A beteg jóléte a legfőbb törvény

Február 11. a Betegek Világnapja, ezen a napon a kiszolgáltatott helyzetbe került, beteg embertársainkra fordítjuk a figyelmet. A betegeknél az emberi szó is legalább annyira fontos, mint a gyógykezelés.

Bús Ildikó

2011. február 11., 12:302011. február 11., 12:30

2011. február 11., 13:102011. február 11., 13:10

Sepsiszentgyörgyön szentmisével és istentisztelettel emlékeznek meg a betegekről, de azokra is gondolnak, akik életüket a gyógyításnak szentelik, és orvosi, nővéri, ápolói munkát látnak el, segítik a kiszolgáltatottak helyzetének jobbítását. Sepsiszentgyörgyön jelenleg a legpusztítóbb betegséget, az emberiség legnagyobb ellenségét a daganatos megbetegedés jelenti – tájékoztatott a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság. A rák világnapján – február 4. – közzétett adataikból kiderül, hogy a legelterjedtebb betegség Háromszéken a rák, ami ellen küzdeni a társadalom közös feladata.

Az igazgatóság statisztikájából megtudhatjuk, hogy a leggyakoribb rákos megbetegedést az emlő hónalji részének rosszindulatú daganata okozza, ilyen esetet az elmúlt tíz évben 988-at diagnosztizáltak. A másik súlyos elváltozás a főhörgő rosszindulatú daganata, ilyen betegséggel is több százan küzdenek, de a méhnyak rosszindulatú daganatával is 529 nőt diagnosztizáltak 2000 és 2008 között. A rákos megbetegedés ellen csak közösen lehet tenni, állítják a közegészségügy munkatársai.

„Betegek és orvosok, kutatók és gyógyszergyártók, politikusok és a média képviselői mind-mind tehetnek a daganatos betegségek ellen, hiszen a rák csak 15%-ban orvosi kérdés” – hívják fel a figyelmet a megelőzésre. A betegek világnapján nem csak a daganatos betegekre, hanem mindenkire figyelmet fordít az egyház és az egészségügy, így arra buzdítják az embereket is, hogy tegyenek hasonlóképpen. A személyes látogatás, beszélgetés, hitet, reményt ad a jövőre, és legalább olyan fontossággal bír, mint a gyógykezelés.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 20., péntek

Nőkről szól, de nem csak nőknek – megérkezett a Székely Menyasszony Háromszékre

Asszonyok sorsát, családok születését mutatja be, emlékeket őriz, hagyományokhoz ragaszkodik a Magyar Nemzeti Múzeum nagy sikerű kiállításának utazóváltozata. A Sepsiszentgyörgyön bemutatott Székely Menyasszony rólunk és nekünk szól.

Nőkről szól, de nem csak nőknek – megérkezett a Székely Menyasszony Háromszékre
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Transzferjáratok indulnak a marosvásárhelyi reptérre

A repülőgépek menetrendjéhez igazodó transzferjáratok indulnak március 29-től a marosvásárhelyi Kultúrpalota elől a vidrátszegi reptérre.

Transzferjáratok indulnak a marosvásárhelyi reptérre
2026. március 19., csütörtök

Ismét lehet pályázni a kiválósági díjra Kézdivásárhelyen

Kézdivásárhely önkormányzata idén is keresi azt a két diákot, akik tanulmányi eredményeikkel, versenygyőzelmeikkel vagy közösségi munkájukkal kiemelkednek kortársaik közül. A 2000 lejes jutalomra április közepéig nyújthatók be az iratcsomók.

Ismét lehet pályázni a kiválósági díjra Kézdivásárhelyen
2026. március 19., csütörtök

A sepsiszentgyörgyi kórház is reagált az orvosok elleni vádemelésre

Állásfoglalást adott ki a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház vezetősége a két orvos elleni vádemelés kapcsán, hangsúlyozva: az érintettek már nem dolgoznak az intézményben.

A sepsiszentgyörgyi kórház is reagált az orvosok elleni vádemelésre
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Két orvost állítanak bíróság elé egy haláleset ügyében

Bíróság elé állítanak két orvost Kovászna megyében gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint okirat-hamisítás miatt egy 2024 decemberében történt haláleset kapcsán.

Két orvost állítanak bíróság elé egy haláleset ügyében
2026. március 17., kedd

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek

A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek
2026. március 17., kedd

Háromszékiek, akiknek élete és munkássága kiérdemli a Pro Urbe díjat

Lezárult a felterjesztési időszak a Pro Urbe díjakra Kovászna megye két legnagyobb városában. Míg Kézdivásárhelyen két név már publikus, Sepsiszentgyörgyön egyelőre titkos az a tizenkét fős lista, amelyből a városvezetők kiválasztják az idei díjazottakat.

Háromszékiek, akiknek élete és munkássága kiérdemli a Pro Urbe díjat
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Ismét lomtalanítanak Háromszéken

Több mint száz háromszéki települést érint, és az első félévi program július 9-én ér véget. A sepsiszentgyörgyi TEGA köztisztasági vállalat vidéki lomtalanítási akciójáról van szó, amely hétfőn kezdődött Illyefalván.

Ismét lomtalanítanak Háromszéken
Ismét lomtalanítanak Háromszéken
2026. március 16., hétfő

Ismét lomtalanítanak Háromszéken

2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

Március 15.: amikor magyarok milliói egyet gondolnak

Kézdivásárhely 1848-ban megmutatta, képes harcolni, ha hív a haza, most pedig újfent bebizonyította, hogy ünnepelni is tud, ha annak van ideje. Március 15-én régen látott sokaság nyugtázta tapssal dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök beszédét.

Március 15.: amikor magyarok milliói egyet gondolnak
Hirdetés