
Indulás előtti hangverseny Udvarhelyen
Fotó: Barcsa István
Mosolyokat, könnyeket egyaránt fakasztó Szent István-napi hangversennyel kelt útra nyári turnéjára a Szentegyházi Gyermekfilharmónia vasárnap. Az udvarhelyi Kis Szent Teréz-plébániatemplomból énekelt imákkal, ároni áldással indultak a Magyarországon, Csehországon, Németországon és Lengyelországon át vezető hangversenykörútra, melynek célállomása az ottani magyar közösség meghívására Svédország lesz. A turnén százharminckét gyermek és tizenhárom felnőtt vesz részt.
2018. augusztus 21., 14:452018. augusztus 21., 14:45
Szülőhelyük és a népek dalainak kis nagykövetei előbb ifjúsági szentmisén vettek részt. Igei útravalójukat András Attila jezsuita szerzetes fogalmazta és a hangverseny előtt Tamás Huba főegyházmegyei ministránslelkész buzdította: életkedvük szolgálja népünk kivirágzását.
Az együttesalapító, Magyar Örökség-díjas Haáz Sándor karnagy vezényletével felcsendültek a Fili emblematikus dalai mellett a legszebb magyar imádságok, egyházi énekek, népdalok, toborzók. Először hallhatta a nagyközönség azokat a svéd nyelvű gyermek- és altatódalokat, himnikus énekeket, amelyeket a turnéra tanultak be. Vastaps kísérte a lengyelek kedvelt Fekete Mária-himnuszát, illetve a kedden, Prágában bemutatandó cseh-morva keringőt.
A templomot zsúfolásig megtöltők áldáskérelme és a himnuszok után Abda, Prága, Szczecin, Stockholm, Bälinge, Göteborg és Ljungby turnéállomások felé sokak tapsa búcsúztatta a filiseket.
Háromnapos rendezvénysorozattal készül a magyar kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál – mondta Magyar Éva kormányszóvivő a programokat ismertető szerdai budapesti rendezvényen.
Rendkívüli ülésen szavazta meg a képviselőház az RMDSZ törvénytervezetét, amely heti 8 tanórára csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
Közel ezer emberrel foglalkoztatnak kevesebbet a háromszéki cégek, mint egy évvel korábban – elemezte a háromszéki gazdaság fő számait a Kovászna megyei Kereskedelmi Kamara elnöke, Edler András.
A sofőr epilepsziás rohama miatt következhetett be a hatóságok elsődleges vizsgálatai alapján a kedd esti, két halálos áldozatot követelő baleset Brassó központjában.
Az FSLI, a Spiru Haret és az Alma Mater tanügyi szakszervezeti szövetség határozottan elutasítja az oktatási alkalmazottak bérezésére vonatkozó legújabb javaslatot.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – nyilatkozta szerdán Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
Szerdai rendkívüli ülésen a képviselőház azt a törvénymódosító tervezetet, amely heti 8-ra csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.
Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerdán kijelentette, hogy a Duna vízszintje Csernavodánál 182 centiméterre csökkent, emiatt csütörtök reggel megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására.
A lakbérek, a gázolaj és benzin drágult a legnagyobb mértékben Romániában júliusban az egy évvel korábbihoz képest, míg a burgonya, a friss gyümölcsök és a kukoricaliszt ára csökkent a leginkább – derül ki az INS szerdán közzétett elemzéséből.
szóljon hozzá!