Fotó: Pinti Attila
Nagy várakozás előzi meg Orbán Viktor idei Tusnádfürdői beszédét, ugyanis a kormányzó Fidesz által elveszített parlamenti választások óta kevés megszólalása volt a nyilvánosságban.
Orbán Viktor legutóbb szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatót, amiben az alaptörvény 17. módosításáról azt mondta, hogy Magyarországon politikai önkényuralmi rendszer jött létre, és a Fidesz, mint ellenzéki párt ezzel szemben határozza meg magát.

Az alaptörvény 17. módosításával Magyarországon politikai önkényuralmi rendszer jött létre, és a Fidesz, mint ellenzéki párt ezzel szemben határozza meg magát – jelentette ki Orbán Viktor szerdán Budapesten.
Mint a sajtóeseményen a Fidesz elnöke fogalmazott: „az alaptörvény-módosítással az ellenzéki pártok képviselőinek mintegy felét gyakorlatilag kizárják a politikai közéletből,
Orbán Viktor azóta többször is posztolt arról, hogy elindult, majd megérkezett Tusványosra ahol információink szerint pénteken a határon túli magyar pártok vezetőivel is találkozott.
A szombati tusványosi nagyszínpadi előadás szombaton 10 óra 30 perctől kezdődik, ahol először Németh Zsolt, utána pedig Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is szólalnak fel.
Őket követi Orbán Viktor előadása, amelyet ezúttal
Az eseményre előzetesen regisztrálni kellett, de a Hír TV élő közvetítésén keresztül és a közösségi médiás élőzésekben is követni lehet majd.
Fotó: Tuchiluș Alex
Rengetegen regisztráltak és vesznek részt Orbán Viktor tusványosi előadásán, köztük helyi és megyei vezetők, székelyföldi politikusok, de külföldi résztvevők is.
Fotó: Tuchiluș Alex
Fotó: Tuchiluș Alex
Fotó: Tuchiluș Alex
Fotó: Tuchiluș Alex
Fotó: Tuchiluș Alex
Fotó: Tuchiluș Alex
Fotó: Tuchiluș Alex
Fotó: Tuchiluș Alex
35 éve vagyunk itt együtt, ez a hely különleges része a magyar univerzumnak – mondta el felvezetőjében Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.
Fotó: Tuchiluș Alex
„Ez a tábor a megértés helye, itt egy nemzeti közösség néz szembe a helyzetével” – jelentette ki Orbán Viktor.
Fotó: Tuchiluș Alex
Mint fogalmazott, 16 év után ellenzéki politikusként kapott meghívást Tusványosra a magyar országgyűlési választások következtében. „Április 13-án olyanra ébredtünk, amiről azt hittük, hogy csak rossz vicc, ízléstelen tréfa lehet” – jelentette ki Orbán. Szerinte a hangsúly vissza kell kerüljön Magyarország helyzetének megértésére.
Fotó: Pinti Attila
Az előre megírt beszéde kezdetén Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke két közelmúltbeli történés kapcsán is megnyilvánult.
Elsőként üdvözölte, hogy két székelyföldi labdarúgóklub, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda is jelen vannak a Román Labdarúgó Szuperligának.
Másodsorban elmondta, hogy minden erőfeszítésük ellenére, kilakoltatták a premontrei apátot, Anzelm atyát.
Fotó: Pinti Attila
Németh Zsolt üdvözölt mindenkit, aki megjelent az általa „Tőkés és Orbán-koncertnek” nevezett előadáson.
Külön köszöntötte a helyi és megyei vezetőket, Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét, Tamás Sándort, Kovászna Megye Tanácsának elnökét, Korodi Attilát, Csíkszereda polgármesterét, Bíró Barna Botondot, Hargita Megye Tanácsának elnökét. Ezt követően hosszasan sorolta a résztvevő politikusokat.
Mint fogalmazott: „a teljességet ostromoltuk ezen a héten is” – a tusványosi eseményekre utalva.
– fogalmazott Németh.
„Tusványos nem egy ellenzéki rendezvény, nem lehet ellenzékben, mindenkit várunk aki képes a kultúrált párbeszédre” – jelentette ki bevezető felszólalásában.
Fotó: Pinti Attila
Zökkenőmentesen ment a beléptetés, a regisztrált résztvevők bejutottak a tusványosi nagyszínpad előtti térre, ahol hamarosan kezdődik Németh Zsolt felszólalása, akit Tőkés László követ majd pedig Orbán Viktor tartja meg előadását.
Fotó: Pinti Attila
Sokan regisztráltak, ezért feltorlódtak az emberek a beléptető kapunál Tusványoson, ahol hamarosan Németh Zsolt és Tőkés László után Orbán Viktort fog beszélni.
Fotó: Pinti Attila
Tusnádfürdő nem változott, ez továbbra is az a hely, ahol a magyarok nem csak beszélnek a jövőről, de próbálják azt megérteni – jelentette ki tusványosi beszédében Orbán Viktor, aki pártja jövőbeni szerepéről beszélt.
A 35. Tusványos szombati napján Tőkés László a romániai magyarság fogyatkozásáról, az autonómia ügyéről, Márton Áron örökségéről és Orbán Viktor nemzetpolitikájáról beszélt, történelmi és aktuálpolitikai párhuzamokat is felvonultatva.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Ismét drón hatolt be a román légtérbe. Egy F-16-os vadászgép pilótája iktatta ki a célpontot.
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
A Padina térségében talált több fémdarab feltehetően abból a drónból származik, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le – közölte Buzău megye prefektusa.
A textiliparban végzett fogyasztóvédelmi ellenőrzések szerint az elemzett minták 67 százaléka nem felelt meg az előírásoknak: a címkéken feltüntetett összetétel nem egyezett meg a felhasznált anyagokkal – derül ki a hatóság féléves összesítéséből.
Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
A védelmi minisztérium képviselői pénteken közölték, hogy mielőtt a román légierő F-16-os vadászgépe megsemmisítette a román légtérbe engedély nélkül behatolt drónt, az olasz légierő Eurofighter Typhoon gépe is rakétát indított rá, de nem találta el.
Négy férfi keveredett verekedésbe péntekre virradóra egy marosvásárhelyi vendéglátóegység teraszán, a konfliktus során egyikük fejsérülést szenvedett, ezért kórházba szállították.
szóljon hozzá!