Hirdetés
Hirdetés

A sepsiszentgyörgyi mozi két és fél éve: ezer vetítés, 21 ezer néző

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

A mintegy két és fél éve, 2017. január 27-e óta működő sepsiszentgyörgyi Művész Mozi by Cityplex túl van az ezredik vetítésen, és több mint 21 ezer nézőt vonzottak be a filmek.

Bíró Blanka

2019. június 16., 17:452019. június 16., 17:45

2019. június 16., 19:182019. június 16., 19:18

A mozi vezetősége a mérföldkőnek számító vetítés apropóján arról tájékoztat, hogy a sepsiszentgyörgyiek mellett

Hargita megyei és brassói visszajáró vendégeik is vannak.

A Művész Mozi Facebook-oldalt jelenleg több, mint hatezren kedvelik és követik.

Hirdetés

A nyitás óta folyamatos érdeklődés övezi a műsorkínálatot, illetve a tematikus rendezvényeket, a külön időpontos vetítésekre egyre több iskolai és óvodai csoport látogat el, nyáron pedig a különböző tematikus táborok résztvevői lesznek a mozi vendégei – számolnak be a szerkesztőségünknek is elküldött közleményükben.

A mozi nyáron is a megszokott programmal, hétköznapokon 16-23 óra, illetve hétvégén 11-13 és 16-23 óra között várja nézőket.

Az elmúlt egy év toplistás filmjei között említik az a Bohém Rapszódia, Mamma Mia! Sose hagyjuk abba, a Csillag Születik, és a Lajkó: cigány az űrben játékfilmek valamint az Így neveld a sárkányodat 3, a Grinch és az Asterix – A varázsital titka animációs filmek.

Június 19-én, szerdán a Művész Mozi a Napszállta című magyar – francia dráma díszbemutatójára készül.

Az est vendége lesz Vlad Ivanov, a film egyik főszereplője, vele a vetítés után Popa Anna Mária, az Andrei Mureșeanu Színház igazgatója beszélget.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 21., szombat

Három szivart is rejtett a Szent Miklós templom toronygömbje

A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.

Három szivart is rejtett a Szent Miklós templom toronygömbje
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Eljárást indítottak egy román nővel szemben egy brit tengeralattjáró-bázisnál történt incidens kapcsán

Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.

Eljárást indítottak egy román nővel szemben egy brit tengeralattjáró-bázisnál történt incidens kapcsán
2026. március 21., szombat

Folytatódnak szerdán elsüllyedt vontatóhajó kutató műveletei a Midia kikötő térségében

A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.

Folytatódnak szerdán elsüllyedt vontatóhajó kutató műveletei a Midia kikötő térségében
2026. március 21., szombat

Súlyos buszbaleset történt Galac megyében: egy személy életét vesztette, 14-en megsérültek

Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.

Súlyos buszbaleset történt Galac megyében: egy személy életét vesztette, 14-en megsérültek
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Már minden kúton 9 lej fölött van az üzemanyag ára

Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.

Már minden kúton 9 lej fölött van az üzemanyag ára
2026. március 20., péntek

Új lehetőségeket körvonalazott a székelyföldi gazdák számára a Sepsiszentgyörgyre látogató magyar agrárminiszter

Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.

Új lehetőségeket körvonalazott a székelyföldi gazdák számára a Sepsiszentgyörgyre látogató magyar agrárminiszter
2026. március 20., péntek

Romlik a lakosság vásárlóereje, a világjárvány óta nem volt ekkora visszaesés a kiskereskedelemben

A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.

Romlik a lakosság vásárlóereje, a világjárvány óta nem volt ekkora visszaesés a kiskereskedelemben
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
2026. március 20., péntek

Magyarország mezőgazdasági minisztere: bízzanak a hazai termelők keze munkájának eredményében

A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.

Magyarország mezőgazdasági minisztere: bízzanak a hazai termelők keze munkájának eredményében
2026. március 20., péntek

Kövér László: egy magyar nemzet van

Minden magyar felelős a nemzet egészéért – hangsúlyozza Kövér László házelnök, aki szerint nincs külön határon inneni és túli magyarság.

Kövér László: egy magyar nemzet van
Kövér László: egy magyar nemzet van
2026. március 20., péntek

Kövér László: egy magyar nemzet van

Hirdetés