175 millió eurónyi beruházásra készülnek

Hargita megyében összesen 175 millió euró értékű beruházásra van terv és elképzelés – jelentette be Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke. Az elkészített dokumentációk alapján a beruházásokhoz a megyei önkormányzat különböző kormányprogramok segítségével igyekszik jelentős pénzügyi forrásokat szerezni.

Kovács Attila

2011. január 18., 15:462011. január 18., 15:46

2011. január 18., 18:522011. január 18., 18:52

219 kilométernyi megyei utat szeretnének modernizálni ebben az évben

A kormányprogramok segítségével minél több olyan beruházásra – utak, közművek, szociális és sportlétesítmények, turizmus – szeretnének támogatást szerezni, amelyek az emberek életminőségén javítanának – hangsúlyozta Borboly az elképzeléseket bemutató sajtótájékoztatón.

Az elnök szerint az elkövetkező tíz évben a turizmus, az agrárium és az újrahasznosítható energia fejlesztése nagy jelentőségű, ezekben az ágazatokban pedig Hargita megye fontos tartalékokkal rendelkezik. Borboly emlékeztetett azokra az adatokra, amelyek szerint a megye az egy főre eső nemzeti össztermék (GDP) országos rangsorában a középmezőnybe került, jelezve, ezt többnyire kis- és középvállalkozások valósítják meg.

Hargita megyében összesen 175 millió euró értékű beruházásra van terv és elképzelés – hangzott el a sajtótájékoztatón. Egyik kiemelt terület az útfelújítás, mely 2011-ben is a prioritások közé tartozik. A községi utak felújítását célzó kormányprogram keretében 100 kilométernyi útszakasz felújítására pályáznak több mint 65 millió lej értékben, illetve 219 kilométernyi megyei út modernizálására, több mint 262 millió lej értékben. Községi szennyvíz- és ivóvízhálózatok, tornatermek, a csíkkarcfalvi műjégpálya munkálatainak folytatása, ifjúsági lakások építése, kerékpárutak tervei, hegyi menedékhelyek létrehozása, a csíkszeredai uszodához szükséges összegek lehívása, a Biztonságos hegyi turizmus program folytatása, népi fürdők feljavítása, településrendezési tervek elkészítése is szerepel a tervbe vett finanszírozások között.

Új sípályák, sportkomplexum Madéfalván

Fontos helyet foglalnak el a turisztikai fejlesztési projektek az elképzelésekben. A Szent Anna-tó turisztikai értékesítése nevű projekt a természeti rezervátum bejáratának kialakítását, konferenciaközpont létrehozását és az odavezető utak feljavítását célozza, ez több mint 7 millió eurót jelent. A Madarasi Hargita áramellátásának kiépítése mintegy 685 000 eurós költséggel jár. Szintén 7 millió eurót meghaladó összegbe kerülne Csíkmadaras vonzáskörzetében több, felvonórendszerrel ellátott sípálya kialakítása. A legnagyobb költségű, 17 millió eurót meghaladó turisztikai létesítmény a Madéfalvához tartozó Hógödör sportkomplexum létrehozása, amely négy sípályát, felvonórendszereket, szánkó- és korcsolyapályákat, valamint sífutásra létrehozott pályát foglal magában a tervek szerint. Borboly hozzátette, tudatában vannak, hogy az összes tervezett beruházásra nem fog finanszírozást biztosítani a kormány, de bíznak benne, hogy sok megvalósul, mivel nem csak kormányprogramokat, hanem más forrásokat is igyekeznek igénybe venni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Lakossági fórumot szerveznek Gyergyószentmiklóson

A gyergyószentmiklósi villamossági vállalat a helyi önkormányzattal közösen lakossági fórumot szervez augusztus 27-én, szerdán 18 órától a Szabadság tér 22. szám alatt található tanácsteremben.

Lakossági fórumot szerveznek Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 22., péntek

Megszegte a távoltartási végzést, őrizetbe vettek a rendőrök egy fiatal férfit

Távoltartási végzés megszegése miatt vett őrizetbe a rendőrség egy gyergyószentmiklósi férfit pénteken.

Megszegte a távoltartási végzést, őrizetbe vettek a rendőrök egy fiatal férfit
2025. augusztus 14., csütörtök

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen

Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen
2025. augusztus 13., szerda

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély

Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély
2025. augusztus 12., kedd

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi

Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi
2025. augusztus 11., hétfő

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson

Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson

Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban

Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban
2025. augusztus 06., szerda

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson

Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 05., kedd

Illegális büfét számoltak fel a Gyilkos-tónál – megkezdődött a rendrakás a tóparton

Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.

Illegális büfét számoltak fel a Gyilkos-tónál – megkezdődött a rendrakás a tóparton