Hirdetés
Hirdetés

A vártnál lényegesen kevesebben választották a szakiskolát a kilencedikesek közül Hargita megyében

Egyre több tanuló választja a városi tanintézeteket, így kevesebben maradnak a helyi iskoláknál. Illusztráció •  Fotó: Veres Nándor

Egyre több tanuló választja a városi tanintézeteket, így kevesebben maradnak a helyi iskoláknál. Illusztráció

Fotó: Veres Nándor

A meghirdetetthez képest százzal kevesebb tanuló iratkozott be a Hargita megyei szakiskolákba: a 2017-2018-as tanévet így a betervezett 834 helyett összesen 731 szakiskolai diák kezdte meg a megyében, 30 osztályban. Ráadásul az alacsony gyermeklétszám miatt az osztályok közül többet kénytelenek voltak összevonni, így sok esetben egy osztályban két különböző szakmát tanuló csoport jár.

Barabás Hajnal

2017. szeptember 18., 11:322017. szeptember 18., 11:32

Véglegesítették a múlt héten a szakmai oktatás Hargita megyei beiskolázási adatait, amelyeket a Hargita Megyei Tanfelügyelőség rendelkezésünkre bocsátott. A kimutatásuk szerint

a meghirdetett 834 szakiskolai helyre a tanév elejére 731-en jelentkeztek, azaz 100-zal kevesebben a tervezettnél, a csíkszéki szakiskolákba 50-nel kevesebben választották a szakiskolai képzést: az elvárt 336 diák helyett mindössze 286-an.

Hirdetés

A tanfelügyelőség táblázatában ugyanakkor feltüntették még a roma gyermekeknek szánt helyek számát is. Az összesítésből kiderült, hogy

a megye iskoláiban fenntartott 27 helyükből, 22-öt töltöttek be cigány nemzetiségű tanulók.

Továbbá külön jegyezték a csíksomlyói Szent Anna Speciális Szakközépiskola beiskolázási adatait is, amelyekből kiolvasható, hogy 48 helyet biztosítottak az asztalos, valamint a textilipari szakra, de végül mindössze 13-an iratkoztak be ezekre.

Népszerű és népszerűtlen szakok

A csíkszeredai szakiskolák közül a Kájoni János Szakközépiskola, a Kós Károly Szakközépiskola, valamint a Székely Károly Szakközépiskola meghirdetett

pincér, víz- és gázszerelő, autószerelő, valamint autóbádogos és autófestő szakjai bizonyultak a legnépszerűbbnek, hiszen annyi diák jelentkezett ezekre, hogy 28-as, azaz teljes létszámú osztályokat tudtak indítani ezeken a szakokon.

Szintén teljes osztály indulhatott a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskola pék- és sütőipari szakján. Kevésbé népszerűnek bizonyult a balánbányai Liviu Rebreanu Szakközépiskola pincér és élelmezési eladó szakja, mert erre nem iratkozott senki, ugyanez a helyzet a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola hegyvidéki gazda szakján. A csíkszéki szakiskolák többi szakjaira éppen annyian jelentkeztek, hogy szakmánként félcsoportokat alakítottak ki, többnyire 14-es létszámmal, esetenként ezeket kénytelenek voltak összevonni egy osztályba.

Forrás: Hargita Megyei Tanfelügyelőség Galéria

Forrás: Hargita Megyei Tanfelügyelőség

A szakközépiskolát részesítik előnyben

Bálint Gabriella, a Venczel József Szakközépiskola igazgatója megkeresésünkre elmondta, a legnagyobb érdeklődést a pék- és sütőipari szak iránt tanúsítanak a diákok, ezt a szakot minden évben el tudják indítani, az asztalos szak iránt csökkent az érdeklődés, ebben az évben csak egy féllétszámú osztályt tudtak indítani, így összevonták a szintén félcsoportos erdész szakkal. Mint megtudtuk, az erdész szakot új képzésként hirdették meg a szakiskolában, és úgy tervezték, hogy jövőre kertész szakot indítanának, és évenként felváltva oktatnák hol az egyik, hol a másik szakot.

Idézet
Az érdeklődés kapcsán elmondható, hogy még mindig az elméleti osztályok telnek be előbb, a szülők valamilyen oknál fogva a szakközépiskolát részesítik előnyben a szakiskolával szemben, talán azért, mert úgy gondolják, hosszú távon jobb lehet, ha a gyermeknek megvan a 12 osztálya, és kapnak egy technikusi diplomát, akkor is, ha nem lesz sikeres az érettségijük

– magyarázta az igazgató.

Vízi István, csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola igazgatója a következőképpen vélekedett: vidéken az az irány figyelhető meg, hogy egyre több tanuló választja inkább a városi tanintézeteket, kevesebben maradnak a helyi iskoláknál. Az alcsíki szakiskolába idén mindössze egy összevont osztály indult két külön csoporttal úgy, hogy a szakórákat külön tartják a hegyvidéki gazda, illetve a pincér és élelmezési eladó szakosok számára.

Iskola után lehessen elhelyezkedni

„A Kós Károly Szakközépiskola által kínált szakokra nagyon jó volt a jelentkezés, a három képzés közül a víz- és gázszerelő szakon túljelentkezés is volt, ezért vizsgapróbát is tartottak a jelentkezőknek” – értékelte Szén János, a csíkszeredai szakközépiskola igazgatója. Hozzátette, hogy az ács, valamint a kőműves szakosztályaikon is a beteltek helyek. Mint mondta, olyan szakmák ezek, amelyekre itt Csíkszéken van érdeklődés.

Azt látom, hogy a városban minden iskola igyekszik olyan szakokat indítani, amire van kereslet: felmérik a cégeknél, hogy milyen munkaerő-szükséglet van, és ezek alapján próbálnak újabb szakmákat oktatni. Így a diákoknak az iskola elvégzése után esélyük lehet elhelyezkedni

– fejtette ki az iskolaigazgató.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Ijesztőnek tűnő hangok a természetben – hegyimentők igazítanak el

Megkezdődött a szarvasfélék párzási időszaka, és a bőgő szarvasbikák ijesztő hangokat adhatnak ki, de ez önmagában még nem vészhelyzet – figyelmeztetnek a suceavai hegyimentők.

Ijesztőnek tűnő hangok a természetben – hegyimentők igazítanak el
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Áram- és ivóvízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában

Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.

Áram- és ivóvízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában
2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát

Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát
2026. szeptember 22., kedd

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak

Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit

Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit
2026. szeptember 22., kedd

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt

A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt
2026. szeptember 22., kedd

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket
2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség
2026. szeptember 22., kedd

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét

Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét
Hirdetés