A tárgyalóteremből lépett le a gyanúsított

A tárgyalóteremből sétált ki Sepsiszentgyörgyön egy csalással gyanúsított személy, akinek lejárt a 24 órás őrizetbe vétele mielőtt még a bírók elrendelték volna a letartóztatását – jelentette be a Kovászna Megyei Rendőr-felügyelőség kedden közleményben. A 26 éves P. L.-t azóta is keresi a rendőrség.

Rákosi Katalin

2012. január 31., 14:252012. január 31., 14:25

2012. január 31., 20:502012. január 31., 20:50

Két személyt gyanúsítanak a rendőrök azzal, hogy az elmúlt hónapok alatt az országban több kereskedelmi egységtől rendeltek alapélelmiszereket, műtrágyát, szeszesitalt. E-mailben hamis banki kifizetést igazoló papírt küldtek át, azt a látszatot keltve, hogy a teljes összeget átutalták. Az árut megkapták, majd több alkalommal átszállították az egyik raktárhelyről egy másikra. A gyanúsítottak közel 183 ezer lejes kárt okoztak a kereskedelmi egységeknek.

A rendőrök bejelentés alapján kezdtek el nyomozni, az elmúlt héten, pénteken 12 házkutatást végeztek, kilencet magánszemélynél, hármat cégeknél, négy személyt 24 órára előzetes letartóztatásba helyeztek, kettő nem hagyhatja el az országot.

Szombaton P.L. és Sz.R. ellen letartóztatást kértek a bíróságtól, csakhogy a 26 éves P. L. a tárgyalás alatt elhagyta a termet és nyoma veszett, a rendőrség azóta is keresi. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a férfi elfogásában, bárki akinek információja van P. L. tartózkodási helyéről, hívja a 112-es ingyenes segélyhívó számot. P. L. 1,80 méter magas, barna szemű, rövid hajú, külső ismertető jelek nélküli, atlétikus testfelépítésű.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Egymás után találták meg a tizenéves testvérpárt a tengerben, de már egyiküket sem tudták újraéleszteni

A vízimentők egymás után találták meg azt a két fiatalt, akik Olimp üdülőhelynél tűntek el a tengerben vasárnap. Mindkettejüket megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült megmenteni az életüket.

Egymás után találták meg a tizenéves testvérpárt a tengerben, de már egyiküket sem tudták újraéleszteni
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Több mint 13 ezer lejnyi bírságot szabtak ki, 130 ezer lej értékű ruhaneműt koboztak el

Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.

Több mint 13 ezer lejnyi bírságot szabtak ki, 130 ezer lej értékű ruhaneműt koboztak el
2026. augusztus 16., vasárnap

Szakadékba zuhant és meghalt egy 55 éves székelyföldi turista a Fogarasi-havasokban

Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.

Szakadékba zuhant és meghalt egy 55 éves székelyföldi turista a Fogarasi-havasokban
2026. augusztus 16., vasárnap

Érződik a beavatkozás, látványosan visszaesett a gázolaj ára

Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.

Érződik a beavatkozás, látványosan visszaesett a gázolaj ára
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés

Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés
2026. augusztus 16., vasárnap

Spanyol vadászgépek lőttek le egy drónt Galac megyében

Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Spanyol vadászgépek lőttek le egy drónt Galac megyében
2026. augusztus 15., szombat

Új hadihajók és látványos haditengerészeti gyakorlat Konstancán

A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.

Új hadihajók és látványos haditengerészeti gyakorlat Konstancán
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra

Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

2026. augusztus 15., szombat

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében

Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében
Hirdetés