
Kelemen Hunor, Derzsi László és Benedek Árpád Csaba
Fotó: Erdély Bálint Előd
Derzsi László székelyudvarhelyi RMDSZ-es polgármesterjelölt törekvéseit megerősíteni jött Székelyudvarhelyre Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki szerint mindenképp a fejlődés irányába kell elmozdítani a várost. Egyetértett azzal is, hogy a csatározó pártok közös kudarca a jelenlegi kelletlen helyzet.
2020. június 29., 22:022020. június 29., 22:02
2020. július 01., 18:222020. július 01., 18:22
Hamarosan be fogja mutatni a székelyudvarhelyi RMDSZ „azt a koncepciót, azt a stratégiát és azt a jövőképet”, amelyet az önkormányzati választások után meg szeretne valósítani – jelentette ki egy hétfői sajtótájékoztatón Derzsi László, a párt polgármesterjelöltje, aki szerint
Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy újonnan összeállított csapatukkal meg tudják győzni a székelyudvarhelyieket, hogy képesek mindezt megtenni.
Derzsi László csapatával mozdítaná ki Székelyudvarhelyt a stagnáló helyzetből
Fotó: Erdély Bálint Előd
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke támogatásáról biztosította Derzsit és az önkormányzati jelöltlistán szereplő személyeket, ugyanakkor bízik abban, hogy jó eredményt érhetnek el a választásokon.
– szögezte le. Ő is azt szeretné, ha Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Kézdivásárhely és Gyergyószentmiklóshoz hasonlóan Székelyudvarhely is fejlődésnek indulna. Úgy érzi, a felsorolt településeken sikerült bebizonyítaniuk – Gyergyószentmiklóson jó együttműködéssel –, hogy képesek infrastrukturális fejlesztések megvalósítására hazai és más forrásokat bevonva.
Ők egyébként úgy készülnek, hogy szeptember 27-én lesznek a helyhatósági, december 6-án pedig a parlamenti választások, ha ezt a járvánhelyzet is megengedi.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A Székelyhon kérdésére Kelemen Hunor azt is elmondta, hogy a megkötött egyezségük nyomán Gálfi Árpád jelenlegi polgármester néhányszor felkereste őt az elmúlt négy évben támogatást kérve a város egyes problémáinak megoldására – például az ivóvíz- vagy éppen a szemétszolgáltató ügyében –, és amikor volt rá lehetőség, segített is az RMDSZ.
„Volt neki egy többsége az önkormányzatban a választások után, de sajnos ezt nem tudta működtetni, még ha ez nem is az ő hibája. Azoktól ugyan lehet segítséget kérni, akik kisebbségben vannak, de nem lehet rájuk ruházni a felelősséget” – fogalmazott Kelemen Hunor. Azzal egyetértett ugyanakkor, hogy
„Mi is csináltunk jó dolgokat, ahogyan az előző városvezetés is, és mi is rontottunk el dolgokat, ahogy mások is. Így összességében együtt romlott el a helyzet, inkább azért, mert
Ez közös kudarca az Udvarhelyen élő magyar embereknek RMDSZ-estől, MPP-stől, MPSZ-estől, Buntástól, Szász Jenőstől. Lehet bárhonnan kezdeni, mert hosszú a sor” – jelentette ki.
Kelemen szerint jó a székelyudvarhelyi civilek összefogásra buzdító kezdeményezése, azonban az idei választásra már elkéstek ezzel
Fotó: Erdély Bálint Előd
A helyi sajtó kérdésére válaszolva közölte, tetszik neki a székelyudvarhelyi civilek kezdeményezése, amit a helyi politikai csatározások beszüntetése, egy tisztességesebb politikai légkör megteremtése érdekében fogalmaztak meg, ám úgy érzi, némileg elkéstek az elképzeléssel, hiszen nagyon közel vannak a választások. Ennyi idő alatt szerinte ugyanis nem lehet félretenni az eddig történteket. Ha azonban két évvel ezelőtt fogalmazódik meg az említett igény, akkor sokkal nagyobb eséllyel lehetne kivitelezni. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy szerinte nem lehet politika nélkül politizálni.
Szintén újságírói kérdésre reagálva arra is kitért, hogy
hiszen nincs konszenzus a párt helyi szervezetei között, ám hamarosan erről is egyezség születik a szövetség országos szintjén. Ő mindenképp egy csíkszeredai jelöltet támogatna.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A sajtótájékoztatón a túlszaporodott medvepopuláció kérdése is felmerült, ami már nemcsak Székelyföldet érinti, ám Kelemen azt nyilatkozta, hogy erre egyelőre nincs megoldás, hiszen a jelenlegi kormánnyal nem tudnak zöld ágra vergődni, mivel félnek a politikusok. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy a választások után javul a helyzet, és bátrabb emberek kerülnek vezetői pozícióba.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
3 hozzászólás