócsókolgatós” törvénytervezet ellen szólalt fel tegnap a parlamentben Miklós Zoltán képviselő, ám úgy tűnik, az AUR-nak nincs szándékában hátrálni. Sőt, sikerült PSD-s, illetve kisebbségi képviselőket is megnyernie az ügynek.
Őszi vigadalom néven tartanak kikapcsolódást, szórakozást szolgáló, kulturális élményt ígérő estet pénteken Kézdivásárhelyen. Délután 6 órától fúvós- és népzene várja az érdeklődőket a Borudvarban, ahol a fatányérosok mellé borokat is lehet kóstolni.
Eltérő körülmények között kezdődött a tanév két nagyszabású kézdivásárhelyi oktatási beruházás helyszínén. Míg a Manócska Napközi Otthon óvodásait már a kívül-belül megújult épület fogadta, az Apor Péter diákjainak várniuk kell a visszaköltözésre.
Fel szeretné újíttatni és a klímaváltozáshoz alkalmazkodóvá tenni az Erzsébet parkot a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, amivel megcéloztak egy pályázati kiírást.
Rosszabb szezont zárt a sepsiszentgyörgyi strand, mint tavaly, úgy tűnik, az emberek tartalékolnak, spórolnak – tudtuk meg Bodor Lorándtól, a létesítményt üzemeltető Rekreatív Rt. igazgatójától.
szóljon hozzá!