
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
A koronavírus-járvány terjedésével bevezetett korlátozó intézkedések miatt a marosvásárhelyi, illetve szászrégeni lottózók is kénytelenek voltak bezárni, így az ottani lakosok akár száz kilométert is képesek megtenni, hogy az alacsonyabb fertőzési rátájú Szovátán kitölthessék szelvényeiket.
2020. november 23., 21:362020. november 23., 21:36
Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint vannak, akik csoportosan, ismerőseikkel, barátaikkal egyeztetve „találják ki a számokat”, így ez a tevékenység nem csak szenvedélyt, de kikapcsolódást is jelent nekik – és így megéri megtenni az utat az említett városoktól Szovátáig.
Călin Orlando Cociş, a Román Lottótársaság szakszervezetének országos ügyvezető elnöke a lottózók bezárásával kapcsolatban elmondta, az ilyen típusú szerencsejáték működtetése az állami költségvetés szempontjából is fontos. A szakszervezeti vezető kiemelte az öt hónapja munkanélküli segélyen lévő 2000 alkalmazott tarthatatlan helyzetét is, akik havi mintegy 1100 lejből kénytelenek megélni.
Cociș hozzátette, hogy a különböző, áruházakban, plázákban és egyéb zsúfolt helyeken lévő „játszóállomások” valóban veszélyesek lehetnek a vírus terjedése szempontjából, a lottótársaság saját kirendeltségei azonban sokkal biztonságosabbak lennének az ügyfelek számára.
A helyzetet írásban ismertette a parlamenti képviselőkkel, illetve a miniszterelnökkel is, de nem kapott választ.
Idén Kapu Tibor Magyar Szent István-renddel kitüntetett gépészmérnököt, Magyarország második hivatásos kutatóűrhajósát választotta a közszolgálati média a Közmédia Év Embere Díjra.
Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.
A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.
Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.
Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.
Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.
A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.
Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek.
A román külügyminisztérium hétfő délután közölte, hogy életét vesztette a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is.
1 hozzászólás