Hirdetés
Hirdetés

Abszurd döntés akadályozza Sepsiszentgyörgy legfontosabb műemlékének felújítását

•  Fotó: Bíró Blanka

Fotó: Bíró Blanka

A román államigazgatásra jellemző bürokrácia és fejetlenség akadályozza Sepsiszentgyörgy legfontosabb műemlékének, a Vártemplomnak a felújítását – mondta Antal Árpád polgármester, aki csütörtökön Hegedüs Csilla műemlékvédelmi szakértővel, az RMDSZ EP-képviselő jelöltjével a helyszínen tartott sajtótájékoztatót.

Bíró Blanka

2019. május 16., 17:192019. május 16., 17:19

2019. május 16., 17:512019. május 16., 17:51

A polgármester az előzményeket ismertetve kifejtette, a tulajdonos református egyház pályázott a Vártemplom felújítására, a gyulafehérvári Központi Fejlesztési Ügynökség pedig magas pontszámmal fogadta el a projektet. Bukarestben azonban felülbírálták a gyulafehérvári döntést, arra hivatkozva, hogy a harangozói lakást nem lehet uniós pénzből felújítani. Mivel a lakás az épületegyüttes része, azt nem lehet kihagyni a felújításból, ám ennek a költségeit az egyház önrészként átvállalta volna. Ennek ellenére a pályázatot visszautasították, az egyház pedig a bírósághoz fordult, és alapfokon nyert.

A kormány fellebbezett, és ennek a tárgyalását 2021 március 12-re ütemezték be.

„Ez abszurd, hiszen az EU-s pályázatokat 2020-ig el kell bírálni. Ezzel azt üzenik, hogy akkor adunk igazat, amikor már semmit sem kezdhettek az igazatokkal” – szögezte le Antal Árpád. Hozzátette, azzal próbálkoznak, hogy hozzák előre a tárgyalás időpontját, de ha ez nem sikerül, magyar állami támogatással és önkormányzati pénzekkel végzik el a műemlék felújítását.

Hirdetés

A polgármester arra is kitért, hogy

nem észszerű a pénzelosztás a régiók között, mivel olyan térségek, ahol kevesebb a műemlék, több pénzt kapnak a felújításra.

Szerinte az erre célra szánt pénzt aszerint kellene elosztani, hogy egy régióban hány műemlék van, és milyen állapotban. Az RMDSZ már korábban javasolta, hogy csoportosítsák át az uniós összegeket, hiszen az önkormányzatok már az előző ciklusban mind elköltötték a rendelkezésükre álló pénzt, míg a minisztériumok által menedzselt programokra nem tudták lehívni a támogatásokat. Hegedüs Csilla hozzáfűzte, kétmilliárd eurót csoportosíthatnának át az önkormányzatoknak, ha ezt egyformán elosztják a megyék között, 50 millió euró jutna mindegyiknek, amiből rengeteg műemléket, utat lehetne felújítani, csatornarendszert kiépíteni. Rámutatott, eddig 168 millió euró uniós pénzt fordítottak erdélyi magyar műemlékek felújítására, a román állam soha nem költött ennyit erre a célra.

•  Fotó: Bíró Blanka Galéria

Fotó: Bíró Blanka

A műemlékek nagy része Erdélyben van, a Kárpátokon kívüli területeken nem használták el ezeket a pénzeket, közben hatalmas a bürokrácia, a félremagyarázás – részletezte a politikus. Hegedüs Csilla elmondta, a református egyház még alapító okiratot kell mellékeljen a pályázataihoz, holott sokkal jobb gazdája az épített örökségnek, mint az állam, a többségi önkormányzatok, hiszen számukra ez „nem rom és fal, hanem ezer éves ittlétünk kézzel fogható eredménye”. Hegedüs Csilla szerint az a feladat, hogy leültessék a román kormány tagjait az Európai Bizottság képviselőivel, egyezzenek meg, hogy Románia a pályázatok során ne tegyen még több tucat újabb kritériumot az EB kritériumai mellé, megnehezítve a folyamatot.

Hirdetés
3 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
2026. szeptember 25., péntek

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába

Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába
2026. szeptember 25., péntek

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen

Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen
2026. szeptember 25., péntek

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét

Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét
2026. szeptember 25., péntek

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között

Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között
Hirdetés