Hirdetés
Hirdetés

A város legifjabb káplánja

Boga Norbert szolgálatban •  Fotó: Balázs Katalin

Boga Norbert szolgálatban

Fotó: Balázs Katalin

Kívánsága teljesült, amikor Gyergyószentmiklóst nevezte meg új szolgálati helyéül Jakubinyi György érsek. Boga Norbert káplánként erősíti a Szent Miklós-plébánia munkaközösségét augusztus elsejétől. Az ismerkedős interjúban családjáról és terveiről egyaránt beszélt.

Balázs Katalin

2017. szeptember 27., 18:592017. szeptember 27., 18:59

2017. szeptember 27., 19:002017. szeptember 27., 19:00

– Milyen családban született, nevelkedett Gyergyószentmiklós legifjabb segédlelkésze?

– Csíkszentsimon a szülőfalum, két nagyobb fiútestvérem van, egyik megnősült, a másik készülődik. Szüleim betegnyugdíjasok. A Jóisten akarata és terve szerint a nagyszüleimnél is nevelkedtem. Közel volt az iskola és főleg a templom. Ekkortól kezdtem járni ministrálni, így kerültem közelebb az oltárhoz. Minden misén ott voltam, nagyon megszerettem a templomot, az oltárt.

Hirdetés

– Ez irányította a papi pálya felé is?

– Nem csak ez, eleinte zenével foglalkoztam, tanulgattam orgonálni, s terveztem, hogy zeneszakra megyek. Hogy éppen kántoriskola lett belőle, az érdekesen alakult.

A Jóisten útjai valóban kifürkészhetetlenek.

Sikeres felvételi után a kántoriskolában egyből zenével kezdtem foglalkozni. Volt lehetőség, gyakorlóterem, és én ott töltöttem akár napjában, de főleg hétvégenként nagyon sok órát. Nagyon szépen fejlődtem ebben, és már tizedik osztály végén szívesen kántorvizsgáztam volna.

– Ekkor még nem gondolt arra, hogy lelkipásztor legyen?

– Először ekkortájt, egy alvinci lelkigyakorlaton éreztem meg: talán a papság az én utam. Két év múlva, egy újabb lelkigyakorlaton újabb megerősítést éreztem, aztán tizenkettedik osztályban, Korom Imre spirituálisunk kérte,

jelentkezzen az, aki a teológiára szeretne felvételizni. És én felemeltem a kezem.

– A szülők hogyan fogadták a döntést?

– Érettségi után hazamentem, édesanyám mellém ült, s megkérdezte, mik a terveim, hol szeretnék továbbtanulni. Mondtam, jövő hétfőn indulok vissza Fehérvárra. Nem szólt semmit, elment. Majd később csak egy kérdése volt, hogy komolyan ezt akarom-e, és javasolta, hogy jól gondoljam át, mert ez az én hivatásom, az én életem, de egyáltalán nem ellenezték. Akkorra én már eldöntöttem.

– Volt-e olyan, amikor ezt a döntését megkérdőjelezte?

– Igen, volt, többször is. Az első szesszió nehézsége is elgondolkodtatott, aztán a gyakorlati év is fordulópont volt. Jött a szerelem, és ment is, de mindig volt valaki a közelemben, aki megerősített a hivatásban. Először a szentsimoni plébános, később pedig Portik-Hegyi Kelemen főesperes.

Ötödévre úgy mentem vissza, hogy egy évem van eldönteni, tényleg akarok-e pap lenni.

Aztán jött a diakónusszentelés. Csíksomlyón volt, és a csíki embernek az a hely sokat jelent. Csodálatos ünnepség volt, és amikor ott feküdtem a földön, már nem akartam felkelni és kimenni, meggondolni magamat. Ez a teljes önátadás pillanata volt, amikor körülöttem minden egyes ember értem, értünk imádkozott.

Az első gyalogos zarándoklat gyergyószentmiklósi káplánként Szárhegyre •  Fotó: Balázs Katalin Galéria

Az első gyalogos zarándoklat gyergyószentmiklósi káplánként Szárhegyre

Fotó: Balázs Katalin

– Papszentelést követően, az ebédkor, pontosan a leves után kapják meg a papok a borítékot, benne az első szolgálati hellyel. Ön Barótra került segédlelkésznek.

– Boldogság volt bennem, utólag sem bánom, hogy odakerültem, mert sok tapasztalatot szereztem egy olyan vidéken, amelyiknek körülbelül hetven százaléka protestáns. Vegyes vidék, több kihívással. Nekem nincs bajom a más vallásúakkal, sok barátom és hozzám közel álló család volt közülük. A plébánossal is jól egyeztem.

– Három esztendő után jött az áthelyezés, Gyergyószentmiklósra...

– Nem kértem én ezt, a Jóisten akaratára bíztam... de azért

vágytam arra, hogy Gyergyószentmiklósra küldjön az érsek úr.

Gyakorlati éven itt voltam, nagyon megszerettem az embereket, a munkatársakat, a környezetet. Olyan család is van, amelyhez úgy megyek, mintha haza mennék. A vakációkat is itt töltöttem. Nekem egy nagy álmom teljesült, hogy ide kerülhettem. Igaz, sokkal több munkám is lett, mint Baróton volt, de szeretem, a munkától nem félek, és azért vagyunk itt, hogy dolgozzunk. Mindenféle lelkipásztori feladatot ellátok, iskolában nem kell tanítanom, csak helyettesítőként. Közel állnak hozzám a gyerekek, az ifjakkal és az idősekkel is nagyon jól megtalálom a közös hangot.

– A fiatalságot hogyan lehet az egyház közelében megtartani?

– Nem könnyű sokszor az Y generációval. Elsősorban a hit megalapozója és nevelője a szülő kell legyen. A szülő kell legyen a példa. Ha ez nincs meg, akkor hiába csodálkozunk, hogy olyan kevés fiatal jár például a templomba. Nagyon sok lehetőség van, sok program van szervezve a fiatalok részére. Részükről is kell legyen egyfajta nyitottság. De ahogy mondani szokás, alapozás nélkül nagyon nehéz építeni.

A szülőknek nagyobb felelősségük van, mint gondolnák.

– Mit választott papi jelmondatként ehhez a hivatáshoz?

– Legyen meg a te akaratod (Mt. 6, 9). A krízishelyzetek határozták meg ezt a választást, sokat imádkoztam, hogy ha Isten azt akarja, pap legyek, az lehessek. Az ő akarata érvényesüljön. Azóta is sokszor mondom el, mert tudom, a nehéz helyzetekben ez segít engem, ez tart meg a hivatásomban és minden élethelyzetben. Percről percre jönnek a feladatok, döntéseket kell hozni. Néha könnyebb lenne nemet mondani, mert a pap is ember, nem robot, elfárad, vagy éppen nincs kedve, de olyankor jó megkérdezni, vajon a Jóisten ezt akarja-e?

– Mi jelenti a feltöltődést annak, aki tudja magáról, hogy nem robot?

– Bármilyen helyzet, amiben jól érzem magam. Lehet az Szentségimádás, de lehet jó zene hallgatása, film nézése, egy séta vagy beszélgetés egy olyan pappal, akinek már a jelenléte is változtat a hangulatomon. Emberek között szeretek lenni, szeretetben. Sétálni, beülni egy sörre a hívekkel... ezt szoktam is gyakorolni, mert lehet, ők ott tudják kimondani, amit máshol nem mernének. Ferenc pápa mondta,

a pásztor, a pap legyen nyájszagú, töltsön minél több időt az emberek között.

– Hogyan látja az életét Boga Norbert húsz év múlva?

– Ötvenéves leszek, és ha megérem, vidám, boldog ember, pap leszek. Az sem elképzelhetetlen, hogy ha eltörölik a cölibátust, feleségem lesz és gyermekem... családos papként el tudnám képzelni magam. Imádom a gyerekeket, családcentrikus vagyok. Jó volna, és nem csak húsz év múlva, ha a hívekkel szorosabb kapcsolat alakulna ki. Sokakban van egy távolságtartás, elképzelhetetlen például, hogy megöleljék a papot, pedig nekünk is igényünk van az ölelésre, a szeretetre. Miből töltekezzünk, miből adjunk, ha mi nem kapunk ilyen téren?

A pap érző lény, vágyik arra, hogy szeretetet kapjon.

Sok pap szeretethiányos. Ha a hívek részéről nem távolságtartás, hanem közeledés, törődés lenne a pappal szemben, akkor a kétirányú közeledésből valami megszületne. Istennek hála legyen, hogy itt lehetek. A kérésem az, hogy imádkozzanak értem.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Felmérés: megosztja a társadalmat az előre hozott választások kérdése

A románok közel fele (47 százalék) úgy véli, előre hozott választásokra van szükség, a másik fele (szintén 47 százalék) viszont ellenzi ezt – derül ki a CURS felmérésének szerdán ismertetett eredményeiből.

Felmérés: megosztja a társadalmat az előre hozott választások kérdése
2026. szeptember 23., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ kitart Mureșan mellett

A kormányprogramról és a kabinet beiktatáshoz szükséges parlamenti többség kialakításáról egyeztetett a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szerdán Siegfried Mureșan miniszterelnök-jelölt.

Kelemen Hunor: az RMDSZ kitart Mureșan mellett
2026. szeptember 23., szerda

Csökkent az olaj ára szerdán reggel, nálunk pont ezután drágult az üzemanyag

Szerda reggel tovább csökkent a kőolaj ára azokra a reményekre, hogy nő az olajkínálat a Perzsa-öböl térségéből. Csíkszeredában ehhez képest megjelent a literenkénti tíz lejt meghaladó standard benzin.

Csökkent az olaj ára szerdán reggel, nálunk pont ezután drágult az üzemanyag
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
2026. szeptember 23., szerda

Sűrűn havazik a Transzfogarason – fotók, videó

Sűrű havazással indult a nap a Transzfogarason – hívta fel a figyelmet a brassói regionális útügy.

Sűrűn havazik a Transzfogarason – fotók, videó
2026. szeptember 23., szerda

Áram- és ivóvízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában

Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.

Áram- és ivóvízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát

Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát
2026. szeptember 22., kedd

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak

Folyamatos nyomkövetés, ujjlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak
2026. szeptember 22., kedd

A Budapest–Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit

Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.

A Budapest–Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit
Hirdetés