Hirdetés
Hirdetés

A kreativitás fejlesztése kerül a középpontba az idei Bolyai Nyári Akadémián

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

A kreativitás fejlesztése az iskolában – e téma köré épül a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) 26. Bolyai Nyári Akadémiája, amely július 9–29. között zajlik több helyszínen.

Molnár Rajmond

2018. május 10., 11:012018. május 10., 11:01

A rendezvénysorozat lehetőséget teremt a Kárpát-medencei magyar oktatási rendszerben dolgozó pedagógusoknak, hogy képzéseken és szakmai fórumokon vegyenek részt Erdély-szerte. A szakképzett oktatók június 15-ig jelezhetik részvételi szándékukat – jelentette be szerdán Csíkszeredában Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke.

Ferencz-Salamon Alpár programkoordinátor ismertette, az akadémia idei témájaként próbáltak olyan kérdéskört találni, amely hangsúlyos napjaink oktatásában, ezért is esett a választásuk a már említett témakörre.

Hirdetés
Idézet
Fontos a pedagógusi társadalomban is tudatosítani a kreativitás szélesebb körű fejlesztési lehetőségeit, hiszen a tanulás hagyományos felfogása passzivitást és reproduktivitást eredményez, míg az új értelmezés aktivitást és produktivitást jelent a tanulók és a pedagógusok számára egyaránt

– mondta.

  • Az akadémia első hetében, július 9–14. között a tanítóknak Nagyenyeden, a Bethlen Gábor Kollégiumban, Szatmárnémetiben, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozatának székhelyén és Szovátán tartanak továbbképzést. A római katolikus vallástanárok továbbképzését Temesváron, a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Gimnáziumban, míg az osztályvezető-pedagógusok képzését Szovátán, a Teleki Oktatási és Módszertani Központban tartják.

  • Az akadémia második hetében, július 16–21. között a kreativitás hete képzéseit szervezik meg Csíkszeredában, az Apáczai Csere János Pedagógusok Házában. A kreativitás hetének képzéseit idén is négy szekcióra bontva szervezik meg, amelyekre szekciónként 20 pedagógus online jelentkezését várják. Az akadémia harmadik hetében, július 23–27. között Kolozsváron a Bethlen Kata Diakóniai Központban a protestáns vallástanárok (református, unitárius), Nyárádszeredában a Bocskai István Gimnáziumban a szakoktatásban tevékenykedő pedagógusok részére, Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen Burn-out (kiégés) megelőzése címmel hirdetnek továbbképzést.

A 21 szekcióban meghirdetett továbbképzésre online módon lehet jelentkezni, az rmpsz.ro oldalon június 15-ig. Az RMPSZ április 23-án tartott soros elnökségi ülésén született határozat értelmében a romániai beiratkozottak 100 lej részvételi díj befizetésével nyernek az akadémia továbbképzéseire részvételi jogot. A 26. Bolyai Nyári Akadémia megvalósulását az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja. További információk az rmpsz.ro oldalon találhatók.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz

A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz
2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
Hirdetés