
Fotó: Haáz Vince
Rendkívüli ülésen elfogadta a marosvásárhelyi helyi tanács a marosvásárhelyi iskolahálózat módosítását úgy, hogy a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium bekerüljön a Bolyai Farkas Gimnázium alá. Ez az első lépés lehet ahhoz, hogy a jogi személyiséggel már nem rendelkező intézmény diákjai zavartalanul fejezhessék be a tanévet.
2022. május 13., 20:092022. május 13., 20:09
Az RMDSZ-frakció kezdeményezésére fogadta el a marosvásárhelyi önkormányzat képviselő-testülete azt a javaslatot, amellyel a 2021-2022 év iskolahálózati struktúráját tervezik módosítani, miután jogerősen érvénytelenítette a Legfelsőbb Bíróság a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium működési engedélyét.
Az, hogy a bíróság hozott egy döntést, ami tulajdonképpen a katolikus iskolát jogi személyiségként törli el, az azt is jelenti, hogy az idei tanévet más jogi keretek között kell befejezzék az intézmény diákjai. Arra van szükség, hogy más jogi entitás alá kerüljenek” – magyarázta a Székelyhonnak Kovács Mihály Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke.

Újrakezdődhet a marosvásárhelyi katolikus iskola kálváriája, miután jogerősen érvénytelenítette a Legfelsőbb Bíróság a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium működési engedélyét. Most egy korábbi alapfokú ítéletet emeltek jogerőre.
Hozzátette, ahhoz, hogy ez megvalósuljon, a kezdő lépés az volt, hogy a képviselő-testület kezdeményezte az iskolahálózat módosítását egy tanács határozattal. Ez ma megtörtént: a módosítási javaslatban az áll, hogy az egykori római katolikus iskola kerüljön a Bolyai Farkas Gimnázium alá.
„Ezt a testület ma megszavazta. A javaslat a következő lépésben a tanfelügyelőség elé kerül, ha az jóváhagyja, akkor ismét visszajön a tanácshoz és egy újabb határozat hivatalosítja azt” – mutatott rá Kovács, aki szerint ezzel a bonyolult eljárással sikerülhet elérni azt, hogy az idei tanévet zavartalanul le lehessen zárni.
A kéregetés visszaszorítása a célja annak, amikor a koldusok ellen lépnek fel a helyi rendőrök, és a törvény szerint meg is bírságolják őket. Ez eltünteti a kéregetőt a szemünk elől, de valójában nem oldja meg a problémát – csupán arrébb tolja.
Visszavonta a Realitatea Plus műsorszolgáltatási engedélyét az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) – írja az Agerpres.
Idén már huszonhat bejelentett vadkár volt Maros megyében, ahol tavaly 43 medvét lőttek ki. A napokban elkezdődött a medve-, farkas-, hiúz- és vadmacskaállomány felmérése is – számolt be a környezetvédelmi ügynökség vezetője, Cristina Pui.
Az Egyesült Államokkal való stratégiai együttműködés fontosságát hangsúlyozta, valamint a gazdasági és energetikai kapcsolatok erősödéséről beszélt Orbán Viktor kedden Budapesten, J.D. Vance-szel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Több száz szankció, tucatnyi bevont jogosítvány és számos közlekedési bűncselekmény – ez a mérlege az ünnepi időszak rendőri ellenőrzéseinek Hargita megyében is.
Rendkívüli ülésen hozott döntéseket Gyergyószentmiklós képviselő-testülete két nagyvolumenű beruházás előkészítése kapcsán. A szándék szerint Gyilkostón a közművesítés kap új lendületet, és közel 4800 méternyi út korszerűsítése is közelebb került.
Mircea Abrudean szenátusi elnök szerint az Ilie Bolojan vezette kormány minden lehetséges intézkedést meghozott, hogy megvédje a lakosságot az üzemanyagárak emelkedésétől.
Százakat ellenőriztek, több sofőrt ittas vezetésen értek, egyik esetben büntetőeljárás is indult a hétvégi közúti razziák nyomán Maros megyében.
Villanyáram nélkül maradt 844 fogyasztó Borszéken az erős szél miatt – közölte kedden délután a Hargita megyei tűzoltóság.
Személyautó és egy teherautó ütközött a Maros megyei Jedd közelében, hét személy megsérült, a forgalmat mindkét irányban lezárták.
szóljon hozzá!