A Maros megyeiek fele sem ment át az érettségin

Július 3-án délelőtt országszerte kifüggesztették az érettségi vizsga elsődleges, azaz óvások előtti eredményeit, amelyektől nem mindenki volt elragadtatva Maros megyében. Szászrégenben például olyan iskola is akadt, ahol a végzősök csupán 2,11 százaléka ment át a tudásfelmérőn.

Hajnal Csilla (R)

2011. július 03., 14:392011. július 03., 14:39

2011. július 03., 15:352011. július 03., 15:35

Maros megyében 45,56 százalékos az idei érettségizők átmenési aránya, azaz a diákok közel 55 százaléka bukott el a vizsgán.  Az arány azért olyan kicsi, mert az elméleti tanintézetek mellett idén a látogatás nélküli középiskolák, az esti illetve a szakiskolák végzőseinek átlagát is beleszámolták – közölte Illés Ildikó, a megye főtanfelügyelő-helyettese. „Amennyiben csak az elméleti iskolák eredményeit vesszük figyelembe, akkor 80–90 százalékos ez az arány” – tette hozzá a tanfelügyelőség vezetője, aki úgy véli, nem csoda, hogy számos diák ilyen alacsony jegyet ért el az érettségi vizsgán, ugyanis azok a szakiskolás diákok is kénytelenek voltak ebben az évben érettségizni, akik még a kisérettségin sem mentek át néhány éve.

A matek és a román okozta a legnagyobb fejtőrést

A tanulók román, anyanyelvi, idegen nyelvi és számítógép-kezelési kompetenciák felmérésekor minősítést kaptak, ezeket pedig nem számolták bele az érettségi átlagjegybe, amelyet csak az írott vizsgákon kapott osztályzatokból számoltak ki. Írásbelin a diákoknak tantárgyanként legkevesebb 5-öst, és minimum 6-os átlagjegyet kellett kapniuk ahhoz, hogy a vizsgájuk sikeresnek minősüljön. Maros megyében az idei első – óvás előtti – érettségi eredmények gyengébbek az elmúlt év eredményeinél, noha már akkor is érződött a különbség az előző évekhez viszonyítva, amikor még osztályzatokat kaptak a szóbelikre is. Leggyengébben a matematika valamint román nyelvi és irodalom ismereteket felmérő vizsgákon teljesítettek a tizenkettedikesek Maros megyében – tudtuk meg a főtanfelügyelő-helyettestől.

Az elméletisek jól teljesítettek

Az elméleti középiskolák közül a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium teljesített a legjobban, itt 99,50 százalékos az átmenési arány, ezt követi a Művészeti Líceum 96,67-el, majd a Bolyai Farkas Elméleti Líceum 96,23-al, a dicsőszentmártoni Andrei Barseanu Elméleti Líceum 93,46-al követi őt a rangsorban, majd a Al. Papiu Ilarian Főgimnázium 89,73-al, a Mihai Eminescu Pedagógiai Líceum 86,58-al, a segesvári Mircea Eliade Líceum pedig 79,86 százalékos átmenési arányt könyvelhet el az idei érettségin. Az érem másik oldalán azonban ott vannak azok az iskolák, ahol még tíz százalékot sem ért el az átmenők aránya. Ilyen a szászrégeni Eugen Nicoara magániskola, ahol 195 érettségiző közül mindössze négyen írták meg az átmenőt, tehát a tanintézet 2,11 százalékos átmenési aránnyal számolhat – tájékoztatott a számadatokról Illés Ildikó.

A jegyeikkel elégedetlen diákok július 4-én délelőtt nyújthatják be az óvásokat, a végleges eredményeket pedig július 8-án teszik közzé.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen

Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban

Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban
2025. november 14., péntek

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom

Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.

A lakosság dönt a forgalmi rendről?
A lakosság dönt a forgalmi rendről?
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

2025. november 09., vasárnap

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben

Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben
2025. november 09., vasárnap

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját

Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

2025. november 08., szombat

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság

Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság
2025. november 08., szombat

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat

Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat
Hirdetés