
A költségmegszorító intézkedés az idénre beütemezett, évekkel korábban elrendelt béremelésekre is hatással van
Fotó: Gecse Noémi
A költségvetési alkalmazottak béreinek a befagyasztását előíró sürgősségi kormányrendelet miatt tiltakozó akciók sorát indítja el az egészségügyben dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezet. A szabályozás az egészségügyi rendszerben a kisegítőszemélyzetet érinti legérzékenyebben – közölte lapunkkal az érdekvédelmi tömörülés Hargita megyei vezetője.
2021. január 12., 09:452021. január 12., 09:45
Kedd délben országszerte sztrájkőrséget állnak a Sanitas szakszervezet képviselői a megyei prefektusi hivatalok épületei előtt, tiltakozásképpen a december 31-én megjelent 226-os sürgősségi kormányrendelet előírásai ellen, amelyben a döntéshozók a közszférában dolgozók bérének a befagyasztását rendelik el.
– fogalmazott lapunknak Nyulas Emma. A Sanitas szakszervezet Hargita megyei elnöke magyarázatképpen elmondta, az egészségügyi rendszerben 2018-ban elrendelt béremelést a kisegítő-, illetve irodai személyzet számára negyedrészenként évekre felosztva hagyta jóvá a kormány, tehát nem kapták meg akkor a teljes béremelést, ahogyan az az orvosok és asszisztensek esetében megtörtént. Az egészségügyi rendszerben dolgozó kisegítő- és irodai személyzet bére így idén kellett volna emelkedjen, ám ezt a bérek befagyasztását előíró sürgősségi kormányrendelet ellehetetleníti. A szabályozás ugyanakkor a szociális ellátórendszerben dolgozókat is érzékenyen érinti, hiszen ők még a veszélyességi pótlékokat sem kapták meg tavaly.
„Nem lesz lehetőség sem fizetésemelésre, sem a bérpótlékok kiegészítésére. Minden úgy marad, mint ahogyan 2020-ban volt, minden költségvetési intézményben. Ez nem csak az egészségügyet érinti” – foglalta össze a sürgősségi rendelet következményeit Nyulas Emma. A szakszervezet Hargita megyei elnöke elmondta,
A szakszervezet vezetőtanácsának a döntése értelmében az érdekvédelmi tömörülés online petíciót indít a közpénzből fizetett alkalmazottak javadalmazásáról szóló kerettörvény betartását követelve, illetve azt, hogy az egészségügyi, valamint a szociális ellátórendszerben dolgozók mentesüljenek az említett sürgősségi rendelet előírásai alól. Az érdekvédelmi tömörülés nyílt levélben kívánja felhívni az államelnöki hivatal, a hazai és európai parlamenti képviselők figyelmét arra,
A Sanitas a nemzetközi szakszervezeteket is tájékoztatni kívánja az említett kormányrendelet által okozott helyzetről. Ugyanakkor megbeszélésre hívják a helyzet megoldásában illetékes minisztériumok képviselőit. A keddi sztrájkőrség megtartása mellett kérik a szociális párbeszédért felelős szakbizottságok megyei prefektúrák szintjén történő összehívását, továbbá kilátásba helyezte, hogy a szakszervezet képviselői tiltakozni fognak az egészségügyi, a munkaügyi, illetve a pénzügyi tárca, valamint a kormány és a parlament épülete előtt az állami költségvetésről szóló törvény megvitatása idején.
Két személy meghalt kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés történt kedden 20 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nicușor Dan államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden.
Új bázist nyit decemberben a Wizz Air légitársaság a Brassó–Vidombáki Nemzetközi Repülőtéren, és tizenötre bővíti a városból elérhető célállomások számát.
A román állampolgárok 2026. szeptember 4-től közvetlen repülőjárattal utazhatnak a Kínai Népköztársaságba a Peking és Bukarest közötti, az Air China által üzemeltetett járat elindításával.
A tartós szárazság miatt megugrott a vízfogyasztás, ami megnehezíti gyergyószentmiklósi, és környékbeli vízellátást is. Egyelőre még csak kérik az embereket, hogy takarékoskodjanak a vízzel, de ha a helyzet nem javul, korlátozásokra is szükség lesz.
Megnyitották az észak-erdélyi autópálya újabb, Magyarzsombor és Vaskapu közötti szakaszát kedden a gépkocsiforgalom előtt. A 12 kilométeres szakasznak egyelőre nincs összeköttetése a már korábban átadott szakaszokkal.
Visszavette a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Sepsi Bike rendszerrel együtt beszerzett 12 triciklit az üzemeltetőtől, hogy azok végre az idősek és mozgáskorlátozottak mobilitását szolgálják. A járművek használatának módjáról még egyeztetnek.
A magyar társadalom mély megosztottságát nevezte az elmúlt évek legsúlyosabb következményének Baka András köztársasági elnökké választása után tartott beszédében kedden a Parlamentben.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!