Fotó: Boda L. Gergely
Nem változtatott álláspontján a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal a Föld Napja alkalmából szervezett kerékpáros felvonulással kapcsolatban: tavalyhoz hasonlóan, idén sem engedik be a kerekeseket a főtérre. Az indok: túl nagy zajt csapnak.
2010. április 24., 19:592010. április 24., 19:59
2010. április 24., 20:382010. április 24., 20:38
Fotó: Boda L. Gergely
Hetedszerre szervezik meg Marosvásárhelyen a Critical Mass elnevezésű kerékpáros-felvonulást. A polgármesteri hivatal tavaly már nem engedte be a bringásokat a főtérre, és most sem adtak erre engedélyt. Az indok: sok panasz érkezett a korábbi felvonulások miatt. A szervezők elmondták, a magyarázattal nem értenek egyet, úgy vélik, más oka van a tiltásnak és ez csupán ürügy volt a hivatalnokok kezében, hiszen a korábbi években füttyel, síppal, dobbal és fejük fölé emelt biciklikkel hívták fel a városvezetés figyelmét a kerékpárosok háttérbe szorítására, és a világ minden táján bevált módszerrel kívántak érvényt szerezni az alternatív közlekedési eszközöknek.
Az eddigi felvonulások egyre nagyobb sikernek örvendtek, a rendőrség mindannyiszor biztosította a nemtől, életkortól, tapasztalattól és biciklitípustól függetlenül bárki számára nyitott esemény résztvevőinek a biztonságát, és mindannyiszor különösebb incidens nélkül haladhatott a kritikus tömeg a megszokott útvonalon. Még a sofőrök – némely sietőset, idegesebbet, neveletlenebbet kivéve – is megértéssel fogadták a rendezvényt.
Mikor? Merre?
Idén április 25-én, vasárnap 16 órára várják a résztvevőket a Sportcsarnok előtti térre, ahonnan 16.30-kor indulnak a Cuza Vodă, Liviu Rebreanu, Bodoni út, Kövesdomb, Pandúrok sétánya, December 1 út, Corina, Jeddi út, Merész (Cutezanţei), Testvériség (Înfrăţirii), December 1 út főtér felé, Ştefan cel Mare, Bolyai, Kogălniceanu, Posta utca, Forradalom (Revoluţiei), December 22 utca, Csónakos (Luntraşilor) utca útvonalon. A felvonulás a Maros-parton a Sörpatikánál ér véget, ahol zsíroskenyér várja a résztvevőket.
A szervezőktől megtudtuk, mivel a polgármesteri hivatal nem engedélyezte a behajtást a főtérre, ezért a CM hagyományos jelképe, a kerékpárok fej fölé emelése ismételten elmarad. \"A világ minden táján azon a helyszínen emelik a biciklit a fejük fölé, amelyik intézmény tevékenységével elégedetlenek. Marosvásárhelyen ez a polgármesteri hivatal, de mivel kitiltottak a főtérről, elmaradt a jelképünk. Furcsálljuk, mivel egyenként bárki kerékpározhat a belvárosban, a főteret lezárják a gépkocsiforgalom előtt”– állítják a szervezők. A CM-et évente kétszer, április 22-e, a Föld Napja és szeptember 22-e, az Autómentes Világnap környékén szervezik meg.
A Critical Mass története
Az Amerikából elterjedt angol nyelvű kifejezés eredeti jelentése kritikus tömeg, ami ebben az esetben arra utal, hogy a nagy autóforgalom miatt a nem motorizált közlekedők gyakran csak bizonyos tömeg esetén kísérelhetik meg a keresztirányú átkelést. A Critical Mass (CM) fogalmat közlekedési helyzetre Ted White az 1992-ben készült Return of the Scorcher című dokumentumfilmjében használta. Az első CM-felvonulást 1992. szeptember 25-én szervezték San Franciscóban, ezen 48 résztvevő volt, fél év múlva már 500-an kerekeztek. New Yorkban a hatóságok először támogatták, majd korlátozásokat vezettek be a kerékpáros felvonulás megfékezésére, sőt 2004. augusztus 27-én rendőri akció keretében tömeges letartóztatásokra és kerékpárelkobzásokra került sor. Ezt a Still We Ride című rövidfilm dolgozza fel.
Olyan fiatalokat és kiskorúakat azonosított a Maros megyei rendőrség, akik az elmúlt hetekben többször is felfeszítették egy szórakozóhely teraszán lévő hűtők zárjait, ahonnan alkoholos és üdítőitalokat vittek el.
Medve támadott rá egy emberre szombat délben Erdődubiste településen, Hodák községben. Az áldozatot súlyos sérülésekkel, kritikus állapotban szállították kórházba.
Újra Breakfast 4 Bikers kampány indul Marosvásárhelyen jövő héten, amelynek lényege, hogy egy héten keresztül kávét és friss péksüteményt adnak a kijelölt pontok felé biciklizőknek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.
Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.