Lázár János a magyar kormány támogatásáról biztosította a Csíki Sör Manufaktúrát

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Csíkszentsimonba látogatott pénteken Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a magyar kormány támogatásáról biztosítsa a Csíki Sör Manufaktúrát. Reményei szerint a közeljövőben megegyezés születhet a felek között, ellenkező esetben azonban a magyar kormány kész további eszközök bevetésére a multinacionális cég ellen.

Iszlai Katalin

2017. március 24., 14:152017. március 24., 14:15

2017. március 29., 17:012017. március 29., 17:01

A csíkszentsimoni látogatás kezdetén többek között Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, Hódmezővásárhely önkormányzati képviselői, Lénárd András, a Csíki Sör Manufaktúra tulajdonosa, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, illetve Kozma István, Csíkszentsimon polgármestere rövid megbeszélést tartottak a gyár székhelyén.

A beszélgetést gyárlátogatás követte, amely során

a miniszter megtekinthette a sör előállítási folyamatának egyes állomásait,

végül pedig, noha az elmondása szerint nem fogyaszt alkoholt, megkóstolta az Igazi Tiltott Sör szűretlen változatát. A gyárlátogatás után ismét megbeszélést tartottak, ennek eredményeiről sajtótájékoztatón számoltak be.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Egy közösséghez tartozunk

Bálint Gabriella hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő beszédének elején hangsúlyozta, február harmadikán született meg városukban az a határozat, amelyben szentesítették, hogy a csíki székelyek törekvései mellett állnak, és nem hagyják őket magukra a Heineken sörgyárral szemben vívott harcban.

Idézet
Tettük mindezt a székely-magyar összetartozás jegyében, és abban a hitben, hogy mindannyian egy közösséghez tartozunk, egy vérből valók vagyunk, és hisszük azt, hogy minden magyar felelős minden magyarért

– hangsúlyozta Bálint Gabriella. Megtisztelőnek nevezte a magyar kormány hozzáállását Borboly Csaba és megköszönte, hogy felvállalták az Igazi Csíki Sör támogatását. „Ez a kiállás Székelyföld számára egy komoly üzenettel bír. Azt gondolom, hogy ott szövetségesek, ahol kell. Hargita Megye Tanácsát nem csak a becsület kötelezi, hanem a szerződés is, hiszen 2015 novemberétől az Igazi Csíki Sör a székely termék mozgalom tagja. Együttes erővel tudjuk megvédeni magunkat, még ha kevésnek is tűnünk, de nem vagyunk kevesen, hiszen ez a példa is jól mutatja, hogy az 1,3 milliós erdélyi magyarság mindig ki tud egészülni a 13 milliós Kárpát-medencei magyarsággal” – magyarázta Borboly.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Lénárd András megköszönte a hódmezővásárhelyi testület, valamint a magyar kormány teljes mellszélességű  támogatását. „Köszönöm a miniszterelnök úrnak és az egész magyar kormánynak, hogy itt vannak velünk, amikor bajban vagyunk és segítő kezet nyújtanak. Ez nagyon jólesett, és már látunk abban lehetőséget, hogy a multinacionális céggel a következő napokban, hetekben tárgyalások által le tudjuk zárni ezt a vitát” – emelte ki Lénárd.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Minden magyar vállalkozás számít

Lázár János beszéde elején humorosan leszögezte, hogy mivel sörivásra kényszerült, arra kéri a jelenlévőket, nézzék el, ha ez befolyásolja a mondanivalóját. „Ettől eltekintve mindenkit arra buzdítok, hogy igyon Igazi Csíki Sört, mert jó minőséget tapasztaltam, és jelentem, hogy rendben van.

Idézet
Orbán Viktor miniszterelnök úr megbízásából azért jöttem, hogy a magyar kormány segítségét Dávid és Góliát harcában felajánljam nemcsak az Igazi Csíki Sörnek, hanem minden hazai és határon túli magyar vállalkozásnak.

A magyar kormány kötelessége, hogy minden vállalkozásnak az ország határain belül és kívül segítséget nyújtson, amennyiben azok bajban vannak vagy fejlődni akarnak. Meg kell védenünk minden nemzeti érdeket, magyar érdek nem sérülhet következmények nélkül. Védenünk kell a magyar vállalkozásokat abban az esetben, ha mások visszaélnek a hatalmukkal. Itt arról van szó, hogy egy nagyon nagy vállalat, a Heineken-csoport visszaélt a hatalmával, és kis híján térdre kényszerített egy magyar vállalkozást itt Csíkban. Azzal, hogy a miniszterelnök úr ideküldött és arra kért, hogy kérdezzem meg a tulajdonost, a cég dolgozóit, hogy miben tudunk segíteni, azt akarjuk üzenni, hogy

Idézet
minden magyar vállalkozás számít a kormánynak, minden magyar érdeket meg fogunk védeni

– biztosított Lázár.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Élni és élni hagyni

A miniszter továbbá hangsúlyozta, azt szeretnék, ha mindenki tudná Közép-Európában, hogy

a magyar kormány célja egy erős nemzeti gazdaság felépítése,

ebbe pedig a határon túli vállalkozások is beletartoznak. „Azt kérjük a Heineken-csoporttól, hogy az élni és élni hagyni elvet érvényesítsék. Reméljük, a Csíki Sör vezetősége és a Heineken-csoport között kialakul a párbeszéd, tárgyalások lesznek, és ezek eredménnyel végződnek.

Idézet
A magyar kormány azt tanácsolja az Igazi Csíki Sörnek, hogy folytasson tárgyalásokat, a Heinekentől pedig azt kérjük, hogy az élni és élni hagyni elv jegyében egy jó megállapodásra törekedjen.

Reméljük, hogy a következő egy hónapban egy védjegyhasználati megállapodás születhet. Az az igazság, hogy ha a Heineken elutasítja az együttműködést és nem haladnak előre a tárgyalások, illetve nem lesz megegyezés, és továbbra is el akarják taposni az Igazi Csíki Sört, akkor a kormány kezében még számos olyan eszköz van, amelyet készen állunk a magyar nemzet érdekében bevetni.

Magyarországon és az ország határain kívül szeretnénk erősíteni a sörmanufaktúrákat, ezért a miniszterelnök úr döntése alapján a kormány azt javasolja az országgyűlésnek, hogy a jövedéki adó kedvezményt még az idén emelje meg.

Az Európai Unió irányelvei lehetővé teszik, hogy a manufakturális sörgyárak jövedéki adó kedvezményben részesüljenek. Ez az Igazi Csíki Sört is érinteni fogja, hiszen a magyarországi értékesítés kapcsán árusításkor a jövedéki adó felét kellene kifizetni” – tette hozzá a miniszter.

Lázár János erdélyi látogatása során az Igazi Csíki Sör ügye mellett Borboly Csabával Hargita megye fejlesztési terveiről is tárgyalt, illetve a sörgyárnál tett látogatás után Sepsiszentgyörgyre utazott, hogy Antal Árpád polgármesterrel is egyeztessen.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

A márkavitáról

A Heineken holland multinacionális társaság hazai leányvállalata szellemi tulajdon megsértésére hivatkozva perelte be a csíkszentsimoni Csíki Sör Manufaktúra üzemeltetőjét az Igazi Csíki Sör márkanév használata miatt. A Marosvásárhelyi Táblabíróság január végén kiközölt jogerős ítélete szerint tilos a jövőben a termék gyártása és forgalmazása, emellett a táblabíróság elrendelte az Igazi Csíki Sör gyártásánál használt, ezzel a márkanévvel ellátott eszközök megsemmisítését is. Ezért a csíkszentsimoni manufaktúra vezetősége úgy döntött, ideiglenesen Igazi Tiltott Sör néven folytatják a termék forgalmazását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 16., szerda

Hidegrázós előzetesen láthatjuk, hogy mire számíthatunk a Stranger Things utolsó évadában

Megérkezett az első igazi kedvcsináló előzetes a Stranger Things-sorozat befejező évadához, amit év végén láthatunk a Netflixen.

Hidegrázós előzetesen láthatjuk, hogy mire számíthatunk a Stranger Things utolsó évadában
2025. július 16., szerda

További 30 napra maradnak előzetesben Horațiu Potra zsoldosai

A legfelsőbb bíróság szerdán elrendelte Horațiu Potra csapatához tartozó zsoldosok előzetes letartóztatásának újabb 30 napos meghosszabbítását.

További 30 napra maradnak előzetesben Horațiu Potra zsoldosai
2025. július 16., szerda

15 kórház épül jelenleg Romániában uniós helyreállítási alapokból

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter egy szerdai sajtóeseményen kijelentette, hogy jelenleg 15 kórház épül Romániában uniós helyreállítási forrásokból.

15 kórház épül jelenleg Romániában uniós helyreállítási alapokból
2025. július 16., szerda

Ezt is megértük: közel 13 százalékkal csökkent a bűnözés Romániában

Az idei év első öt hónapjában Romániában 12,8 százalékkal csökkent a bűnözés az előző év azonos időszakához képest – számolt be Cătălin Predoiu szerdán a belügyminisztérium megalapításának 163. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

Ezt is megértük: közel 13 százalékkal csökkent a bűnözés Romániában
2025. július 16., szerda

Áramszünet várható kedden Zetelakán és környékén 

Az áramszolgáltató értesíti a lakosságot, hogy július 22-én, kedden 9 és 17 óra között karbantartási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás Több Zetelakához tartozó helyszínen.

Áramszünet várható kedden Zetelakán és környékén 
2025. július 16., szerda

Nicușor Dan: határozottan kell fellépnie az államnak a családon belüli erőszak és a kábítószer-fogyasztás ellen

Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az államnak javítania kell a polgárokkal való kapcsolattartásán, a rendőrségnek, az ügyészségeknek és a bíróságoknak pedig határozottan kell fellépniük a családon belüli erőszak és a kábítószer-fogyasztás ellen.

Nicușor Dan: határozottan kell fellépnie az államnak a családon belüli erőszak és a kábítószer-fogyasztás ellen
2025. július 16., szerda

Hét megye tűzoltói között a szentegyházi önkéntesek bizonyultak a második legjobbnak

Gyulafehérváron rendezték meg az Országos Tűzoltóverseny megyei szakaszát, ahol hét megye csapata mérte össze tudását.

Hét megye tűzoltói között a szentegyházi önkéntesek bizonyultak a második legjobbnak
2025. július 16., szerda

Tartsák tiszteletben a munkaidejüket! – ezt kéri az állami egészségügyben dolgozó orvosoktól a miniszter

Alexandru Rogobete egy szerdai sajtóeseményen arra kérte az állami és a magánegészségügyben egyaránt dolgozó orvosokat, hogy tartsák tiszteletben az állami intézményekben előírt a munkaidejüket.

Tartsák tiszteletben a munkaidejüket! – ezt kéri az állami egészségügyben dolgozó orvosoktól a miniszter
2025. július 16., szerda

Újabb kiadásához érkezik a Ditrói Lovasnap

Látványos lovasbemutatók, fogathajtás, versenyek és gazdag kulturális program várja az érdeklődőket július 27-én, vasárnap Gyergyóditróban a Nyáras Alján.

Újabb kiadásához érkezik a Ditrói Lovasnap
2025. július 16., szerda

Narancssárga viharriasztást adtak ki Maros megye több településére

Az Országos Meteorológiai Szolgálat narancssárga riasztást adott ki heves légköri instabilitás miatt Maros megye számos településére a délutáni órákra.

Narancssárga viharriasztást adtak ki Maros megye több településére