
Kint is, bent is zajlanak majd az előadások. Archív
Fotó: Veres Nándor
Öt napon át naponta több előadásra várja a gyermekeket és fiatalokat a Lurkó Fesztivál. Tavaly közel kétezren nézték meg a fesztivál előadásait.
2018. május 12., 20:312018. május 12., 20:31
A Csíki Játékszín, a Kortina Egyesület és Hargita Megye Tanácsának Hargita Megyei Kulturális Központja szervezi május 22–26. között a hatodik kiadásához érkezett Lurkó Fesztivált.
„Az Erdély-szerte egyedülálló profilú gyermek- és ifjúsági színházi találkozó nem kizárólag bábszínházi fesztivál és nemcsak a kicsiknek szól. A tinédzserek és fiatal felnőttek számára éppoly odafigyeléssel hoz új előadásokat minden évben, mint a kisiskolásoknak vagy az óvodásoknak. A fesztiválnak köszönhetően Magyarország legszínvonalasabb gyermek- és ifjúsági színházi produkciói közül már több is eljutott Csíkszeredába, és az erdélyi társulatok legjobb előadásai is megfordultak már a találkozón. A Lurkó Fesztivál hozta el Csíkszeredába az első, tipegőknek szóló produkciót, az első tantermi drámát, és először mutatott be színházi nevelési előadást” − idézte fel közleményében a Csíki Játékszín.
A fesztivál idén május 22–26. között zajlik, és több társulat színészei, előadói szórakoztatják a gyermekeket, fiatalokat. Itt lesz a Békéscsabai Napsugár Bábszínház, a budapesti Kolibri Színház, Fabók Mancsi Bábszínháza, a budapesti Kerekasztal Színházi Nevelési Központ, előadóestet tart Fabók Mariann és Keresztes Nagy Árpád, fellép a Magamura Alkotóműhely, a brassói Arlechino Gyermekszínház román nyelvű előadással, továbbá a szombathelyi Mesebolt Bábszínház és a Csíki Játékszín is.
A részletes műsort a lurkofesztival.ro weboldalon lehet megtekinteni, az egyes előadások után a szervezők azt is feltüntették, hogy milyen korosztálynak ajánlják a produkciókat.
Műfajilag is igen színes a fesztivál programja, a mesés vagy verses előadások mellett találunk nagyobbaknak szóló kalandos történeteket, illetve a 14 éven felülieknek a mindennapi iskolai élet problémáira reflektáló darabot is.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!