
Fotó: Pethő Melánia
A Gyergyószentmiklós közterületein lévő 54 ár virágágyásba idén közel 60 ezer dísznövényt ültetett a városi kertészet. A polgármesteri hivatal alegysége saját melegházaiban nevelte elő a palántokat, így gyakorlatilag költségek nélkül oldották meg a város szépítését.
2010. október 10., 20:022010. október 10., 20:02
2010. október 11., 11:362010. október 11., 11:36
Fotó: Pethő Melánia
Idén – újításként – a forgalmasabb utcarészeken lévő villanyoszlopokra is helyeztek virágokat – a nyár folyamán 900 cserép futó muskátli díszítette a várost. A növények gondozása is a kertészet feladata, az erősebb fagyok fenyegetése miatt a cserepes muskátlikat pénteken beszedték, teleltetésük a melegházakban történik. Szintén a kertészethez kerülnek vissza a gumós dísznövények, az egynyári növényektől pedig megtisztítják a virággruppokat. A tulipánhagymákat már elültették a szakemberek, a tavaszi virágzást az előző ősszel kell előkészíteni – ismertette György István, a kertészet vezetője.
A búcsújárás elengedhetetlen kellékei a feszületek, zászlók, egyházi jelképek, amik tájékozódási pontként is szolgálnak a több százezres tömegben. Fotósaink képein mutatjuk az idei búcsú legszembetűnőbbjeit.
Az idei pünkösdszombaton is kegyes, sőt „túl kegyes” volt az időjárás a zarándokhoz, akik tűző napsütésben, nyárias melegben vehettek részt a búcsús szentmisén, Csíksomlyón. Fotókon mutatjuk.
Közösen csaknem 160 személynek nyújtottak orvosi ellátást a Hargita megyei mentőszolgálat és a tűzoltóság csapatai a csíksomlyói nyeregben. Ebben az évben kevesebb zarándok szorult segítségre, és ebben bizonyára a kedvező időjárás is közrejátszott.
A magyar, a székely és az ősi, a székelység megpróbáltatásaiban vigaszt nyújtó himnusz eléneklésével ért véget az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú. A hegynyereg több százezer magyar zarándok hangját visszhangozta.
Újabb magyarellenes provokációval jelentkezett a csíksomlyói pünkösdi búcsú napján Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű román nacionalista szervezet elnöke.
A hithez, a családhoz és az örök keresztény értékekhez való hűség megőrzésére buzdította a zarándokokat Székely János, szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Csíksomlyói búcsú idei szónoka.
Mozgalmas éjszakájuk volt a segesvári tűzoltóknak: néhány órán belül egy tűzesethez, valamint egy közúti szerencsétlenséghez is riasztották őket. A balesetben két felnőtt és két gyermek sérült meg.
Sokak számára nem adatok meg a lehetőség, hogy személyesen legyen jelen a csíksomlyói pünkösdi búcsún. A világhálónak köszönhetően azonban élőben követhető a búcsús szentmise és az azt megelőző események.
Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.
Keresztalják, lovas zarándokok, autóval, zarándokvonattal vagy éppen busszal érkező erdélyi és anyaországi magyarok találkoznak idén is Csíksomlyón, a pünkösdszombati búcsún. Kövesse élőben a búcsú történéseit a Székelyhonon!