
A megyei önkormányzat kevés hiánnyal számol. Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az elmaradó kulturális rendezvények miatt a Hargita megyei költségvetésben a kiadások is csökkennek, így a koronavírus-járvány okozta bevételkiesés nem számottevő – vázolta érdeklődésünkre a Hargita megyei önkormányzat elnöke.
2020. május 13., 08:552020. május 13., 08:55
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke emlékeztetett, hogy a járvány gazdaságra gyakorolt hatásának csökkentése érdekében a kormány sürgősségi rendelettel növelte a jövedelemadóból származó kvótákat, ebből 1 százalékkal jut több a megyei költségvetések kiegészítésére, illetve két százalékkal a községek és városok számára.
A becslések szerint így várhatóan egymillió lejes hiánnyal számolnak az első félévben a megyei költségvetés bevételeit illetően. Viszont a kiadási oldalon csökkenés várható, mivel több kulturális rendezvény elmarad – tudtuk meg.
A megyei önkormányzat ugyanakkor 1,5 millió lejt különített el egészségügyi védőeszközök, valamint a moduláris kórház számára szükséges konténerek beszerzésére, fertőtlenítőeszközök vásárlására, online felület fejlesztésére a digitális oktatás elősegítésére, és más, előre nem tervezett kiadásokra – vázolta Borboly. Az elnök szerint
A költségek biztosítása érdekében pályázatokkal készülnek.
„Nyolc útszakasz felújítására már előterjesztettük pályázati igénylésünket, ezek értéke összesen meghaladja az 500 millió lejt. Ebből négy úton már dolgoznak a kivitelezők: a 135-ös jelzésűn, Etéd és Maros megye határa között, a 127A-jelzésűn, Gyimesközéplok és Neamț megye határa között, a 123-as jelzésű út esetében Csíkszentmártontól Egerszékig megvan a kivitelezési szerződés, valamint Ditró és Tölgyes közötti 127-es megyei úton is elkezdődnek a munkálatok” – számolt be az elnök, aki szerint nagy reményeket fűznek a következő EU-s pályázati időszakhoz.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Nagyszabású ellenőrzést tartott vasárnap délután a 15-ös országúton a Hargita megyei rendőrség. Huszonkét sofőrnél végeztek alkohol- és drogtesztet, de az autók műszaki állapotát is ellenőrizték.
A természetes légkondicionálás fontosságára hívják fel a figyelmet kertészeti szakemberek, hangsúlyozva, hogy a növényzet komplex, biológiai úton csökkenti a forróságot.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
szóljon hozzá!