
Jelenleg Balatonalmádin zajlik a szervezői munka
Fotó: Kovács István
Javában zajlik a szervezés, közben már a jelentkezéseket is fogadja az Ifitéka a gyergyószentmiklósi és környékbeli fiatalok egyik legkedveltebb rendezvényére. A 15. Gyergyói Ifinapok elsősorban a résztvevőknek jelent majd „jó bulit”.
2018. augusztus 22., 20:232018. augusztus 22., 20:23
Az idei rendezvény összeállításán már hónapok óta dolgoznak a szervezők, és mintegy főpróbaként Szigetszentmiklóson is „levezényeltek” júniusban egy, a gyergyóihoz hasonló ifjúsági programot az ottani önkormányzat felkérésére. Jelenleg éppen a szigetszentmiklósi szervezőtársakkal ötletelnek Balatonalmádin, és pontosítják le a szeptember 13-16. közötti időpontra meghirdetett 15. Gyergyói Ifinapok forgatókönyvét. Málnási Andrea, az Ifitéka vezetője telefonon számolt be lapunknak az előkészületekről, és vázolta a közelgő Ifinapok programjait.
a rangsor pontozásos rendszer alapján alakul majd ki a csapatok között – emlékeztet Málnási Andrea. Elmondta, idén a kőkorszak lesz a rendezvény témája, ehhez igazítja az önkéntesekből álló szervezőcsapat a 60 programszám többségét. Mivel a próbatételeken évente igyekeznek változtatni, így idén is számítaniuk kell újdonságokra azoknak, akik korábban már részt vettek a játékokban – hívja fel a figyelmet az Ifitéka vezetője.
Azokkal, akik először neveznek be a vetélkedőbe, tudatja, a versenyszámok mindegyike kihívásokkal teli, és ügyességet, kreativitást, logikát, tárgyi tudást, csapatmunkára való nyitottságot igényel, a szervezők pedig komolyságot, pontosságot, fegyelmezettséget várnak el a játékosoktól.
– hangsúlyozza Málnási Andrea.
A szeretetkonyhának adományoznak
Idén is lesz gyűjtés a Szeretetkonyha javára. Ahogyan az már megszokott az Ifinapok alkalmával, a résztvevők juttatják el az összegyűjtött tartós élelmiszereket a Korona-épület udvarán működő intézménybe. A szervezők tudatják a lakossággal, hogy bárkit szívesen látnak a felvonulók sorában, aki adományozni szeretne a szegények konyhájának, illetve gondoskodnak arról, hogy a székhelyükre korábban eljuttatott felajánlások is célba érjenek.
A kemény munkát, figyelmet, fegyelmet és számos készséget igénylő programokat szórakozással zárják minden nap végén az ifinapozók. Koncerteket, bulikat tartogatnak számukra az esték. Több koncert még egyeztetés alatt áll, amit viszont már biztosan tudni lehet, hogy szeptember 13-án a Salamon Ernő Gimnázium diákjai lépnek fel, 14-én a Rafters és a 4S Street, 15-én a No Sugar, 16-án a Bagossy Brothers Company zenél. A koncertek minden érdeklődő számára nyitottak – jelzik a szervezők.
Még két hét a nevezések lezárásáig
A közelgő Ifinapokra szeptember 6-áig neveznek be a 16–20 fős társaságok. A csapatverbuválásnál figyelembe kell venniük a szabályzatot, miszerint 14–35 év közöttiek jelentkezhetnek, és minden csapatnak legkevesebb öt lány tagja kell legyen. A jelentkezési lap letölthető az esemény Facebook-oldaláról, illetve igényelhető az Ifitéka székhelyén. Az Ifinapok helyszíne Gyergyószentmiklós területe, de a programok többsége a művelődési központ környékén fog zajlani.
Többéves előkészítő munka után mutatták be Hargita megyében a Myrmidone (Narancslepke) kezdeményezést. Az új minősítési rendszer a helyi termelőkre, a térségi gasztronómiára és a fenntartható turizmusra épít.
Enyhén gyengült szerdán a lej az euróhoz képest, miközben a dollárral és a svájci frankkal szemben erősödött. Az arany grammonkénti ára is emelkedett.
Negyvenhét erőszakosan viselkedő személyt állítottak elő a hatóságok a keddi, bukaresti tüntetés résztvevői közül, és a rendőrségre kísérték őket. Az incidenseket okozó személyeket kiemelték a tüntetők közül, hogy eljárást indítsanak ellenük.
Hargita megyében 71 súlyos közúti baleset történt az év első nyolc hónapjában, ezekben tíz ember vesztette életét. A balesetek leggyakoribb oka a kerékpárosok szabálytalansága volt, de a nem megfelelő sebesség is sok esetben vezetett tragédiához.
Átfogó korlátozásokat vezetne be az Európai Bizottság a 15 év alatti gyermekek online szolgáltatásokhoz való hozzáférésében. A tervezet érintené a videómegosztókat, a mesterségesintelligencia-chatbotokat és az online játékplatformokat is.
Kővel dobált meg egy rendőrautót Borsán két máramarosi férfi. Az autó ablaka betört, a járműben ülő két rendőr megsérült. Az egyik gyanúsítottat később engedély nélkül tartott vadászfegyverrel is tetten érték.
Olykor már a székelyföldi megyék is feltűnnek a nyugat-nílusi láz igazolt eseteinek hivatalos listáján, és bár ezek a fertőzések nem minden esetben a térségben történtek, az valószínű, hogy a jövőben itt is számolni kell a nyugat-nílusi vírussal.
Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter szerint a keddi gazdatüntetést olyan személyek térítették el és változtatták vandál akcióvá, akik nem az állattenyésztők érdekeit képviselik.
A kormány kedden közölte, hogy tiszteletben tartja az állampolgárok törvényes jogát a békés tiltakozáshoz, de az állattartók keddi tüntetése túllépte ezt a határt, és sajnálatos erőszakba torkollott.
Elfogadta kedden a szenátus oktatási bizottsága az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
szóljon hozzá!