Hosszas javítás. Már január óta le van zárva a Csere utca felső szakasza
Fotó: Pál Árpád
Jellemző, hogy a gázszolgáltató vállalat javítási munkálatai után hetekig, hónapokig elkerítve, esetenként lezárva maradnak egyes székelyudvarhelyi utcarészek. A Delgaz Grid (a korábbi E.ON vállalat) illetékesei e hétre ígérték némely terület rendbetételét.
2017. május 18., 09:582017. május 18., 09:58
2017. május 18., 10:092017. május 18., 10:09
A teljes várost nem fésültük át, de így feltűnt, hogy például a Szombatfalvához tartozó Varga Katalin utcában már tavaly óta több alkalommal is kiástak egy-egy munkagödröt, amelyeket pár nap múlva betömnek ugyan, de aztán
A Varga Katalinhoz közeli Nicolae Bălcescu és Bányai János utcákban is hasonló a helyzet.
A napokban pedig a Cserehát lakótelepen élő egyik olvasónk hívta fel figyelmünket a Csere utcára, ahol amellett, hogy már az év elején lezárták a felfelé egyirányú, Imecs László utca felé vezető szakaszt – ahol javításokat végzett a gázvállalat –, nem helyeztek ki erre figyelmeztető táblát sem. Így az alkalmanként arra járó sofőrök
Ugyanakkor amellett, hogy a kertes házak lakói már lassan fél éve csak kerülőúton jutnak haza, a cserehátiaknak is a Kuvar vagy a távolabbi Éltetőkút utcát kell használniuk.
Fotó: Pál Árpád
– panaszolta Szabó Arabella. Elmondása szerint leginkább a női sofőröknek, a lakótelepi kisgyerekes anyáknak okoz gondot a lezárt útszakasz, mert a kanyargós, kétirányú Kuvar utcát nem merik használni. Tudomása szerint többször történt baleset a szembejövők figyelmetlensége, gyorshajtása miatt, továbbá ott is egy hetek óta elhagyott, ugyancsak a gázvállalat által elkerített munkaterület van, akadályozva a behajtást. Másik lehetséges útvonal az Éltetőkút utca lenne, azonban elmondása szerint ez nagy kerülőt jelent a lakótelepen élőknek.
A Delgaz Grid vállalatnál érdeklődve azt az írásos választ kaptuk, hogy az említett szakaszokon befejezték a javítási munkálatokat, és még ezen a héten nekifognak az útfelületek rendbetételének. Arra a kérdésünkre, hogy ez helyenként miért késik több hónapja, nem kaptunk választ, csupán annyit közöltek, hogy
Ránk számíthatsz! az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a szabadegyetem egyik alapítója szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
Ősztől csak az 500 főnél több diákot oktató iskolák maradnának önálló jogi személyiséggel a tanügyminisztérium költségcsökkentő terve szerint. Maros megyében több városi iskola is érintett lehet, de nagy még a bizonytalanság körülötte.
Pusztító vihar csapott le szerdán a Prahova völgyére, Szinaján több autót totálkárossá tettek a viharos szél miatt gyökerestől kidőlt, vagy derékba tört fák.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
A négymillió forintos gyorssegély után most tizenhatmillió forinttal segítik a kökösbácsteleki és nagyborosnyói családokat az anyaországiak. A Katolikus Karitász adománygyűjtéséből származó összeget az árvízkárok alapján költik el.
Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket rongált meg és egyéb anyagi károkat is okozott a szerdai vihar Kézdivásárhelyen – olvasható Szilveszter Szabolcs alpolgármester bejegyzésében.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak – jelentette be Cseke Attila.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, miután a Bolojan-kabinet felelősséget vállalt a parlamentben a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetért.
Ezúttal Kézdivásárhelyre és Székelyudvarhelyre csapott le nagy erővel a vihar.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
szóljon hozzá!