
Fotó: Antal Árpád Facebook-oldala
Kitűzték Sepsiszentgyörgy zászlóját a polgármesteri hivatal homlokzatára. A lobogót tizenegy évvel azután sikerült hivatalosítani, hogy a helyi önkormányzat először elfogadta az erre vonatkozó határozatot.
2021. július 05., 19:182021. július 05., 19:18
2021. július 05., 19:202021. július 05., 19:20
2010-ben szavaztak a városzászlóról, aztán következtek a prefektusi felszólítások és a Dan Tanasă által indított per, míg a brassói táblabíróság 2016-ban kimondta, hogy a város nem használhatja a zászlóját.
Miután 2015-ben a parlament elfogadta a 141-es törvényt, amely kimondja, hogy a megyei és a települési önkormányzatoknak lehet saját zászlójuk, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat újra elfogadta a határozatot, elküldték a fejlesztési minisztériumba, hogy terjessze a kormány elé.
A határozat 2015-ben bekerült egy minisztériumi fiókba, ahonnan idén januárban vette elő Cseke Attila fejlesztési miniszter. Amint a zászlóról a kormányhatározat megjelent a Hivatalos Közlönyben, a lobogó is kikerült a városháza homlokzatára.

Amint a Sepsiszentgyörgy zászlójáról szóló kormányhatározat megjelenik a Hivatalos Közlönyben, a városzászlót kitűzik a polgármesteri hivatal és az alárendelt intézmények homlokzatára – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester.
A csíksomlyói búcsú előtt néhány nappal idén is hagyományos eseménynek adott otthont Harasztkerék: hétfő este a Maros megyei magyar közösségek képviselői átadták az imaszalagokat a lovas zarándoklatnak, hogy elvigyék az imákat Csíksomlyóra.
Ludwig van Beethoven hegedű és zongoraszonátáit játszák kedden délután Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának Szent István Termében.
Elfogadta hétfőn a szenátus a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) azt a törvénytervezetét, amely szerint az egyesületeknek, alapítványoknak és szövetségeknek évente nyilatkozniuk kell a finanszírozási forrásaikról az Országos Adóhatóságnak.
Elfogadták a pénzügyminisztérium módosító indítványát, amely mentesíti az e-Factura rendszer kötelező használata alól a szerzői jogdíjból és mezőgazdasági tevékenységből jövedelmet szerző magánszemélyeket.
Május 1. és 18. között 60 lakossági bejelentés érkezett a Hargita megyei csendőr-felügyelőséghez lakott területek közelében megjelent medvékről, ami jelentős növekedést jelent az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest.
Kiengedték hétfőn a kórházból azt az ötéves Szeben megyei gyermeket, aki csaknem két napot töltött egyedül az erdőben, mielőtt megtalálták a keresésére indult hatóságok.
Az Arad megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) szakemberei a hantavírus-fertőzés hétfői bukaresti megerősítése után közölték, hogy a szerológiai vizsgálatok szerint régebbi, krónikussá vált fertőzésről van szó.
A sokéves átlagnak megfelelő, ugyanakkor változékony időjárás várható május második felében, csapadékra szinten naponta számíthatunk – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat május 18–31. közötti időszakra érvényes előrejelzéséből.
Az idei év első négy hónapjában 737 682 online iratot bocsátott ki ingyenesen az ingatlan- és telektulajdonosoknak az országos kataszteri és ingatlan-nyilvántartási hivatal (ANCPI).
Elindult a regisztráció a 34. Bolyai Nyári Akadémia pedagógus-továbbképzéseire, amelyek több helyszínen kínálnak szakmai fejlődési lehetőséget pedagógusok számára június 29. és július 24. között.
szóljon hozzá!