
Illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Jelképekben és érzelmekben bővelkedő ünnepsorozat a húsvét. A keresztények a Jézus halála feletti nagypénteki és nagyszombati gyász után a húsvétvasárnap hajnali föltámadásnak, az újjászületésnek örvendeznek. Mély és szép szertartások részesei, akik templomba mennek az ünnep napjain.
2018. március 30., 10:442018. március 30., 10:44
Nagypénteken a római katolikus egyház ősrégi hagyománya alapján nem mutat be szentmiseáldozatot, és nem szolgáltat ki ünnepélyesen szentséget.
A délutáni órák szertartása a Jézus szenvedésére való emlékezés. E napon a győzedelmes szenvedés mártírjának színe a piros. Nagypénteken délután három órától keresztúti ájtatosságot tartanak a szejkefürdői Ugron-kápolna felé vezető golgotán. Várják az udvarhelyieket és a környékbelieket a Székely Kálváriára.
A nagypénteki templomi szertartások sorát a nap olvasmányai és az egyetemes könyörgések nyitják, amit a szent kereszt előtti hódolat és az áldozási szertartás követ. A Jézus szenvedésére és halálára emlékező liturgia után imavirrasztást tartanak, rendszerint a templomban felállított szent sírnál.
Nagypéntek szigorú böjti nap a római katolikus egyházban. Azaz
A böjti fegyelem a testi, lelki jó cselekedetek gyakorlását ösztönzi. A régi öregek mindmáig megtartják a szombatot, „Mária napját” is, így az első eledel, amit magukhoz vesznek, az a húsvétvasárnapi szentelt lesz.
Nagyszombaton a vigíliaszertartásig a hívek Jézus jelképes sírjánál időznek. Az egész liturgikus év csúcspontja a húsvéti szent három nap, amelynek középpontját a húsvéti vigília képezi. Középpontjában a föltámadt Krisztus áll, aki győzedelmeskedett a halál fölött. A szertartás jelképei: a fény, a szó, azaz Isten igéje, továbbá a víz, és végül a kenyér meg a bor. Ezzel a liturgiával veszi kezdetét a liturgikus év központi ünnepe, amely Nagy Szent Leó pápát idézve:
A hívő ember számára az újjászületés szentségeire jelszerűen utal a húsvéti gyertya és az újonnan megáldott víz, amely a szent három napra is emlékezteti.
Az unitárius és református gyülekezetek úrvacsorai közösségben ülik meg az ünnep első napját. A katolikus egyházban húsvét hajnalától, amikor a fény áttör a sötétségen, megkezdődik a húsvéti idő, mely ötven napig, pünkösdig tart majd.
Határkerülés
Székelyudvarhelyen a hagyományos rend szerint húsvétvasárnap, Urunk feltámadásának ünnepén reggel hat órakor a Szent Miklós-plébániatemplom elől áldással indulnak a lovasok és a gyalogosok a határkerülésre, majd a szentmise kezdetére érnek vissza a templomhoz. A kadicsfalvi Szent Anna és Joachim-plébániatemplomtól húsvétvasárnap reggel hat, a bethlenfalvi Mária neve-templomtól pedig negyed hétkor indulnak a határkerülők. Mindkét templomhoz a szentmisére érkeznek vissza a gyalogosok.
Igen lassan halad a Csíkszeredát, Csíkcsicsót és Madéfalvát is elkerülő új útvonal terveinek elkészítése, még a megvalósíthatósági tanulmányt sem véglegesítették. Számos tényező gátolta a folyamatot, a munkálatok elkezdése még évekbe telik.
Fényt a léleknek mottóval szervezik meg a 32. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, amelynek központi témája a testi és lelki traumák megjelenése a könyvekben. November 12-15. között nyolcvan program közül lehet választani.
Vallási zarándoklatra gyűltek össze a hívek Jászvásáron, amikor két férfi szerdán délután átlépte a katedrális bejáratánál felállított kordonokat.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt a testén. Az ítélet nem jogerős.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Zajlanak a veszélyessé vált fák gallyazási, metszési és kivágási munkálatai Csíkszeredában.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve hogy a párt ellenzékbe vonul – jelentette be az ülés után Ionel Bogdan pártszóvivő.
A képviselőház által szerdán elfogadott másik törvénytervezet szerint az egészségbiztosítási rendszer biztosítottjai szakorvosi recept alapján ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés alatt.
szóljon hozzá!