A 2012-es választásokra összpontosít a megfiatalított MPP

A Magyar Polgári Párt marosvásárhelyi szervezete új vezetőséget választott, mivel a korábbi elnököt, Kiss Istvánt országos alelnökké választotta az Országos Tanács, Kali István egykori alelnök pedig lemondott tisztségéről, utóbb a pártból is kizárták.

Gáspár Botond

2010. május 17., 15:172010. május 17., 15:17

Galéria
A május 13-án megtartott tisztújító közgyűlésen az elnöklettel Kelemen Ferencet, az alelnöklettel pedig Ölvedi Zsoltot (fotó) bízták meg, a hét tagú elnökség további tagjai Gáll Márton, Pálosi Csaba, Szabó Nándor, Kisgyörgy Levente és Vitus Örs. A közgyűlés szavazata alapján a Maros Megyei Küldöttgyűlésben a marosvásárhelyi szervezetet Kelemen Ferenc elnök mellett Ölvedi Zsolt és Kiss István fogják képviselni.

Az újonnan megválasztott alelnök, Ölvedi Zsolt a Székelyhon.ro-nak elmondta, az új alapszabályzat értelmében összeférhetetlen, hogy egy személy egyszerre vállaljon országos, illetve helyi tisztséget, ezért Kiss Istvánnak 60 nap állt rendelkezésére, hogy lemondjon és új választásokat írjanak ki. „A szabályzat szerint az elnökséget az elnök, az alelnök és további 3–5 tag alkotja, mi pedig azért döntöttünk a maximális létszám mellett, mert sok tennivalónk lesz. Legfőbb célunk a pártépítés, a programunk ismertetése, népszerűsítése a marosvásárhelyi jellegzetességek figyelembe vételével. A 2012-es önkormányzati választásokra összpontosítunk” – mondta a politikus.

Ölvedi Zsolt hozzátette, a megismételt gyergyószentmiklósi Országos Tanács döntései és az e körüli botrányok annyit jelentenek, hogy továbbra is Szász Jenő élvezi a többség támogatását, felesleges volt a hercehurca, ők pedig a marosvásárhelyi szervezet építésére koncentrálnak, hiszen Marosvásárhelynek más sajátosságai vannak, mint például Székelyudvarhelynek, Maros megye pedig más, mint Hargita vagy Kovászna megye.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Miniszteri ebéd a kórházban: Rogobete szerint példaértékű a kórházi menü

Marosvásárhelyre látogatott Alexandru-Florin Rogobete egészségügyi miniszter, aki megtekintette két új egészségügyi létesítmény építkezését, és kórházi ebédet fogyasztott, „példaértékűnek” nevezve a menüt.

Miniszteri ebéd a kórházban: Rogobete szerint példaértékű a kórházi menü
2025. július 10., csütörtök

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek

Előzetes megfigyelést követően a rendőrök tetten értek két fiatalt, akik kiemelten veszélyes kábítószernek minősülő metamfetamint (köznyelven kristály) akartak eladni Marosvásárhelyen.

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek
Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek
2025. július 10., csütörtök

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek

2025. július 10., csütörtök

Néptánc és zongorakoncert Szovátán

Kulturális programokkal várják a vendégeket és a helybélieket minden hétvégén Szovátán.

Néptánc és zongorakoncert Szovátán
Néptánc és zongorakoncert Szovátán
2025. július 10., csütörtök

Néptánc és zongorakoncert Szovátán

2025. július 10., csütörtök

Pénzhiány miatt újabb marosszéki településen maradnak el a városnapok

Miután idén márciusban 39 alkalmazottól vált meg a Marosludas Polgármesteri Hivatala, csütörtökön bejelentették, hogy elmaradnak a városnapok.

Pénzhiány miatt újabb marosszéki településen maradnak el a városnapok
2025. július 10., csütörtök

Éjszaka is kutattak a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja után

Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.

Éjszaka is kutattak a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja után
2025. július 10., csütörtök

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült egy Maros megyei autóbalesetben

Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült egy Maros megyei autóbalesetben
2025. július 10., csütörtök

Épül az új börtön, addig is túlzsúfoltak a cellák

Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.

Épül az új börtön, addig is túlzsúfoltak a cellák
2025. július 09., szerda

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi

Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi
2025. július 09., szerda

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes

Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes
2025. július 08., kedd

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon

Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon