
András Ferenc kapta meg az elektromos kerekesszéket
Fotó: Erdély Bálint Előd
Tulajdonosa nemrég elhunyt, így a lövétei család másnak adományozta azt az elektromos kerekesszéket, amelyet közösségi adományokból vásárolhattak meg. Az eszközt András Ferenc vehette át csütörtökön, akinek combközéptől amputálni kellett egyik lábát.
2022. február 17., 22:012022. február 17., 22:01
A Székelyhon is beszámolt tavaly a gyűjtésről, amit egy barátja szervezett a néhai lövétei férfi megsegítésére, aki betegsége miatt veszítette el egyik lábát – az akció sikeres volt, hamar összegyűlt a pénz egy elektromos kerekesszék megvásárlásához. Az eszköz tulajdonosa nemrég elhunyt, így a család a közösség korábbi jóindulatát is figyelembe véve úgy gondolta, hogy továbbadományozza a kerekesszéket.
– osztották meg meglátásukat.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A hozzátartozók választása András Ferencre esett, akinek a Szeltersz-völgyében lévő házában adták át az elektromos kerekesszéket csütörtökön. A 63 éves férfinek – aki egykor a villamossági vállalt munkatársa volt – tavaly márciusban kellett levágják az egyik lábát combközéptől, miután trombózis alakult ki. Akkori felépülését korábbi koronavírus-fertőzésének szövődményei is nehezítették. Végül vásároltak egy műlábat, amivel megtanult járni: az udvaron mankóval vagy járókerettel közlekedik, de a lakásban már nincs is ezekre szüksége.
Mint mondta, nagyon szeret emberekkel találkozni, beszélgetni, sokszor még a bevásárlást is ő intézi. Az eszköznek köszönhetően most már nagyobb távolságokat is meg tud majd tenni. Arról is beszélt, hogy korábban hagyományos kerekesszéke volt, de az is jó szolgálatot tett, főleg amikor kézi kaszát ragadva maga vágta le a füvet kertjében.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emelné 2027-ben a bruttó minimálbért az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS). A szakszervezeti szövetség átlátható, méltányos számítási módszert és a minimálbér befagyasztásának elkerülését szorgalmazza.
November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
Az ősz színeit kedd reggelre a frissen hullott hó fehérsége törte meg Hargitafürdőn.
Romániában több mint négyezer gyermek szenved 1-es típusú cukorbetegségben, a kezeléshez való hozzáférést, a metabolikus betegségek megelőzését és az egészségnevelést a legfontosabb prioritások közé kell sorolni – jelentette ki az egészségügyi miniszter.
Călin Georgescu volt államfőjelöltet kedden a fővárosi fogdából az első kerületi bíróságra kísérték, hogy részt vegyen az ellene legionárius propaganda vádjával indított per tárgyalásán.
Elkezdte a napokban a brassói regionális útügyi igazgatóság a hófogó panelek kihelyezését az ügykezelésébe tartozó országutak mentén – tájékoztatnak bejegyzésükben.
Folytatódik a Jupiter művelet, a rendőrök és az ügyészek kedden országszerte több mint 300 helyszínen tartanak házkutatást különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a legfőbb ügyészség.
November 3-án délelőtt 10 órától indul a 2026-os roncsautóprogram újabb szakasza, amelynek keretében a magánszemélyek állami támogatást igényelhetnek új gépkocsi vásárlására.
szóljon hozzá!