
Egyre jobban pörgeti a villanyórát a gépek működtetése, ez pedig várhatóan az élelmiszerek árában is megjelenik majd
Fotó: Veres Nándor
Nyílt levélben kéri több gazdaszervezet, hogy a kormány a mezőgazdaságra is terjessze ki a villamosenergia-árplafont, ellenkező esetben az ágazat egy részében megszűnhetnek az agrárvállalkozások. A mezőgazdasági cégek többségének éppen a most következő időszakban nőnek majd meg a költségei, ugyanis a feldolgozás, tárolás, piaci előkészítés során van szükségük leginkább a villanyáramra. Támogatás nélkül az élelmiszerárak további drágulására lehet számítani.
2022. szeptember 27., 09:102022. szeptember 27., 09:10
Több gazdaszövetség közösen intézett nyílt levelet a kormányhoz, amelyben azt kérik, hogy a kabinet mielőbb sorolja a nemrégiben bevezetett villamosenergia-árplafon hatálya alá tartozó ágazatok közé a mezőgazdaságot is.
– áll a dokumentumban. A gazdaszervezetek ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy elkerülhetetlen lesz az áremelkedés, így a végső fogyasztók elfordulhatnak a hazai termékektől, a piac importáru-függővé válik, ami nagy veszélyt jelenthet egy esetleges élelmiszerválság esetén.
„Ha nem terjeszti ki a kormány az árplafont a mezőgazdaságra is, az mindenképpen
Azoknál a mezőgazdasági vállalkozásoknál, ahol sok áramot használnak, ott még nagyobb problémák lehetnek, ott sajnos a tevékenység felfüggesztésével, befagyasztásával vagy megszűnésével is számolni kell. És itt élelmiszerről van szó.
– hangsúlyozta megkeresésünkre Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) elnöke, aki arra is kitért, hogy az RMGE is csatlakozott a gazdaszervezetek nyílt leveles kezdeményezéséhez.
Sebestyén Csaba elmondta, hogy a termelés idején kevésbé érinti a gazdák egy részét a villanyáram árának a növekedése – noha az inputárak, például a műtrágya, növényvédő szerek, vetőmagok ára is függ az áram árától –, de a termés betakarítása után már annál inkább, hiszen
Fotó: Veres Nándor
A burgonya esetében például válogatásnál, tisztításnál, csomagolásnál is áramot használnak, a gyümölcsök tárolásához – a hűtéshez, szellőztetéshez – is kell áram, a tejtermelésnél viszont folyamatosan szükség van a villanyáramra a hűtéshez, fűtéshez, tároláshoz, annak a költsége pedig egyértelműen hatással van a végtermék árára. Vannak ugyan olyan területei a mezőgazdaságnak, ahol kevesebb elektromos energiát fogyasztanak, ám ott sem kedvezőbb a helyzet.
– magyarázta a gazdaszervezet elnöke. Szerinte az élelmiszerhiány veszélye egyelőre nem áll fenn, hiszen Európán kívül nagyon sok ország van, „amely alig várja, hogy valamit borsos áron eladjon”,
Fejőgép egy kisgazdaságban. A legkisebb farmok ugyanúgy megérzi a megnövekedett energiaárakat, mint a nagyok
Fotó: Veres Nándor
Mezőgazdasági jellege miatt Hargita megye viszonylag kedvező helyzetben van, olyan, mint egy élő kamra, így
– ezt már Romfeld Zsolt, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője mondta el lapunknak.
– fogalmazott a szakember. Mindazonáltal a magas villamosenergia-ár a Hargita megyei gazdákat is nehéz helyzetbe hozza, hiszen vannak, akiknek hűteniük kell a burgonyaraktárakat, de a válogatás, a szállítószalagok is árammal működnek,
Nem az elektromos áram ára jelenti a legnagyobb kiadást a mezőgazdaságban, „de ez egy olyan terület, ahol a sok kicsiből jön össze az éves profit, de ez a sok kicsit el is viheti az árrést, azaz a profitot” – mondta Romfeld Zsolt, hangsúlyozva, éppen ezért minden kis segítség jól jönne most a gazdálkodóknak.
A gazdák az alapanyagokat egy évvel a termék eladása előtt vásárolják meg, és fontos lenne, hogy naprakész árkalkulációt készítsenek az általuk értékesített termék költségéről, hiszen
– hangsúlyozta a mezőgazdasági igazgatóság vezetője. Innen adódik, hogy termésmennyiség-növeléssel próbálják pótolni a gazdák a bevételkiesést. Ám sokan nem végeznek költségszámítást, ugyanis ha végeznének, akkor
– magyarázta Romfeld Zsolt, megjegyezve, hogy sajnos a gazdák drágítanak utolsóként, és az egész éves munkájukkal kevesebbet keresnek, mint a kereskedők, akik egy hétre fektetik be pénzüket a termékbe.
A csíksomlyói búcsú előtt néhány nappal idén is hagyományos eseménynek adott otthont Harasztkerék: hétfő este a Maros megyei magyar közösségek képviselői átadták az imaszalagokat a lovas zarándoklatnak, hogy elvigyék az imákat Csíksomlyóra.
Ludwig van Beethoven hegedű és zongoraszonátáit játszák kedden délután Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának Szent István Termében.
Elfogadta hétfőn a szenátus a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) azt a törvénytervezetét, amely szerint az egyesületeknek, alapítványoknak és szövetségeknek évente nyilatkozniuk kell a finanszírozási forrásaikról az Országos Adóhatóságnak.
Elfogadták a pénzügyminisztérium módosító indítványát, amely mentesíti az e-Factura rendszer kötelező használata alól a szerzői jogdíjból és mezőgazdasági tevékenységből jövedelmet szerző magánszemélyeket.
Május 1. és 18. között 60 lakossági bejelentés érkezett a Hargita megyei csendőr-felügyelőséghez lakott területek közelében megjelent medvékről, ami jelentős növekedést jelent az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest.
Kiengedték hétfőn a kórházból azt az ötéves Szeben megyei gyermeket, aki csaknem két napot töltött egyedül az erdőben, mielőtt megtalálták a keresésére indult hatóságok.
Az Arad megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) szakemberei a hantavírus-fertőzés hétfői bukaresti megerősítése után közölték, hogy a szerológiai vizsgálatok szerint régebbi, krónikussá vált fertőzésről van szó.
A sokéves átlagnak megfelelő, ugyanakkor változékony időjárás várható május második felében, csapadékra szinten naponta számíthatunk – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat május 18–31. közötti időszakra érvényes előrejelzéséből.
Az idei év első négy hónapjában 737 682 online iratot bocsátott ki ingyenesen az ingatlan- és telektulajdonosoknak az országos kataszteri és ingatlan-nyilvántartási hivatal (ANCPI).
Elindult a regisztráció a 34. Bolyai Nyári Akadémia pedagógus-továbbképzéseire, amelyek több helyszínen kínálnak szakmai fejlődési lehetőséget pedagógusok számára június 29. és július 24. között.
1 hozzászólás