30 éves politikus a Maros megyei MPP élén

•  Fotó: illusztráció

Fotó: illusztráció

A Magyar Polgári Párt Maros megyei szervezetének élére a küldöttgyűlés László György maroskeresztúri önkormányzati képviselőt választotta. A 30 éves politikus 34 szavazatot szerzett az eddigi ügyvezető elnök, Berekméri Sándor által begyűjtött 27 vokssal szemben.

Gáspár Botond

2010. január 17., 17:142010. január 17., 17:14

•  Fotó: illusztráció Galéria

Fotó: illusztráció

Az MPP küldöttgyűlése pénteken a Mihai Eminescu utcai Diakóniai Központ Bocskai-termében arról is döntött, hogy az ügyvezető elnöki teendőket Bartha Jenő látja el, alelnöknek pedig Vass Imrét választották, akire 30-an szavaztak. Vass Imre azzal „lett híres”, hogy ő az az MPP-s politikus, akit a makfalvi polgármester leváltatott, majd a bíróság úgy döntött, ez a manőver jogtalan volt, és Vass Imrét megilleti a tisztség. Ellenfele a párt marosvásárhelyi elnöke, Kiss István volt, akit 29-en láttak megfelelően felkészültnek a tisztségre. A továbbiakban tehát Berekméri Sándornak semmilyen funkciója nincs az MPP-ben, Kiss István pedig marad a megyeszékhelyi szervezet elnöke.

László György elnöki tevékenységének főbb pontjait a következőképpen foglalta össze: szerinte az RMDSZ alternatíváját kell megteremteni, tettekkel és cselekedettel, nem szóban. Ezenkívűl tanácsadás útján a tanácsosokat akarja támogatni, ezért jogtanácsost állít a párt szolgálatába, weboldalt készíttet a megyei szervezetnek, a megyei székházban fogadóórák alapján lehet majd az elnökség tagjaival, illetve a jogtanácsossal beszélgetni, kapcsolatot kíván teremteni a pártokkal és civil szervezetekkel, rendezvényeket ígért, valamint ifjúsági szervezet létrehozását szorgalmazta.

Pénteken a küldöttgyűlés megválasztotta az alapszabályzat-értelmező és felügyelő bizottságot is, amelynek tagjai Márton Zoltán (57 szavazattal), Kali István (59 szavazat), László Árpád (59), a pénzügyi bizottságot (Toldi Gyöngyvér – 59 szavazat, Szabadi Béla – 59, Szabó Attila – 58) és sajtókapcsolatokért felelős csapatot (Márton Zoltán, Csíki Sándor, Kiss István).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 05., péntek

A lakók fizettek, a pénz eltűnt – csúszik a vádemelés a milliós sikkasztás ügyében

A rendőrség március óta még mindig csak vizsgálódik annak a tulajdonosi társulási adminisztrátornak az ügyében, akit milliós sikkasztással vádolnak. A vízszolgáltató, amelynek a legtöbbel tartoztak a lakótársulások, részben megkapta pénzét.

A lakók fizettek, a pénz eltűnt – csúszik a vádemelés a milliós sikkasztás ügyében
Hirdetés
2025. december 04., csütörtök

Pénteken nyílik a marosvásárhelyi karácsonyi vásár és ünnepi díszkivilágításba borul a város

December 5-én ünnepi programokkal, kóruskoncerttel és látványos fényben úszó megnyitóval veszi kezdetét a marosvásárhelyi karácsonyi vásár, amely több mint egy hónapon át várja a látogatókat.

Pénteken nyílik a marosvásárhelyi karácsonyi vásár és ünnepi díszkivilágításba borul a város
2025. december 04., csütörtök

42 millió lejt csoportosított át Marosvásárhely a költségvetési egyensúly megőrzésére

A marosvásárhelyi önkormányzat 42 millió lejt csoportosított át a korábbi évek többletéből, hogy stabilizálja a város költségvetését és biztosítsa a működési kiadások, valamint a folyamatban lévő fejlesztések finanszírozását.

42 millió lejt csoportosított át Marosvásárhely a költségvetési egyensúly megőrzésére
2025. december 04., csütörtök

Kár lenne nem megmutatni a világnak – első közös kiállításukat tartották a Maros megyei szociális központok

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház csütörtökön különleges kiállításnak adott otthont: a megye rezidenciális központjaiban lakó, fogyatékkal élő alkotóinak művei kerültek a közönség elé. Országos szinten Maros megyében van a legtöbb hely számukra.

Kár lenne nem megmutatni a világnak – első közös kiállításukat tartották a Maros megyei szociális központok
Hirdetés
2025. december 04., csütörtök

Felborult egy autó, a sofőrt a Maros megyei tűzoltók szabadították ki

Egy autó felborult, a benne rekedt női sofőrt a tűzoltók szabadították ki csütörtök délelőtt a Maros megyei Körtvélyfája és Oláhpéterlaka között.

Felborult egy autó, a sofőrt a Maros megyei tűzoltók szabadították ki
2025. december 04., csütörtök

Kempinget alakítanának ki a Víkendtelepen, a nyaralóházak hosszú távon maradhatnak

Megoldást keres a marosvásárhelyi önkormányzat a víkendtelepi vendéglők és nyaralóházak bérleti szerződésének lejártára. Hosszú távú bérleti konstrukciót ajánlanak a bérlőknek, továbbá egy fedett szálláshelyet és lakókocsik fogadására alkalmas kempinget.

Kempinget alakítanának ki a Víkendtelepen, a nyaralóházak hosszú távon maradhatnak
2025. december 03., szerda

Idős férfi vesztette életét egy marosvásárhelyi lakástűzben

Tűz ütött ki egy lakóházban Marosvásárhelyen, a Honvéd utcában szerdán este, a tűzesetben egy idős férfi életét vesztette.

Idős férfi vesztette életét egy marosvásárhelyi lakástűzben
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Debrecen lehet Marosvásárhely új testvérvárosa: virágzó együttműködés körvonalazódik

Marosvásárhely új testvérvárosi kapcsolat kiépítésébe kezdett Debrecennel. Már zajlanak a tárgyalások, amelyek gazdasági, kulturális és oktatási lehetőségeket nyithatnak, miközben a „kihűlt” testvérvárosi kapcsolatokat is felélesztik.

Debrecen lehet Marosvásárhely új testvérvárosa: virágzó együttműködés körvonalazódik
2025. december 03., szerda

Forgalomkorlátozások lesznek Marosvásárhely belvárosában

Megnyitják a karácsonyi vásárt Marosvásárhelyen december 5-én, ezért az ünnepi hétvégék alatt több belvárosi útszakaszt lezárnak, a buszjáratok pedig terelőúton közlekednek majd a kijelölt időpontokban.

Forgalomkorlátozások lesznek Marosvásárhely belvárosában
2025. december 02., kedd

Tudásszomjoltó – 2. felvonás: Pálinkázz okosan!

Folytatódik a Tudásszomjoltó, második állomásához érkezett az EMKE Maros megyei szervezetének kötetlen tudományos sorozata csütörtökön, amelynek helyszíne a G Café lesz. Ezúttal a téma: Pálinkázz okosan!

Tudásszomjoltó – 2. felvonás: Pálinkázz okosan!
Hirdetés