
Fotó: Four Bones Quartet
A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház tavaly novemberben indította útjára a Kultúra házhoz jön elnevezésű programját, amelynek célja, hogy a kultúrát a város negyedeibe is elvigyék, és ezáltal azokhoz is eljusson a művészet, akik ritkán mennek el előadásokra, kulturális rendezvényekre.
2018. április 08., 14:172018. április 08., 14:17
2018. április 08., 14:182018. április 08., 14:18
Folytatják idén a programot, melynek első állomása április 13-án az Új negyedi Sajtó utcában, a gyermekvédelmi igazgatóság melletti játszótér lesz, ahol a budapesti Four Bones Quartet koncertezik.
A tizenöt éves zenekar igazi különlegességnek számít, hiszen négy harsonát szólaltatnak meg egyszerre. Zenei repertoárjukban a klasszikustól a dzsessz-sztenderdeken át a kortárs stílusig minden megtalálható. A 16 órakor kezdődő koncerten
A zeneakadémiát végzett muzsikusok igazi elkötelezettjei elegáns és különleges hangszerüknek. Bevallásuk szerint, nem akartak megfelelni sem divatnak, sem trendnek, az arany középutat kívánják megtalálni, és azt folyamatosan eljuttatni a közönséghez.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!