
Aszfaltozás a zsúfolt lakótelepen. Élhetőbbé váló városrész
Fotó: Sándor Csilla
A csíkszeredai Lendület sétány egy részének felújítása kapcsán, a munkálatok kivitelezésének mikéntjét nehezményezte egy közelben lakó. „Egyik reggel egy órán át dudált a kivitelező cég munkagépének sofőrje, mert valaki az aszfaltozásra váró utcába parkolt autójával” – panaszolta el a Csíki Hírlapnak. A probléma időközben megoldódott.
2017. szeptember 25., 10:192017. szeptember 25., 10:19
A panaszos elmondta, nem ez volt az első eset, korábban is gyakran ébredt hangos dudálásra.
Felkerestük a kivitelező székelyudvarhelyi Multipland Kft. munkapont-vezetőjét is, aki annyit mondott, hogy nincs tudomása lakossági panaszról, és hogy a felújításról tájékoztatta a lakosságot a helyi önkormányzat.
– magyarázta. Mint korábban már beszámoltunk róla, a csíkszeredai önkormányzat a nyári útkarbantartás részeként új parkolókat alakíttat ki, járdákat és útszakaszokat újíttat fel a Lendület sétány, a Testvériség sugárút, valamint a Tudor Vladimirescu utca által közrezárt övezetben.
A kormányprogramról és a kabinet beiktatáshoz szükséges parlamenti többség kialakításáról egyeztetett a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szerdán Siegfried Mureșan miniszterelnök-jelölt.
Szerda reggel tovább csökkent a kőolaj ára azokra a reményekre, hogy nő az olajkínálat a Perzsa-öböl térségéből.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Sűrű havazással indult a nap a Transzfogarason – hívta fel a figyelmet a brassói regionális útügy.
Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, ujjlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
szóljon hozzá!