A Víkendtelep megelevenedő múltja

A első fényképek az 1930-as évekből vannak, olyanok, amelyekről pontosan tudják, hogy mikor készültek, de olyanok is, amelyeket csak hozzávetőlegesen. Megtudtuk, hogy vannak jól felismerhető helyszínek, de olyanok is, amelyeket a közösségi oldalakon böngésző vásárhelyiek segítségével „fejtettek meg”. Mivel a vásárhelyi Víkendtelepet nyaranként több tízezren keresik fel, reméli, hogy sokan megnézik az alkotásokat, és kedvüket lelik felfedezni, hogy milyen volt és milyen lett a Víkendtelep.

A kiállítás megnyitóján jelen volt Marosvásárhely alpolgármestere, Portik Vilmos is, aki arról beszélt, hogy a közösség életében fontosak az örömteli pillanatok, mint ennek a kiállításnak a megnyitója, de fontosak az olyan emberek is, akik a közösségért tevékenykednek, mint Szőcs Edgár.

Történelmi visszatekintés

Erdély legnagyobb és leglátogatottabb strandját a múlt század első felében létesítették. A nádasokkal, tavirózsákkal, vízinövényekkel benőtt holtágat az 1930-as évek elején kezdték fürdésre, csónakázásra használni. Előbb egy csónakház épült, majd kis, hétvégi faházikók jelentek meg a parton.

A 70-es évek elején került a vízre a népszerű hajóvendéglő, amelyet pillérek tartottak. A kommunista rendszer utolsó éveiben itt is, mint sok más helyen az országban, csak halfasírttal társítva szolgáltak fel sört. Ennek dacára a nyári vasárnapokon a szabadidőközpontot ezrek népesítették be. Mindemellett a vásárhelyi elit kedvenc fürdőhelyének nem a Víkendtelep számított, hanem a 20. század első felében a Ritz meg a Hétfák, később a Cementlapok, a Komp és a Május 1. strand. A rendszerváltást követő első években a telep lepusztult, hosszú ideig használhatatlanná vált. A korszerűsítési munkálatok Nagy Győző polgármestersége idején kezdődtek el, Fodor Imre polgármester folytatta, de az újjáavatás – mint ahogyan a jelenlegi arculat is – Dorin Florea nevéhez fűződik.

Van, amire rácsodálkozni

A kiállított fotók némelyikén Bálint Zsigmond fotóművész és családja is szerepel. Mint a szomszédban található bútorgyár alkalmazottja, maga is sokat fotózta az itteni pezsgő életet. Elmesélte, csak két kerítést kellett „átlépnie” ahhoz, hogy a Víkenden lehessen, amit gyakran meg is tett. Fényképezőgépét szinte minden esetben kötelező módon magával vitte.