A hithez való viszonyt boncolgatja a Figura készülő előadása

A kamaszodó fiú hirtelen kialakult hitét a környezete képtelen megérteni •  Fotó: Jakab Lóránt

A kamaszodó fiú hirtelen kialakult hitét a környezete képtelen megérteni

Fotó: Jakab Lóránt

Az évad hatodik előadására készül a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház: Marius von Mayenburg, kortárs német drámaíró Mártírok című darabját Keresztes Attila jegyzi rendezőként.

Pethő Melánia

2018. május 03., 15:192018. május 03., 15:19

A nagytermi stúdió-előadás bemutatója május 4-én, pénteken 19 órától lesz, ezt követően május 6-án tekinthető meg a produkció a gyergyószentmiklósi színházban.

Idézet
Az előadás egy nagyon szigorú, talán túl egyszerű keresztmetszete a társadalomnak, az emberi létnek, a létezésben való tájékozódásnak. Van benne homoszexualitás, meztelenség, serdülőkori elhajlás, rossz testtudat, valamiféle kisebbségi hendikep, ál-Jézuskép, antiszemitizmus, tehát minden, ami deviancia. A középpontban egy serdülő fiatal, aki a Szentírást alkalmazza a környezetére. Igazából minden emberi gyarlóság üvölt a darabban, ami tömören a provokációról szól

– mondta el a készülő produkció kapcsán tartott sajtótájékoztatón Keresztes Attila rendező. Hozzátette, a Mártírok szövege egy olyan országban íródott, ahol mára már annyira eltávolodott a társadalom a vallástól, hogy a Szentírás valamiféle nagyon mélyről előkerült, régi játékként jelenik meg benne. Olyasvalami, amihez senki nem tud viszonyulni.

A darab nem mesél történetet, felvillanás-szerű jelenetekből áll, amiknek minden pillanata provokáció.

Éppen ezért nincs lehetőség benne a színészi alakításokra – mondja a rendező. Kifejtette, lehetetlen, hogy a nézők részére egyértelmű legyen a mondanivaló, a darab értelmezése ugyanis kulturális közegtől függ. „Annyira egyénre szabott a tárgyalt kérdéskör, hogy nem tud jó lenni ez az előadás. Mindenki, aki nézi vagy éppen játssza, a maga tudása, ismerete, hite, hitetlensége, érzékenysége, ideológiai menekülése függvényében viszonyul hozzá. Mindenki behozza a saját életét, és valamilyen módon tükörbe néz.”

A darab főszereplőjét, a kamasz Benjamint játszó Pignitszky Gellért kifejtette, számára főként az jelentett nehézséget a próbafolyamat alatt, hogy színészi eszközökre nincs szükség a karakterek megformálásához.

Idézet
Megjelenik önmagunk kapcsolata a problémával, vagyis valami teljesen ösztönös és őszinte

– mondta. A darabban bemutatott problematikákhoz való viszonyulására térve úgy fogalmazott: „Nekem ezekkel kapcsolatban korábban nem volt értékítéletem, most kellett ítéletet hoznom. Ez meglepő volt.”

Az igazgató szerepét alakító Faragó Zénó az ítéletek, előítéletek kérdéskörét emelte ki a tudomány és az Isten által való teremtés „párharcának” megközelítésében. „Kérdés, hogy milyen tanulságot tudunk levonni, mert van, aki nagyon elvakultan és nagyon torzítva használja a tudomány tényeit, és van, aki ugyanígy használja a Bibliát” – fogalmazott.

Az anya szerepét játszó Bartha Boróka a szülő-gyermek viszonyulásában világított rá a darab központi témájára. „Amikor a kamasz a Szentírással támad, zavarba jövünk, mert ez egy megfoghatatlan téma, nem olyan, mint mondjuk a drogozás, vagy bármiféle elhajlások. A szentséggel hogyan állsz szembe? Hogyan érvelsz, hogyha nem is ismered annyira a Bibliát, mint a gyermeked? A darabban teljesen tehetetlen nemcsak az anya, hanem a kamasz egész környezete” – mondta. Személyes felismerésként osztotta meg: „Azt hisszük, hogy a kezünkben tartjuk a gyerekeinket, és egyszer csak rá kell döbbennünk arra, hogy nem is ismerjük őket, hogy ez már innentől kezdve az ő életük, a szülő esetleg kicsit irányíthatja, de nevelni már nem tudja.”

Az előadás 18 éven felüli nézőknek ajánlott. Jegyek elővételben a Figura jegypénztárában vagy a biletmaster.ro oldalon válthatók.

Az alkotócsapat

Az előadást játsszák: Bartha Boróka, Faragó Zénó, Fodor Alain Leonard, Kolozsi Borsos Gábor, Máthé Annamária, Moșu Norbert László, Pignitzky Gellért, Vajda Gyöngyvér. A produkció zeneszerzője Boros Csaba, díszlet- és jelmeztervezője Szőke Zsuzsi.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Kamion alá szorult egy személyautó Segesvár kijáratánál

Egy személyautó beszorult egy kamion pótkocsija alá Segesvár kijáratánál csütörtök délután. A Maros megyei tűzoltóság beavatkozására volt szükség a jármű kimentéséhez.

Kamion alá szorult egy személyautó Segesvár kijáratánál
2025. augusztus 21., csütörtök

Tömbházlakást kap az államtól Traian Băsescu volt államfő

Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára.

Tömbházlakást kap az államtól Traian Băsescu volt államfő
2025. augusztus 21., csütörtök

Kerülőutat építenek, hogy az autópályáról érkező forgalom ne a településre érkezzen

Pénzt kap a Maros Megyei Múzeum és a Maros Művészegyüttes, akárcsak a megyei kórház – határozták el a Maros megyei önkormányzati képviselők csütörtökön. Jó híreket kaptak a nyárádszeredaiak és a balavásáriak.

Kerülőutat építenek, hogy az autópályáról érkező forgalom ne a településre érkezzen
2025. augusztus 21., csütörtök

Szabadon kószáló lovakat kerülgetnek a sepsiszentgyörgyi autósok

Hét ló akadályozta a sepsiszentgyörgyi Borvíz utcai autós forgalmat csütörtökön délben. A Sugásfürdőre vezető útszakaszon gyakran találkoznak a városiak szabadon kószáló állatokkal.

Szabadon kószáló lovakat kerülgetnek a sepsiszentgyörgyi autósok
2025. augusztus 21., csütörtök

Jól hangzik: vonattal Sepsiszentgyörgyről a brassói repülőtérre

Aláírták a szerződést brassói helyiérdekű vasút megvalósíthatósági tanulmányának kidolgozására. A beruházással a háromszékiek is jól járnak, hiszen Sepsiszentgyörgyről vonattal is elérhető lesz a brassói-vidombáki repülőtér.

Jól hangzik: vonattal Sepsiszentgyörgyről a brassói repülőtérre
2025. augusztus 21., csütörtök

Egy kicsit megrengett a föld 11 órakor

A Richter-skála szerint 3,2-es erősségű földrengés történt csütörtökön 11 óra 2 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Egy kicsit megrengett a föld 11 órakor
Egy kicsit megrengett a föld 11 órakor
2025. augusztus 21., csütörtök

Egy kicsit megrengett a föld 11 órakor

2025. augusztus 21., csütörtök

Bedrogozva gázolt halálra két embert, jogerősen 10 év letöltendő börtönre ítélték Vlad Pascut

Jogerősen tíz év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut.

Bedrogozva gázolt halálra két embert, jogerősen 10 év letöltendő börtönre ítélték Vlad Pascut
2025. augusztus 21., csütörtök

Összetartozás, haza, nemzet – Szent István ünnepe Székelyudvarhelyen

Augusztus 20-a, Szent István király ünnepe a gyökereinkhez vezet vissza, a hithez, a kenyérhez, az államalapításhoz.

Összetartozás, haza, nemzet – Szent István ünnepe Székelyudvarhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Csütörtökön még tart a kánikula, péntektől már borúsra fordul az időjárás

Kánikulára figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, körösvidéki, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.

Csütörtökön még tart a kánikula, péntektől már borúsra fordul az időjárás