Esőben ballagott végig Marosvásárhely utcáin több mint hétszáz leendő orvos, fogorvos, gyógyszerész, bába és asszisztens, akik péntek délben tették le a hippokratészi esküt, majd dobták magasba a tógájukhoz tartozó kalapot.
2011. június 10., 20:032011. június 10., 20:03
2011. június 11., 14:252011. június 11., 14:25
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) Általános Orvostudományi, Fogorvostudományi és Gyógyszerésztudományi Karainak végzősei 3, 4, 5 vagy 6 év tanulás után öltöztek tógába, és tették le családjaik és barátaik előtt a hippokratészi esküt, amellyel megfogadták: orvosi hivatásoukhoz mindenkor méltó magatartást tanúsítanak, illetve orvosi tudásukat a betegségek megelőzésére, a betegek testi-lelki javára, betegségük gyógyítására fordítják.
A MOGYE évzáró ünnepségét a végzősök hagyományos felvonulása követte. Több mint hétszáz tógába illetve katonai díszegyenruhába öltözött diák vonult az esőben az egyetemtől a Sportcsarnokhoz, ahol telt ház fogadta őket. A közel egyórás ünnepségen az egyetem vezetősége illetve a diákképviselők is tolmácsolták üzeneteiket a végzősöknek. Az eskü után pedig szokás szerint magasba dobták kalapjaikat – jelezve: vége az egyetemnek, ám a tanulás java csak most következik.
A legtöbb tanár, szakember arra buzdítja a végzősöket, hogy próbáljanak meg itthon érvényesülni szakmájukban, ám sokan külföldön kezdenék el a karrierjüket, „fektetnék be” tudásukat. Nagy Örs, a MOGYE prorektora a ballagási ünnepséget követően a Székelyhon.ro-nak elmondta: „Számolni kell azzal, hogy nagy az anyagi vonzata a külföldi állásoknak, ám merem remélni, hogy sokan itthon maradnak, és itt próbálnak érvényesülni.” Az egyetem vezetője szerint jó, ha majd fele a végzősöknek itthon marad. Példaként említette Norvégiát, ahol egyáltalán nincs orvosi képzés, és az itthon, illetve a Magyarországon kiképzett orvosokat „szippantják el”.
A szükséges rezidens vizsga nélkül azonban sem itthon, sem pedig külföldön nem érvényesülnek, ugyanis nem elég csupán hat évig orvosnak vagy gyógyszerésznek tanulni, bizonyságot is kell tenni a megszerzett tudásról.
Marcel Ciolacu volt miniszterelnök is indul a Buzău megyei tanács elnöki tisztségéért a december 7-i időközi választáson.
Lőtt sebbel a fején, holtan találtak rá az otthonában egy 24 éves Argeș megyei rendőrre – közölte a Giurgiu megyei rendőrség.
Teljesen kiégett pénteken egy székelyszenterzsébeti gazda kombájnja; mivel a mezőgazdasági gép családja megélhetését jelentette, gyűjtést szervezett számára az újszékelyi önkormányzat.
Aggasztónak tartja Dumitru Chisăliță, hogy bár az elmúlt egy hónapban több halálos áldozattal vagy sérülésekkel járó gázrobbanás és tűzeset is történt az országban, a hatóságok nem hoztak az újabb incidensek megelőzését szolgáló intézkedéseket.
Sepsiszentgyörgyön akár 800 lejre is megbüntethetik azt a sofőrt, aki más által bérelt patkolóhelyre áll be autójával, Kézdivásárhelyen nemrég emelték 400 lejre a bírság felső értékét. Ám jó tudni: a helyi rendőrég riasztása nélkül is van megoldás.
Országszerte több mint 600 jogosítványt vont be a rendőrség az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzések nyomán.
Felszállt a köd a hegyközi medencékből, nem indult túlságosan hidegen a vasárnap a térségben.
Vasárnap tartják a rezidensvizsgát az ország hat egyetemi központjában.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a több mint hét éve tartó regnálása során vasárnap az írek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés lesz az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb a magyar labdarúgó-válogatott számára.
Az Európai Unió Bíróságához fordult a nemzeti régiókat érintő polgári kezdeményezés ügyében Izsák Balázs, és keresetében az Európai Bizottság elutasító döntésének az érvénytelenítését kéri – közölte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sajtóirodája.
szóljon hozzá!