Ölvedi Zsolt és Biró Edith: támogatnák az összefogást, ha lenne erre partner
Fotó: Beliczay László
Továbbra is az udvarhelyi minimum fontosságát hangsúlyozza az Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács székelyudvarhelyi szervezete: közös célok, mindenki számára fontos fejlesztések meghatározását szorgalmazzák, és nem tartják helyénvalónak Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfői nyilatkozatát, miszerint ehhez már túl késő van.
2020. július 01., 17:012020. július 01., 17:01
2020. július 01., 18:222020. július 01., 18:22
Soha sem késő összefogni Székelyudvarhely érdekében, és magánérdekektől függetlenül a város fejlődéséért tenni – replikázott Ölvedi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt székelyudvarhelyi szervezetének elnöke Kelemen Hunor, az RMDSZ elnökének két nappal korábbi kijelentésére. A néppárti politikus egyebek mellett arról számolt be, hogy
A kezdeményezés célja meghatározni azokat, a város fejlődése szempontjából fontos infrastrukturális fejlesztéseket, amelyeket a mindenkori városvezetés és politikum támogathat. A programot márciusban hívták életre, akkor azonban
„Olyan találkozóra hívjuk a helyi civil szervezeteket, ahol elmondhatják meglátásaikat a város fejlődésével kapcsolatban. Szeretnénk, ha ezen a találkozón a romániai magyar politikai pártok helyi szervezeteinek képviselete is részt venne” – hangsúlyozta Ölvedi.
Megjegyezte, örvendetesnek és támogatásra érdemesnek tartják a székelyudvarhelyi civilek kezdeményezését, amelyben a közéleti újrakezdést szorgalmazzák, ellenben elítélik azt, hogy Kelemen Hunor szövetségi elnök, valamint Derzsi László, az RMDSZ helyi elnökének hétfői, székelyudvarhelyi sajtótájékoztatóján egyértelművé vált, hogy a párt „ki is farolt” mindenféle együttműködésből.
„Kelemen arra hivatkozott, hogy már túl késő az idei helyhatósági választások előtt bármilyen együttműködést is létrehozni. Úgy gondoljuk,
– hangsúlyozta a politikus.
Már kevésbé egyértelmű az összefogás lehetősége a helyi Néppárt és Magyar Polgári Párt szintjén. Mint ismeretes, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt országos szinten szövetségre lépett, hogy a közelgő helyhatósági választásokon Erdélyi Magyar Szövetség néven egységes frontot alkosson az RMDSZ-szel szemben.
Derzsi László székelyudvarhelyi RMDSZ-es polgármesterjelölt törekvéseit megerősíteni jött Székelyudvarhelyre Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki szerint mindenképp a fejlődés irányába kell elmozdítani a várost. Egyetértett azzal is, hogy a csatározó pártok közös kudarca a jelenlegi kelletlen helyzet.
Székelyudvarhelyen azonban a márciusban elkezdett koalíciós tárgyalások óta nem történt előrelépés. „Már tavasszal jeleztük az MPP országos vezetőségének, hogy
– magyarázta Ölvedi. Hozzáfűzte, az EMSZ szabályai szerint ugyan nem kötelező minden településen közös jelöltlistát állítania a két pártnak, ellenben a Néppárt továbbra is nyitott a tárgyalásokra, még akkor is, ha az MPP egyre rosszabb megítélése miatt „a saját hitelességüket is kockáztatják”.
Ölvedi szerint soha nem késő elkezdeni a változást
Fotó: Beliczay László
A helyi Néppárt azonban határozottan továbbra is kiáll Gálfi Árpád polgármester mellette, szögezte le Ölvedi, aki a polgármester által elkezdett munkát jónak látják, és bár „minden nem tökéletes, de jó az irány”. Ugyanakkor Ölvedi elismerte,
„A probléma csak az, hogy az MPP eddig nem mutatott fel reális alternatívát a polgármester-jelöltségre” – szögezte le a politikus.
Több útszakaszon is forgalomkorlátozásokra kell számítani Maros és Hargita megyében, az ott zajló útjavítási munkálatok miatt, a Brassói Regionális Út- és Hídügyi Igazgatóság (DRDP) tájékoztatása szerint.
Szombaton 1200 küldött részvételével rendkívüli tisztújító kongresszust tart a parlament épületében a Nemzeti Liberális Párt (PNL).
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz arról biztosította Ilie Bolojan miniszterelnököt, hogy jómaga és pártja „szemrebbenés nélkül” támogatják a második deficitcsökkentő csomag részét képező, pénteken bejelentett reformokat.
A második fiskális csomagnak nem csak a bírák és az ügyészek nyugdíját, hanem az összes különnyugdíjat szabályoznia kell – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan.
Ilie Bolojan pénteken bejelentette, hogy a kormány második deficitcsökkentő csomagjának része az állami vállalatok reformja, ezen belül az igazgatótanácsaik létszámának csökkentése és a vezetőik juttatásainak korlátozása.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
A parlament épületén lévő antennák és elektromágneses mezőt generáló berendezések azonnali leszerelését kérték pénteken a szenátus alkalmazottainak szakszervezetei, arra hivatkozva, hogy a kormány korlátozni készül a veszélyességi bérpótlékot.
A marosvásárhelyi magyar közösség ünnepét, a Vásárhelyi Forgatagot idén augusztus 27–31. között szervezik meg, idén pedig a „vásárhelyiség” köré épül. A tizenkettedik családi rendezvényen mindenki talál magának való programot idén is.
Hatvanmillió lejből újítják fel a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot. Hargita Megye Tanácsa és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház partnerségben pályázott európai uniós és kormányforrásokra.
Idén 23 Hargita megyei templom és műemlék felújítására, restaurálására biztosít 1,6 millió lejt Hargita Megye Tanácsa – soron kívüli ülést tartottak pénteken.
szóljon hozzá!