
A Kárpátaljára vagy Ukrajna más területeire készülőknek ajánlott beoltatniuk magukat. Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Diftéria elleni országos oltáskampány sürgős elindítását kéri a Háziorvosok Országos Szövetsége az ukrajnai megbetegedések miatt. A torokgyík elleni immunizálást a felnőtt lakosság esetében tartják elengedhetetlennek, ugyanis tíz évig védettséget biztosító védőoltást utoljára 14 éves korban kap a hazai lakosság. A megyei népegészségügyi igazgatóság vezetője a Kárpátaljára, Ukrajnába készülőknek háziorvosi, járványtani konzultációt javasol.
2019. november 26., 14:322019. november 26., 14:32
Megkongatták a vészharangot a romániai háziorvosok az ország északi határa irányából érkező járványügyi fenyegetettség miatt. A Háziorvosok Országos Szövetsége (SNMF) közleményében hivatalos kérést intézett a kormányhoz és az egészségügyi szaktárcához, hogy indítsanak országos diftéria elleni oltáskampányt a megbetegedés kockázatának kitett felnőtt lakosság körében, és a program költségvetésébe foglalják bele a védőoltások, illetve a tájékoztató és figyelemfelkeltő kampány költségeit. Megjegyzik:
A minisztérium eddig meghozott intézkedései jók, de kiegészítésre szorulnak, hívja fel a figyelmet az SNMF, amely azért tartja elengedhetetlennek a diftéria elleni oltáskampány elindítását a felnőtt lakosság körében, mert az országos oltáskampányban
„Ha a veszély fennáll, intézkedni kell, és nem azután, hogy megtörtént a baj” – fogalmazott Soós-Szabó Klára, a háziorvosok szövetségének Hargita megyei elnöke. Megjegyezte viszont, hogy
Itt az oltásellenesség sem egy erős jelenség, de ha felerősödik, akkor veszélyt eredményezhet az egész közösségre nézve – mondta Soós-Szabó Klára.
A 14 éves korban beadott védőoltás tíz évig biztosít védelmet, utána már bizonytalanná válik és egyénileg változik, hogy milyen ellentestszintet tart még pár éven át az oltóanyag az egyén szervezetében – magyarázta a védettségről Tar Gyöngyi. A Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője is indokoltnak tartja az úgynevezett emlékeztető immunizálást a felnőtt lakosság körében, de elsősorban azokban az északi megyékben, amelyek közvetlenül határosak Ukrajnával.
– fogalmazott. Tar Gyöngyi ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy
Szem előtt kell tartani ugyanakkor azt is, hogy a védőoltás beadásától számítva egy-két hétnek kell eltelnie, amíg kialakul a szervezetben a teljes védettség.
A diftéria, azaz a torokgyík egy cseppfertőzéssel, közvetlen érintkezéssel, fertőzött tárgyak érintésével terjedő, erősen fertőző betegség, amely akár halálos kimenetelű is lehet. A torokgyík tünetei – láz, torokfájás – kezdetben hasonlók egy egyszerű torokgyulladáséhoz. Később viszont
– ismertette a kór lefolyását Tar Gyöngyi, hozzáfűzve, hogy a védőoltásoknak köszönhetően a ma élők többsége legfeljebb az irodalomban találkozott ezzel a betegséggel. Hargita megyében évtizedekkel ezelőtt, talán a hetvenes években fordult elő legutóbb diftériás megbetegedés – mondta emlékezetből a megyei népegészségügyi igazgatóság vezetője.
Romániában 1960-ban vezették be a diftéria elleni védőoltásos immunizálást, ennek köszönhetően 1980-ra teljesen felszámolták a betegséget az országban.
Torokgyík
A diftéria vagy difteritisz, magyarul torokgyík egy fertőző, néha halálos kimenetelű betegség, amelyet a Corynebacterium diphteriae baktérium okoz. Erősen fertőző megbetegedés, ami közvetlen érintkezés vagy cseppfertőzés útján terjed. Először a felső légutakban jelenik meg bőrre emlékeztető, kékesfehér hártya, ezt enyhe láz, torokfájás és levertség követi. Az Egyesült Államokban a vakcina 1923-as bevezetése óta jelentősen csökkent a betegség előfordulása.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
1 hozzászólás