
Fotó: gov.ro
Az utolsó simításokat végzi a kormány a közigazgatási reformról szóló tervezeten, amelyet sürgősségi rendelet formájában készül elfogadni – nyilatkozta szerdán Cseke Attila fejlesztési miniszter.
2026. február 11., 17:022026. február 11., 17:02
A tárcavezető a Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetségének közgyűlését követően beszélt erről az újságíróknak.
Azt mondta, folyamatosan egyeztetnek a tervezetről a véleményező minisztériumokkal, köztük az igazságügyi tárca képviselőivel.
két-három helyen azonban át kell fogalmazni a szöveget, hogy kerüljék el az esetleges alkotmányossági problémákat – magyarázta az Agerpres beszámolója szerint.
Cseke szerint
és fontosnak tartja, hogy erre a következő napokban sor kerüljön. „A törvénycsomag már tavaly július-augusztustól terítéken van. Továbbra is fenntartom, hogy a politikai helyzet és a koalíció szempontjából is sokkal jobb lett volna, ha már tavaly hatályba lép”– jelentette ki.
Bár az elmúlt években látványosan visszahúzódott a víz a szépvízi tározóban, a Csíki-medence ivóvízellátása továbbra sincs veszélyben. Sőt a kapacitása azt is megbírja, hogy a jövőben további alcsíki településeket csatoljanak rá a rendszerre.
Csütörtök délután egy 72 éves férfit megtámadott és megharapott egy medve a Beszterce-Naszód megyei Bükkös (Bichigiu) település külterületén, ahol két héttel ezelőtt egy nőt ölt meg a nagyvad.
Nicușor Dan államelnök csütörtökön megtámadta az alkotmánybíróságon azt a törvényt, amely szerint idén országos szinten 859 barnamedve megelőző célú kilövését engedélyezik a populáció szabályozása érdekében.
Ismertette állaspontját a civil szervezetek finanszírozását szigorító törvénytervezetről Nicușor Dan államfő, csütörtökön.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyó vízgyűjtő területére, köztük a Feketeügy Kovászna megyei szakaszára is.
Több mint ötezer, az 1989 utáni átmeneti időszakhoz kapcsolódó diplomáciai dosszié titkosításának feloldását hagyta jóvá a román kormány.
A bukaresti ítélőtábla csütörtökön másodszorra is nyolc év és nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Mario Iorgulescut.
Új reformcsomagot jelentett be Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter csütörtökön, amely megváltoztatja a kórházak finanszírozásának és szervezésének módját.
A Helyi Rendőrség Napját ünnepelték csütörtökön Székelyudvarhelyen, ahol járműfelvonulást is tartottak. Mindeközben Civium Protect-díjjal ismerték el Balázsi Hajnalka helyi rendőr munkáját, segítőkészségét.
Az Európai Bizottság (EB) az ősszel becsült 1,1 százalékról 0,1 százalékra módosította csütörtökön közzétett tavaszi prognózisában a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését.
4 hozzászólás