
Fotó: Marilen Gabriel Pirtea/Facebook
A Temesvári Nyugati Egyetem rektora, Marilen Pirtea veheti át Daniel David helyét az oktatási minisztérium élén.
2025. december 23., 12:032025. december 23., 12:03
A Nemzeti Liberális Párt parlamenti képviselője kedden megerősítette az Agerpres hírügynökségnek, hogy a miniszterelnök felajánlotta neki a Daniel David lemondásával megüresedő tanügyminiszteri tisztséget. Pirtea azt is elmondta, hogy
„Nagyon fontos, hogy mekkora költségvetése lesz jövőre az oktatási és kutatási minisztériumnak (...).
– fogalmazott.

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter.
Mint arról beszámoltunk, Daniel David hétfő este a blogján jelentette be, hogy oktatási miniszteri megbízatásának 2024. december 22-i átvétele után pontosan egy évvel kérte a miniszterelnöktől a tisztségből való felmentését.
– fogalmazott. Hozzátette, megtiszteltetés volt számára, hogy a Nemzeti Liberális Párt által támogatott technokrata miniszterként szolgálhatta az országot, és megköszönte az állandó támogatást Nicușor Dan államfőnek, valamint Ilie Bolojan miniszterelnöknek.
„Az én szememben mindketten az ország érdekeinek szolgálatában álló, becsületes emberek, és örülök, hogy volt alkalmam velük dolgozni” – jelentette ki.
A marosvásárhelyi önkormányzati képviselők elvetették a nyugdíjasok ingyenes utazásának korlátozását, ugyanakkor újabb társadalmi csoportok számára tettek elérhetővé díjmentes bérleteket a tömegközlekedési eszközökön.
Két autó ütközött frontálisan kedd reggel az Oroszhegy községhez tartozó Székelyszentkirály és Tibód közötti útszakaszon. A balesetben egy személy megsérült.
Oroszország keddre virradóra újabb dróntámadásokat intézett Ukrajna ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea és Galac megye lakosságát drónok vagy dróndarabok becsapódásának veszélyére.
Szélre, hóviharokra és jegesedésre vonatkozó figyelmeztetést adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Bár a riasztás elsősorban az ország déli és délkeleti részeit érinti, Székelyföldön is fagyos időjárás lesz a hét második felében.
A tervek szerint levélben fognak szavazni a bírák és ügyészek az államfő által a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsról (CSM) kezdeményezett referendumon – közölték az elnöki hivatal illetékesei.
Közzétették hétfő este a pénzügyminisztérium honlapján a jövő évi költségvetés elfogadásához szükséges és egyéb stratégiai intézkedéseket tartalmazó úgynevezett salátarendelet tervezetét.
Mozgásban is látható hétfőtől Christopher Nolan 2026 nyarán érkező filmje, a Homérosz: Odüsszeiát feldolgozó The Odyssey.
Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter.
Elfogadja a kormány keddi ülésén a legutóbbi koalíciós egyeztetéseken hozott döntéseket tartalmazó salátarendeletet – nyilatkozta hétfő este a miniszterelnök.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
szóljon hozzá!