Fotó: Gergely Imre
A Sólyom utcában folyamatban lévő törvénytelen építkezés miatt az utca tizenegy lakója beadvánnyal fordult a polgármesteri hivatalhoz. Az említett utcában ugyanis egy cigány család által birtokolt, egy lakóhelyiségből álló ház helyén jelenleg egy több család részére is megfelelő új faház emelkedik. Az engedély nélkül építkezők ellen, személyre való tekintet nélkül szigorúan fellép a polgármesteri hivatal.
2010. október 05., 23:062010. október 05., 23:06
Fotó: Gergely Imre
Nem nézik tovább tétlenül a Sólyom utca lakói a törvénytelen építkezést, ami a szomszédban zajlik. Beadvánnyal fordultak a polgármesteri hivatlahoz, amelyben több pontban sorolták fel az építkezés elleni tiltakozásuk okait. Felhívják a városvezetés figyelmét arra, hogy az új épület útját állja az utcába tervezett csatornázás nyomvonalának.
Az is felháborítja a lakókat, hogy van olyan szomszéd, aki szintén építene, már hónapok óta folyamatban van az engedélyekhez szükséges eljárás, betartja a törvényeket, ezzel szemben, aki nem tiszteli a törvényeket, az nyugodtan azt tesz amit akar.
A Sólyom utcaiak kedden délután Mezei János polgármesternek is elmondták a panaszaikat, ahol ígéretet kaptak, hogy minden lehetséges eszközzel megpróbálják rábírni az illegálisan építkezőket a törvények betartására. Mivel nem közterületen zajlik az építkezés, saját hatáskörben nem lehet ennek a lebontását elrendelni.
Fotó: Gergely Imre
A törvények alkalmazása egyébként már elkezdődött. Múlt héten a városrendészeti hivatal illetékesei már írásban is felszólították az építkezőket a munka leállítására, és egy 2000 lejes büntetési jegyzőkönyvet is kiállítottak. Ennek ellenértéke viszont kedden délutánig nem volt befizetve.
Az illegálisan építkezők elleni fellépéshez igazából nem sok eszköze van a városrendészeti hivatalnak. Az iroda illetékesei, szokásos terepen végzett körútjuk során szinte hetente szembesülnek újabb és újabb engedély nélküli építkezésekel, más esetekben pedig a szomszédok jelentik ezeket. A helyszínen dokumentálják az ott zajló tevékenységet, és felszólítják a tulajdonost, hogy a hivatalos papírok beszerzéséig állítsa le a további építkezést. Ezt a pénzbüntetések követik, értesítik az Állami Építkezési Hatóságot, majd végső esetben bírósági ügy lesz belőle. A bíróság pedig elrendelheti az illegálisan emelt ház vagy más építmény lebontását, akkor is, ha az magánterületen áll.
Engedély nélkül építkezni egyébként teljesen megszokott dolog Gyergyószentmiklóson. Mátyás Gyöngyvér, a város főépítésze szerint az utóbbi időben ugyan valamelyest csökkent ezeknek a száma, de most is sok ilyen van. Elmondta, az építkezőket több esetben a tervezők is bátorítják, „építeni kell, s aztán lesz valami...”.
Más a helyzet akkor, ha valaki közterületen építkezik engedély nélkül. A városvezetésnek ilyen esetekben jogában áll előzetes felszólítás után elrendelni az építmények lerombolását, az eredeti állapot visszaállítását.
Ilyenekre már többször is sor került Gyergyószentmiklóson, májusban több törvénytelenül emelt építményt lebontottak a téglagyári cigánytelepen és a város más körzeteiben is. Ha nem térnek törvényes útra, a Sólyom utcai építkezés is erre a sorsra juthat.
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP). Ezt később 4,2-es erősségűre módosították.
A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – tájékoztatott pénteken az oktatási minisztérium.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 folyó vízgyűjtő területére.
Zivataros lesz az időjárás pénteken szinte az egész országban – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Ilie Bolojan szerint adottak a feltételek ahhoz, hogy a kormánykoalíció jövő héten felelősséget vállaljon a parlamentben a második deficitcsökkentő csomagért.
Délkelet-Európa legnagyobb animatronikus dinoszauruszaként hirdeti új attrakcióját a barcarozsnyói dinópark. Egy jura kori Brachiosaurusról van szó.
Az ügyészek kérésére a legfelsőbb bíróság csütörtökön elrendelte Horațiu Potra fogdában vagy házi őrizetben lévő zsoldosainak a szabadlábra helyezését.
Eladó Székelyudvarhely egyik legvidámabb helye, a Park Hjump trambulinpark!