
A népszámlálás minden lépése meg kell feleljen az Unió követelményeinek, így nagyon igényes feladat elé néz jövőre a kormányhivatal – közölte György Ervin Kovászna megyei prefektus.
2010. április 20., 17:222010. április 20., 17:22
2010. április 20., 17:352010. április 20., 17:35
Mint ismeretes, népszámlálást tízévente tartanak, célja pedig nem más, mint a lakosság számának pontos felmérése, valamint területi eloszlásának és összetételének kiszámítása. Ugyanakkor a lakásokat és lakhatási körülményeket is számba veszik 2011-ben. Romániában legutóbb 2002-ben volt népszámlálás, mely egyben Uniós követelmény is – mondta György Ervin kormánybiztos.
Országos szinten százezer számlálóbiztost, 20 ezer főszámlálóbiztost és ezer koordinátort alkalmaznak. Leginkább a tanárok, a közintézmények alkalmazottai, az egyetemisták és az egyetemet végzett nyugdíjasok soraiból kerülnek ki azok, akik elvégzik a kijelölt feladatokat. A népszámlálás költségeit 50 millió euróra becsülik.
A felmérések szerint továbbá a legutóbbi népszámlálás adatai szerint az ország lakosságának 6,6 százaléka, 1 431 807 ember vallja magát magyarnak. A jövő évi népszámlálást a kormányhivatal bonyolítja majd le, az adatok pedig két-három év múlva kerülnek nyilvánosságra.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.