Február 11. a Betegek Világnapja, ezen a napon a kiszolgáltatott helyzetbe került, beteg embertársainkra fordítjuk a figyelmet. A betegeknél az emberi szó is legalább annyira fontos, mint a gyógykezelés.
2011. február 11., 12:302011. február 11., 12:30
2011. február 11., 13:102011. február 11., 13:10
Sepsiszentgyörgyön szentmisével és istentisztelettel emlékeznek meg a betegekről, de azokra is gondolnak, akik életüket a gyógyításnak szentelik, és orvosi, nővéri, ápolói munkát látnak el, segítik a kiszolgáltatottak helyzetének jobbítását. Sepsiszentgyörgyön jelenleg a legpusztítóbb betegséget, az emberiség legnagyobb ellenségét a daganatos megbetegedés jelenti – tájékoztatott a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság. A rák világnapján – február 4. – közzétett adataikból kiderül, hogy a legelterjedtebb betegség Háromszéken a rák, ami ellen küzdeni a társadalom közös feladata.
Az igazgatóság statisztikájából megtudhatjuk, hogy a leggyakoribb rákos megbetegedést az emlő hónalji részének rosszindulatú daganata okozza, ilyen esetet az elmúlt tíz évben 988-at diagnosztizáltak. A másik súlyos elváltozás a főhörgő rosszindulatú daganata, ilyen betegséggel is több százan küzdenek, de a méhnyak rosszindulatú daganatával is 529 nőt diagnosztizáltak 2000 és 2008 között. A rákos megbetegedés ellen csak közösen lehet tenni, állítják a közegészségügy munkatársai.
„Betegek és orvosok, kutatók és gyógyszergyártók, politikusok és a média képviselői mind-mind tehetnek a daganatos betegségek ellen, hiszen a rák csak 15%-ban orvosi kérdés” – hívják fel a figyelmet a megelőzésre. A betegek világnapján nem csak a daganatos betegekre, hanem mindenkire figyelmet fordít az egyház és az egészségügy, így arra buzdítják az embereket is, hogy tegyenek hasonlóképpen. A személyes látogatás, beszélgetés, hitet, reményt ad a jövőre, és legalább olyan fontossággal bír, mint a gyógykezelés.
Sepsiszentgyörgyi, szegedi és temerini diákokat és pedagógusokat kapcsol össze egy újonnan induló mobilitási projekt. A cél az, hogy a hetedikes és nyolcadikos gyerekek a lexikális tudás mellett az érzelmi intelligenciájukat fejlesszék.
Néhány napja nagyvad jelenléte miatt riasztották a lakókat Sepsiszentgyörgyön és környékén. A medvét az Állomás negyedi tó zónájában, az Olt túloldalán látták.
Házkutatásokat tartottak Galac megyében három, adócsalással és csalással gyanúsított személynél, akiket a Kovászna megyei rendőrség nyomozói állítottak elő.
Kevesebb újszülöttet hagytak a kórházban, de még mindig sok a kiskorú anya – derül ki a háromszéki szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóság kimutatásából. Öt olyan lányt vettek nyilvántartásba, akik mindössze tizenhárom évesen váltak anyává.
Keöpeczi Sebestyén József munkásságát bemutató kiállítás nyílik június 10-én az Erdővidék Múzeumában, a címertan világnapjához kapcsolódva.
Hiába hullott az elmúlt időszakban bőségesnek tűnő csapadék, ez mesze nem elég. A kánikulák még be sem köszöntöttek, a Hydrokov máris figyelmezteti a háromszéki fogyasztókat, ne használják öntözésre, medencék föltöltésére a hálózati ivóvizet.
Van remény rá, hogy visszavezessék a ténylegesen ledolgozott munkaidő utáni adózást – legalábbis a pénzügyi bizottságon átment a javaslat, közölte Miklós Zoltán RMDSZ-es háromszéki parlamenti képviselő.
A használt ruhás kukák kirámolása örökzöld téma Sepsiszentgyörgyön. A lakosság sokszor nehezményezi nemcsak azt, hogy a nekik nem kellő ruhákat szétszórják a fosztogatók, hanem azt is, hogy a helyi rendőrség fellépése elmarad ezekben az esetekben.
Június 8–12. között a hadsereg szárazföldi egységei tartanak hadgyakorlatot a sepsiszentgyörgyi Păiuș-gyakorlótéren.
Minden eddiginél nagyobb nemzetközi érdeklődés övezte a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálét: a rendezvény történetében még soha nem válaszolt ennyi alkotó a felhívásra.
szóljon hozzá!