
Fotó: Baricz Tamás Imola
Egyre több településen vezetik be a közösségi adventi gyertyagyújtást, Gyergyószentmiklóson immár nyolcadik éve szervez karácsonyra hangoló ünnepséget a városvezetés a várakozási időszak négy vasárnapján. Borszéken, Remetén és Szárhegyen is hasonlóképpen készülnek Jézus születésére. Gyergyócsomafalván szombaton gyújtják meg az adventi gyertyát.
2017. december 08., 15:432017. december 08., 15:43
Advent második vasárnapján is az esti szentmisék után várják a főtéri parkba a gyergyószentmiklósiakat. A negyed 8-kor kezdődő ünnepségen Bíró Sándor református lelkipásztor és Korom Imre, a Munkás Szent József templom plébánosa osztja meg karácsonyváró gondolatait. Az adventi koszorú második gyertyáját a Gyulafehérvári Caritas képviselője lobbantja lángra, és ennek a szervezetnek a munkaközössége olvassa fel a következő hét napjaira szóló üzeneteket. Az eseményen közreműködik a Domokos Pál Péter Dalkör.
Remetén az adventi koszorú elkészítése is a faluközösség feladata, a gyertyák meggyújtását pedig minden évben kisebb közösségek vállalják fel. A központi parkban elhelyezett koszorút advent első vasárnapján az édesapák, nagytaták állták körül; ők gyújtották meg az első gyertyát. Az ünnepség a Szent László emlékév jegyében zajlott. Advent második vasárnapján az édesanyák, nagymamák viszik tovább a lángot. A harmadik gyertyát az ifjak gyújtják meg, december 24-én pedig a gyerekek tisztje lesz a negyedik gyertya lángjának fellobbantása. Minden alkalommal a kicsi misét követően tartják ünnepséget. A közösségi eseményt idén is a helyi polgármesteri hivatal, az egyházközség és a civil szervezetek szervezik.
Szárhegyen már régi hagyomány, hogy az Alszegben lakók imádkozva, énekelve, közösen gyújtják meg az adventi koszorú gyertyáit a Csengettyű utcában. Ezen a helyszínen idén 18.30-tól tartják vasárnaponként a karácsonyváró ünnepségeket. Az önkormányzat szervezésében a faluközpontban is tartanak ünnepre hangoló eseményeket. Vasárnap a tanintézetek közösségének lesz a feladata a remény gyertyájának lángra lobbantása. A koszorú harmadik gyertyáját a civil szervezetek, a negyedik gyertyát az önkormányzat képviselői gyújtják majd meg. Az ünnepségeket vasárnaponként este negyed 7-től tartják.
Borszéken a művelődési ház szervezésében, a város önkormányzatának támogatásával tartanak ünnepségeket a téli ünnepek időszakában. A hagyományos adventi gyertyagyújtásokat vasárnaponként délután 5 órakor tartják az alsóborszéki parkban.
Gyergyócsomafalván szombatonként 5 órától a templomkertben gyújtják meg az adventi gyertyát.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
szóljon hozzá!