Hirdetés
Hirdetés

A munkatelep, amit csontok „díszítenek”

Földből kikandikáló emberi maradványok tanúskodtak arról, hogy csonttemetőn keresztül vezetik a vezetékeket •  Fotó: Boda L. Gergely

Földből kikandikáló emberi maradványok tanúskodtak arról, hogy csonttemetőn keresztül vezetik a vezetékeket

Fotó: Boda L. Gergely

Megbotránkoztatta és felháborította a közvéleményt, hogy a marosvásárhelyi várban, a református templom tövében végzett munkálatok során, az ott levő csontházból kikerült koponyákat és maradványokat szanaszét heverve hagyták napokig a munkások. A Maros Megyei Múzeum igazgatója, Soós Zoltán szerint régészeti értéke nincs a csonttárolóból kikerült leleteknek, de azért jobban oda kellett volna figyelnie a munkálatot végzőknek. A városháza illetékese szerint a munkálatot a múzeum felügyeli.

Simon Virág

2017. október 02., 09:192017. október 02., 09:19

Marosvásárhelyen az elmúlt években uniós pénzalapokból újították fel a várat. A várudvar szépítése során többek között gyepszőnyeget helyeztek el több helyre, s ezeket rendszeresen öntözték. A szépen zöldelő fű mellett azonban, többek között a vártemplom fala is vizes lett. Mint korábban már beszámoltunk róla, ez azért történhetett meg, mert

a gyepszőnyeget elhelyezők nem hagytak megfelelő távolságot a falaktól, így a rendszeres öntözés miatt azok megszívták magukat vízzel, a templomban pedig penészedni kezdett a padló, sőt megjelent egy rendkívül veszélyes gombafajta is.

Hirdetés

Ezt már tavaly felfedezték, s akkor ígéretet kaptak a városházától, hogy megoldják a vízlevezetést, s segítenek megakadályozni a falak vizesedését.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Mint Henter György lelkésztől megtudtuk, csupán a napokban fogott neki a városháza a templom szempontjából rendkívül fontos munkálatoknak. A gyülekezet lelkésze sajnálatát fejezte ki, hogy

a vízlevezető csövek és kavicsrétegek elhelyezése során csontok kerültek a felszínre, s ezekre nem figyeltek oda a munkások kellő módon.

Megkeresésünkre Soós Zoltán múzeumigazgató elmondta, hogy ők korábban már feltárták a vár udvarát, s akkor kiderült, hogy ott egy csonttároló van, amelynek régészeti szempontból nincs értéke, mert nem egy zárt sír.

Idézet
Az elkezdett munkát a városháza alkalmazottai nyugodtan folytathatják, csak oda kell figyelni arra, hogy a csontokat majd helyezzék vissza a földbe és megfelelő módon takarják be. A szóban forgó terület, ahol dolgoznak a városhoz tartozik, nem a múzeumhoz, s kétségkívül, hogy a készülő szellőző és vízlevezető-rendszer nagyon fontos a vártemplom állagának megőrzése szempontjából. Jó lenne, ha valaki az egyház részéről felügyelné azt a munkálatot

– fogalmazott Soós.

A városháza szakigazgatója, Mircea Moldovan – akinek irodája épp a Várban van – elismerte, hogy a munkálatot ők végzik, de azt mondta, hogy minden a múzeum tudta és felügyelete alatt zajlik.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Pénteken délután, egy nappal azután, hogy közzétették az első, csontokat bemutató képeket, a helyszínen a helyzet változatlan volt. A munkások a fűbe heverve napoztak, közelükben a koponyák és emberi csontok szanaszét dobálva. Látszólag ez senkit nem zavart. A vasárnapi istentisztelere azonban már a felszínen levő koponyákat, csontokat összeszedték, csak a földből kikandikáló emberi maradványok tanúskodtak arról, hogy csonttemetőn keresztül vezetik a vezetékeket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Mureșan: szükség van a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak emelésére

Siegfried Mureșan szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy kormányprogramjában szerepelni fog a közalkalmazotti bérek emelése és a nyugdíjak indexálása is.

Mureșan: szükség van a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak emelésére
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Az Európai Bizottság 4,2 milliárd euró felszabadítását javasolja Magyarország számára

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat elérhetővé.

Az Európai Bizottság 4,2 milliárd euró felszabadítását javasolja Magyarország számára
2026. szeptember 23., szerda

Miniszterelnök-helyettesi tisztség jár az RMDSZ-nek

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy kormányában három miniszterelnök-helyettes lesz, egy-egy az őt hivatalosan támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ részéről.

Miniszterelnök-helyettesi tisztség jár az RMDSZ-nek
2026. szeptember 23., szerda

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Felmérés: megosztja a társadalmat az előre hozott választások kérdése

A románok közel fele (47 százalék) úgy véli, előre hozott választásokra van szükség, a másik fele (szintén 47 százalék) viszont ellenzi ezt – derül ki a CURS felmérésének szerdán ismertetett eredményeiből.

Felmérés: megosztja a társadalmat az előre hozott választások kérdése
2026. szeptember 23., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ kitart Mureșan mellett

A kormányprogramról és a kabinet beiktatáshoz szükséges parlamenti többség kialakításáról egyeztetett a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szerdán Siegfried Mureșan miniszterelnök-jelölt.

Kelemen Hunor: az RMDSZ kitart Mureșan mellett
2026. szeptember 23., szerda

Csökkent az olaj ára szerdán reggel, nálunk pont ezután drágult az üzemanyag

Szerda reggel tovább csökkent a kőolaj ára azokra a reményekre, hogy nő az olajkínálat a Perzsa-öböl térségéből. Csíkszeredában ehhez képest megjelent a literenkénti tíz lejt meghaladó standard benzin.

Csökkent az olaj ára szerdán reggel, nálunk pont ezután drágult az üzemanyag
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
2026. szeptember 23., szerda

Sűrűn havazik a Transzfogarason – fotók, videó

Sűrű havazással indult a nap a Transzfogarason – hívta fel a figyelmet a brassói regionális útügy.

Sűrűn havazik a Transzfogarason – fotók, videó
2026. szeptember 23., szerda

Áram- és ivóvízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában

Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.

Áram- és ivóvízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában
Hirdetés