Meg kell oldani a válságot saját eszközökkel, de a politikumnak is teljesíteni kell, emelte ki Olosz Gergely az RMDSZ frakcióvezetője a kialakult helyzettel kapcsolatban. Ugyanakkor a koalíciónak is működnie kell, tette hozzá a képviselő.
2010. május 09., 12:172010. május 09., 12:17
2010. május 09., 13:162010. május 09., 13:16
A román gazdaságot helyre kell állítani, ezért nem megoldás, hanem erre irányuló döntés született az elmúlt hétvégén, közölte Olosz Gergely. Az RMDSZ frakcióvezetője felhívta a figyelmet annak fontosságára, hogy mindenkiben tudatosítani kell: a hazai válságot nekünk kell megoldanunk, a saját eszközeinkkel, saját erőnkből úgy, hogy a jövőt egy pillanatra sem tévesztjük szem elől.
Fontos lépés volt ez, amikor a közvélemény elé tárult a költségvetés finanszírozása, és a kialakult közvita során egyre többen értük meg, hogy a pénzt, amiből élünk, itt az országban, itt kell előteremtenünk, mondta Olosz Gergely, aki a nyugdíjak 15 százalékos csökkentése kapcsán pontosított: a frakció nevében is kiállt amellett, hogy a 15 százalékot méltányosan alakítsák ki.
A képviselő azt is kihangsúlyozta a jelen állapotok között politikai csatározásokra nincs idő és hely, hanem a bölcs, átgondolt döntések ideje ez. Olosz véleménye szerint a gazdasági helyzet miatt nem bomlik a koalíció, nem a politikai játszmákat kell folytatni, hanem fel kell tárni a legjobb megoldásokat, amelyek a gazdaságot kimozdíthatják jelenlegi helyzetéből.
Minden megbicsaklás után nem szervezhetjük át az állam irányítását, hiszen azzal a politika létét kérdőjeleznénk meg; bátor, átgondolt lépésekre van szükség, hogy az államapparátust leegyszerűsítsük és hatékonyabbá tegyük, mint amilyen – jelentette ki Olosz Gergely.
A második bécsi döntés értelmében a magyar honvédség 1940. szeptember 5-én átlépte a trianoni határt, az észak-erdélyi települések sorra tértek vissza az anyaország kebelébe. Erdővidéken székelykapu várta a szeptember 12-én érkező felszabadítókat.
Második alkalommal tartanak termésnapokat az orbaszéki Zágon községhez tartozó Papolcon szeptember 20–21-én. Az ünnepélyes felvezetés fénypontját Bede Erika első, természetfotókból összeállított kiállításának megnyitója képezi.
A munkálatok ütemterv szerint haladnak, év végéig befejezik a 131-es és a 122-es megyei utak teljes korszerűsítését – tájékoztatta a Székelyhont a Kovászna megyei útosztály igazgatója. A nagyberuházással Erdővidék közlekedését emelik új szintre.
Álomszerű világba kalauzol a Háromszék Táncszínház szeptember 18-án bemutatandó, legújabb előadása. A Napszentület című misztikus táncjáték rólunk, emberekről szól: része a születés, elmúlás, és az utolsó átváltozás – az élet csodája.
Nem tragédia a városnak, ha le kell mondani néhány, az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) által támogatott beruházásról – jelentette ki Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az biztos, hogy a tanintézmények számára lesz finanszírozás.
Egy órával a Ro-Alert figyelmeztetés kiküldése után megtalálták a torjai származású 82 éves férfit, akinek eltűnését szeptember 10-én jelentették a rendőrségen. Ebben az évben ez a 123. ilyen eset, közülük 120-at sikeresen lezárt a rendőrség.
Rendhagyó helyszínen zajlott Kovászna Megye Tanácsának ülése: a képviselő-testület Sepsiszentgyörgyön a Speciális Általános Iskolában gyűlt össze. A tanácsülésen többek között az élsportolók, valamint egy színházi esemény támogatásáról döntöttek.
Idén is lesz Best of Sepsi verseny a sepsiszentgyörgyi önkormányzat szervezésében. Úgy tartják, hogy a hétköznapi hősök, a „csak” a dolgukat végző, de pozitív kisugárzású emberek megérdemlik, hogy mások is elismerjék munkájukat.
Elhagyta Torja településen található otthonát, és nem tért haza egy idős férfi. Megtalálásához a lakosság segítségét kéri a rendőrség.
Indulnak a kézdivásárhelyi Lábbusz járatai szeptember közepétől, amelyekhez a gyerekek a kijelölt találkozási pontokon csatlakozhatnak. A kezdeményezés célja, hogy a diákok biztonságosan, közösen és élményekkel teli reggelekkel érkezzenek az iskolába.