
A megbeszélésen a megelőzés fontosságát hangsúlyozták
Fotó: Maros Megyei Tanács
Bántalmazott, kiközösített gyermekek, drogcsempészek által behálózott fiatalok, internetes zaklatás, becsapott, kifosztott idősek – mind-mind olyan helyzetek, amelyek közösségünkben, akár családunkban is megtörténhetnek és megelőzhetők. Ehhez azonban anyagi támogatás kell, erről beszélgettek kedden Marosvásárhelyen.
2023. augusztus 29., 18:422023. augusztus 29., 18:42
A megelőzés, a prevenció fontosságát hangsúlyozták azon a közvitán, amelyet kedden délben a Marosszéki Közösségi Alapítvány szervezett, és amelynek az volt a célja, hogy rávilágítson arra: gyermekeknek, fiataloknak, de felnőtteknek is szükségük van a tájékoztatásra, a prevencióra.
Mint az alapítvány vezetője, Gál Sándor a Székelyhonnak elmondta, A biztonságunk legyen az első! Készen állunk hangsúlyt fektetni a megelőzésre? címmel szervezték meg a közvitát, olyan egyesületeket és szervezeteket hívva meg, akik a társadalom különböző rétegeivel foglalkoznak. A találkozó egyik célja volt felmérni, hogy milyen sajátos problémák vannak a közösségekben, és melyek azok, amelyek megelőzhetők.
– mondta az illetékes.
A keddi közvitán, amelynek társszervezője volt Maros Megye Tanácsa is, arról is beszéltek a szervezők és illetékesek, hogyan tudják támogatni a megyei tanács és a helyi önkormányzatok a civil szervezetek, egyesületek által végzett prevenciót.
Elhangzott, hogy külön pályázati kiírásra lenne szükség, mert ellenkező esetben nem mindenki jut hozzá a megelőzéshez szükséges anyagi háttérhez.
Fotó: Maros Megyei Tanács
Hiszen, mint Gál Sándor elmondta, lehet, hogy egy ifjúsági szervezet pályázik egy ifjúsági vagy szociális kiírásra, és a programja egy része a prevencióval foglalkozik, de a felnőtteknek szociális szolgáltatásokat biztosító egyesületek nem tudnak a prevencióra pénzt kérni. Éppen ezért szükség lenne arra, hogy legyenek ilyen célirányos pályázati kiírások. Elhangzott, hogy Maros Megye Tanácsa nyitott arra, hogy ilyen programokra adjon támogatást, de az illetékesek a kilátásba helyezett költségvetési megszorítások miatt nem tudják, hogy ezt mikortól tudják megtenni.
Vallási zarándoklatra gyűltek össze a hívek Jászvásáron, amikor két férfi szerdán délután átlépte a katedrális bejáratánál felállított kordonokat.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt a testén. Az ítélet nem jogerős.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Zajlanak a veszélyessé vált fák gallyazási, metszési és kivágási munkálatai Csíkszeredában.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve hogy a párt ellenzékbe vonul – jelentette be az ülés után Ionel Bogdan pártszóvivő.
A képviselőház által szerdán elfogadott másik törvénytervezet szerint az egészségbiztosítási rendszer biztosítottjai szakorvosi recept alapján ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés alatt.
Az Amerikai Egyesült Államok egy C-130 Hercules repülőgépet adományozott a román hadseregnek, az ünnepélyes átadóra szerdán került sor a 90-es otopeni-i légibázison.
Drónt észlelt a hadsereg radarrendszere szerda délelőtt az ukrán-román folyami határ közelében, a légi célpont rövid időre behatolt Románia légterébe Sulina keleti részének környékén – közölte a védelmi minisztérium.
szóljon hozzá!