
Először adtak át Orbán Balázs-díjakat a Székelyföld Napok keretében. „Orbán Balázs méltó utódai és a székelység kiemelkedő napszámosai kapják az elismerést” – fogalmazott a Hargita megyei tanácselnök, Borboly Csaba, aki egyben a díjazás ötletgazdája is. Az elismerést pedig Maros, Hargita és Kovászna megye egy-egy példaértékű személyisége kapta, és kapja ezentúl minden évben.
2011. június 08., 22:392011. június 08., 22:39
2011. június 09., 09:512011. június 09., 09:51
A székelyföldi székelykapuk megmentője, Kovács Piroska átveszi díját
Az első Orbán Balázs-díjkiosztót a marosvásárhelyi Kultúrpalotában tartották, ahol a házigazda Maros megyei tanácselnök, Lokodi Edit Emőke mellett, Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök és Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke is jelen volt.
Borboly Csaba hangot adott örömének, hogy a díjazás Marosvásárhelyen történik: „Székelyföld igazi fővárosa, bízom benne, hogy továbbra is Marosvásárhely. A Kultúrpalota pedig a legjobb hely a díjazásra, még akkor is, ha az elnökasszonynak lehetnek ebből még gondjai” – fogalmazott Borboly. Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor elmondta, szinte napra pontosan három évvel ezelőtt döntötték el, hogy szeretnék újraépíteni Székelyföldet. „Nem csak infrastruktúra szintjén, hanem emberi kapcsolatok szintjén is szeretnénk építeni. Még akkor is, ha egyesek tagadják, Székelyföld igenis létezik” – hangoztatta Tamás Sándor.
A székelykapuk megmentője
Az európai önkéntesség évében az önkéntességben kiemelkedőket díjazták, Lokodi Edit Emőke szerint azokat, „akiknek lelki magasságát nem is lehet megérteni, azokat, akik sosem kérdezték, hogy mit kapnak azért cserébe, amit tesznek, és mindemellett Orbán Balázshoz hasonlóan a közösségükért élnek, nekünk példát adnak”.
Hargita megyéből a székely kapuk legjobb ismerőjét, a székelyföldi székelykapu-rehabilitációs program elképzelőjét és szellemi vezetőjét, Kovács Piroskát díjazták. Úttörő munkájának eredményeként elkészült az udvarhelyszéki kapuk adatbázisa, neki köszönhető, hogy ma már Hargita megyei programként működik a régi kapuk mentése, feljavítása. Szülőfaluja, Máréfalva civil szervezete és a helyi tájház létrehozása is az ő nevéhez fűződik, akárcsak a nyári kapufaragó tábor beindítása, valamint a falu iskola- és településtörténetének megírása.
Váncsa György 70 éve harcol a lángokkal – önkéntesen
Kovászna megyéből az Orbán Balázs-díjat a 83 éves Váncsa György sepsikőröspataki önkéntes tűzoltóparancsnok kapta, akit a faluközösséget és a székely társadalmat szolgáló tevékenységéért tüntettek ki. Laudációjában elhangzott: 1942-ben 17 évesen lépett be a helyi tűzoltók közé, és közel 70 éve szolgálja a falut, ő hozta létre az önkéntes tűzoltócsapatot is. Az önkéntes munkára a lelkiismeretük készteti őket, hisz „a kőröspatakiaknak benne van a vérében” – vallja Váncsa György, aki szerint a siker titka a legalább heti kétszeri gyakorlat.
Simon Judit saját és környezete fogyatékosságával vív harcot nap mint nap
Maros megyéből Simon Judit, a HIFA Egyesület elnöke vehette kézbe az Orbán Balázs-díjjal együtt járó oklevelet és emlékérmet. Simon Juditot bár sorsa kerekesszékhez kötötte, mégis sokat tett az egyesületben, közösség-összefogó munkájáért díjazták. Ő az alapítója és a lelke is a HIFA Románia szervezetnek, az egyesület neve is mutatja (Hilfe für Alles), hogy a cél segíteni mindenkinek. Simon Judit pedig nap mint nap megvívja saját és környezete fogyatékosságával a harcot.
Sepsiszentgyörgyi, szegedi és temerini diákokat és pedagógusokat kapcsol össze egy újonnan induló mobilitási projekt. A cél az, hogy a hetedikes és nyolcadikos gyerekek a lexikális tudás mellett az érzelmi intelligenciájukat fejlesszék.
Néhány napja nagyvad jelenléte miatt riasztották a lakókat Sepsiszentgyörgyön és környékén. A medvét az Állomás negyedi tó zónájában, az Olt túloldalán látták.
Házkutatásokat tartottak Galac megyében három, adócsalással és csalással gyanúsított személynél, akiket a Kovászna megyei rendőrség nyomozói állítottak elő.
Kevesebb újszülöttet hagytak a kórházban, de még mindig sok a kiskorú anya – derül ki a háromszéki szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóság kimutatásából. Öt olyan lányt vettek nyilvántartásba, akik mindössze tizenhárom évesen váltak anyává.
Keöpeczi Sebestyén József munkásságát bemutató kiállítás nyílik június 10-én az Erdővidék Múzeumában, a címertan világnapjához kapcsolódva.
Hiába hullott az elmúlt időszakban bőségesnek tűnő csapadék, ez mesze nem elég. A kánikulák még be sem köszöntöttek, a Hydrokov máris figyelmezteti a háromszéki fogyasztókat, ne használják öntözésre, medencék föltöltésére a hálózati ivóvizet.
Van remény rá, hogy visszavezessék a ténylegesen ledolgozott munkaidő utáni adózást – legalábbis a pénzügyi bizottságon átment a javaslat, közölte Miklós Zoltán RMDSZ-es háromszéki parlamenti képviselő.
A használt ruhás kukák kirámolása örökzöld téma Sepsiszentgyörgyön. A lakosság sokszor nehezményezi nemcsak azt, hogy a nekik nem kellő ruhákat szétszórják a fosztogatók, hanem azt is, hogy a helyi rendőrség fellépése elmarad ezekben az esetekben.
Június 8–12. között a hadsereg szárazföldi egységei tartanak hadgyakorlatot a sepsiszentgyörgyi Păiuș-gyakorlótéren.
Minden eddiginél nagyobb nemzetközi érdeklődés övezte a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálét: a rendezvény történetében még soha nem válaszolt ennyi alkotó a felhívásra.
szóljon hozzá!