
Fotó: Kristó Róbert
A statisztikai adatok alapján elmondható: Hargita megyében a gazdák sok pályázatot nyújtottak be uniós alapok lehívására. A Központi Régióhoz tartozó Brassó, Kovászna, Hargita, Maros, Fehér és Szeben megye közül a Hargita megyei gazdáktól érkezett a második legtöbb pályázat.
2011. január 30., 14:242011. január 30., 14:24
2011. január 30., 18:392011. január 30., 18:39
A farmok gépesítésére is lehet pályázni
A legnépszerűbbnek a 141-es intézkedés, a félig önellátó gazdaságokat támogató kiírás bizonyult. A 141-es intézkedés értelmében a gazda 1500 euró vissza nem térítendő éves támogatásban részesül, öt évig. Feltétele, hogy gazdaságának mérete legkevesebb 2 UDE legyen, ugyanakkor vállalnia kell, hogy a harmadik év végére gazdaságának üzemméretét további 3 egységgel (UDE) növeli. A 141-es intézkedés keretében eddig 363 gazdának már két alkalommal történt kifizetés, azaz egyenként 3000 euróban részesültek, míg tavaly év végéig további 400, 2010-ben pályázó gazdának utalták át az 1500 euró évi támogatást.
A fiatal gazdák vidéki letelepedését segítő 112-es intézkedés keretében eddig 87 pályázatot bíráltak el pozitívan. Ezekre a pályázók összesen 1,77 millió eurót kapnak.
Ioan Hîrb, a Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökség aligazgatója érdeklődésünkre elmondta: a legtöbb pályázat a csíki és udvarhelyi településekről érkezik, míg Keresztúr és Gyergyó vidékéről kevesebben pályáznak. Az aligazgató szerint: ott, ahol már vannak nyertes pályázatok és a gazdák látják, hogy nem csak mendemonda ez a támogatási forma, a pályázási kedv is nagyobb.
Határidők
A mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium közzétette a 2011-es évre vonatkozó pályázati kiírások időpontjait, illetve a rendelkezésre álló pénzalapokat. Eszerint a 141-es intézkedés keretében, a félig önellátó gazdaságokat, illetve a fiatal gazdák vidéken való letelepedését segítő 112-es intézkedés keretében idén két alkalommal: július 1–29., illetve október 3–31. között lehet pályázni. A 141-es intézkedés keretében 210 millió euró, míg a 112-es esetében 100 millió euró áll rendelkezésre.
A 121-es intézkedés keretében, amely a mezőgazdasági farmok modernizálását támogatja, április 1–29. között lehet pályázni, itt a rendelkezésre 150 millió euró áll. A 123-as intézkedésre, amely a mezőgazdasági és erdészeti termékek feldolgozását támogatja, március 1–31. között lehet pályázatokat benyújtani, szintén ugyanebben az időszakban a 125-ös kiírásra is lehet pályázni, amely a mezőgazdasági és erdészeti infrastruktúra fejlesztését támogatja.
A pályázatokról részletesebb tájékoztatás a www.mapam.ro illetve a www.apdrp.ro honlapokon található.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
Tragédiával végződött egy lakástűz hétfő reggel Marosfőn: az égő házban egy 92 éves férfi holttestét találták meg a tűzoltók.
szóljon hozzá!